Olimpia, 2024, Párizs: Szűz Mária óriási hologramként emelkedik a város fölé, majd szózat hangzik – „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás”

2024. július 28. 05:57

Na, ez polgárpukkasztó lett volna, vagány. A francia gloire igazi fénye. És még nekünk is tetszett volna. Legfeljebb a Telex nyafoghatna.

2024. július 28. 05:57
null
Ungváry Zsolt
Ungváry Zsolt

(Nyitókép: képernyőfotó)

Érdemes felidézni

Donáth Anna halhatatlan, s egyben további brüsszeli kiküldetését lezáró szavait a listavezetők köztévés vitájából:

Ha nem lenne a Momentum, ötvenhét nap múlva olimpia lenne Budapesten.

Hát igen,

talán jobban nézett volna ki a kereszt hologramja a Duna felett a Gellért-heggyel a háttérben, mint a drag queen Krisztus-paródia a zuhogó záporban.

Esőisten siratta Mexikót… illetve Európát.

Ezt is ajánljuk a témában

Az a helyzet, hogy gyűlölöm a nagy sportesemények megnyitóünnepségeit, semmi közük a rendezvényhez, többnyire dögunalom, és az ember a versenyekre kíváncsi, az atlétára, a kézilabdázóra, a pontokra, gólokra, másodpercekre, nem valamiféle kulturális önmegvalósításra. Mi lenne, ha a Bayreuthi Ünnepi Játékok megnyitóján,

mielőtt a Wagner- és egyéb operák bemutatására sor kerülne, előbb lejátszanának a színpadon egy kiskapus Bayern–Dortmund meccset,

utána a puccos közönség megtekinthetné a nehézsúlyú boksz két kiválóságának összecsapását, majd a női felemás korlát világbajnoka mutatná be gyakorlatát. Vagy a pesti Erkel-színházban

a Bánk bán premierje előtt Szoboszlai dekázgatna, utána Klujber Katrin dobna heteseket Böde-Bíró Blankának.

Szóval nem néztem a megnyitót, de a teraszra ki-bejövet azért láttam belőle, mert a legkisebb fiam bekapcsolta az okostévét. Igaz, a nyárra vett harmincnapos internet éppen a magyar hajó elhaladásakor fagyott le, de azért a nőies férfiak, nőietlen nők, kék színű törpék, értelmezhetetlen kövér és szakállas hölgyek zavarba ejtő látványa alól én sem tudtam teljesen kivonni magamat. A későbbi reakciók aztán megerősítették, amit gyanítottam, hogy ti.

szokás szerint valami abnormális provokatív kreténségre használták a nyugatiak a figyelmet, ami rájuk vetült.

Tudjuk, Franciaország a haladás, az avantgárd, a divat, a magamutogatás, röviden: a polgárpukkasztás hazája. Csakhogy ezekben a fura nemi identitású ugrabugrálókban és kereszténységet gúnyoló performanszokban semmi egyedi, semmi vakmerő, semmi polgárpukkasztó nincsen. Ez ugyanis maga a mainstream, az Európai Parlamenttől az Eurovíziós Dalfesztiválig, az amerikai Demokrata Párttól a német zöldekig, a Netflixtől az Oscar gáláig, George Clooneytól Taylor Swiftig.

Igazából sejthető volt, hogy valami ilyesmire készülhetünk, mert újabban mindig mindenütt ez van. 

A meglepetés, az igazi avantgárd az lett volna, ha egy kis történelmi bemutatót tálalnak fel Gallia históriájából: Martell Károly Poitiers-nál tönkreveri a mórokat; lovas attak a Trocadero és a Mars mező között, potyognak az arab statiszták a Szajnába, nem is kellett volna messzire menni a szereplőválogatásnál. Következő jelenet: az Orléans-i Szűz vezetésével legyőzik az angolokat, III. Károly udvariasan mosolyog a látványos elemeket felvonultató produkció közben. Aztán a lourdes-i barlangot látjuk, egy helybéli kislány személyesíti meg Bernadette-et, ezalatt

Szűz Mária hatalmas hologramként emelkedik a város fölé és szózat hangzik: „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás.” (Je suis l’Immaculée Conception)

Na, ez polgárpukkasztó lett volna, vagány, a francia gloire igazi fénye, és még nekünk is tetszett volna. Legfeljebb a Telex nyafoghatna, hogy a franciák ezzel a kétezer éves kereszténységgel meg hat-hétszáz vagy ezerháromszáz éves diadalokkal retróznak egy jó kis genderkedés helyett.

De hát nem így lett; bejött a papírforma, és a sport ürügyén már megint a szivárványos karszalagok és térdeplések kioktatása, beteg népnevelése zajlik.

This is France” (magyarul, szabad fordításban: ez a franc), hirdeti büszkén Macron elnök, és még saját honfitársai sem örülnek neki.

Ez annyira igaz, hogy sírva fakadok”, írja egyikük kommentben. Ismerős számunkra a kétezres évek közepéről, amikor a szemkilövő vethette oda nekünk pökhendien: „This is Hungary, el lehet menni, ha nem tetszik.”

Hogy mostanra mennyire más szelek fújnak, azt a miniszterelnök röviden, udvariasan, de velősen így fogalmazta meg: „Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy megmutassa saját magát. Hát, ezt láttuk!

Egyébként, ha mindenáron politizálásra akarjuk felhasználni az olimpiát, fel lehetne vetni a francia Coubertin báró gondolatát: „A béke vagy te, Sport”. Amiképpen már az ókori Hellászban is szünetelt a gyilkolászás az olimpia idején,

kitűnő alkalom lehetne ez például az ukrán fronton egy tűzszünetre; ehelyett az orosz sportolókat száműzték a játékokról,

ami vicces, hiszen az USA nem járt így Vietnám napalmozása, Irak lerohanása vagy Jugoszlávia bombázása idején. Mégiscsak furcsa, hogy a százötvenmilliós Oroszország hajóját hiába keressük azon a felvonuláson, ahol Saint Vincent és a Grenadine szigetek éppen olyan öntudatosan lengetheti zászlaját, mint Amerikai Szamoa vagy Puerto Rico,

pedig ilyen ország az ENSZ szerint nincs is. 

A megnyitónak sikerült leképeznie azt a szituációt, ami a Nyugatnak hála mára viszonylag egyszerűen osztja két részre a világot: vannak a normálisok és a nemnormálisok. (Kicsit olyan, mint a hazai politikai paletta ellenzéki definiálása: valaki vagy Orbán, vagy Nemorbán.) Mintha az egész francia kultúra egy nagy Charlie Hebdo volna:

értelmetlenül provokatív, építő helyett kizárólag romboló. Aztán csodálkoznak, hogy rendőrök százezreinek kell biztosítania egy elvileg békés rendezvényt.

Néhány napja derült ki, hogy a belgák nem tudják garantálni az izraeli futballisták biztonságát, ezért a belga-izraeli focimeccset sem képesek megrendezni; kiadták alvállalkozásba a magyaroknak, mert abban mindenki egyetértett, hogy nálunk nem fenyeget az a veszély, mint Brüsszelben.

Ennek mintájára Budapestre költözhetnének a rizikósabb versenyszámok az olimpiáról.

Az izraeli sportolók például nálunk vethetnének gerelyt. A Szajna helyett úszhatnának a versenyzők a sokkal tisztább Balatonban. Sőt, itt akár az orosz sportolók is játszhatnának, mondjuk a kézimeccseiket a Veszprém Arénában, a vízilabdázóik meg mehetnének a Margitszigetre. A csoportellenfelek ideröpködnének arra a néhány meccsre, a mai világban ez nem nagyobb utazás, mint amit a dugóban a szállásuktól a párizsi helyszínig megtesznek.

És akkor valóra válhatna a Momentum rémálma is, mégiscsak lenne Budapesten egy kis olimpia…

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 310 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
endeneu
2024. július 28. 21:36
Nem az a baj, hogy vezéretek nem ért a képzőművészethez, hanem, hogy puszta gyűlöletkeltésből kiáll egy baromsággal. Sajnos a táborában sincs senki, aki kijavitaná. Ehelyett amikor szólok, hogy a hivatkozott kép nem Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája, hanem az Istenek ünnepe (Jan Harmensz 1635), ahol Thetisz és Péleusz házasságát ünneplik az Olümposz istenei, alpári módon közlitek, hogy az utolsó vacsora nem az Olymposon volt. Na ez az a szint, amiért mindent elhisztek ennek a hazaárulónak.
2024. július 28. 20:50 Szerkesztve
endeneu 2024. július 28. 16:54 Cica! El vagy tévedve a méltán ismeretlen festő, nem véletlenül elfeledett műve nagyon gyenge után érzése az Utolsó vacsorának! Egyfajta apoteozis a festmény… na jó ez neked magas volt. A lényeg a haladárok találtak valami nagyon hasonlót, amivel hiányos képességeiket takargatják…
naezsokk
2024. július 28. 20:13
Érdekes hogy csak a kereszténység volt a célpont. Kéz a kézben az iszlámmal. Hát hajrá!
kombinator-0
2024. július 28. 20:06
öreg vagyok ... de még soha, egyetlen egy olimpia megnyitóját nem szenvedtem végig ... minek? hasonló színvonalúak, mint az Eurovízió dalfesztivál ... buzik, buzik hátán ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!