Íme, még így nyerhetjük meg a harcot a szélsőbalos ideológia ellen az oktatásban

Fotó: Unsplash

KERETES

Immár fél éve zajlik a vita magyar közéletben a konzervatív oktatás alapelveiről. Az üggyel kapcsolatban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is publikált tanulmányt a Kommentár folyóiratban. Setényi János, a Tanuláskutató Intézet igazgatója márciusában adott elő a poroszos oktatási módszerről. Ezúttal neves magyar és külföldi szakértőkkel beszélgettek a klasszikus értékekről napjaink globalizált világában.

KERETES VÉGE

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézetének vendége volt Nicholas Tate, történész és egykori oktatási miniszteri tanácsadó, aki Anglia nemzeti testületének vezérigazgatójaként 1994 és 2000 között felügyelte az új nemzeti tanterv bevezetését. Tate azzal szerzett  ismertséget, hogy hangsúlyozta a tanterv nemzeti identitást formáló szerepét, mely vitákat váltott ki az oktatás világában. Az esemény keretében Setényi János és Calum T.M. Nicholson, a Klímapolitikai Intézet igazgatója Tate-tel közösen keresték a válaszokat a nyugati oktatás progresszivizmusának kihívásaira.

Setényi bevezető kérdésében felvetette, hogy az oktatás terén feszültség tapasztalható a globális elvárások és a lokális realitások között. Tate kiemelete, hogy hatalmas nyomás van az iskolákon és a nemzetállamokon az EU részéről, amely ellen csak úgy lehet küzdeni, ha kitartunk az oktatás klasszikus formája mellett, amely a tudás átadásáról szól.

 a célnak annak kell lennie, hogy a nemzeti történelem ismeretét átadják. Nemrég az UNESCO egyik 2021-es iratát olvasta el, ami csak most került elé, ennek címe Képzeljük el közösen a jövőnket! volt. A dokumentum egy új globális társadalmi szerződést javasolt az oktatás terén.

Mint Tate kifejtette, az irat „szégyenteljes” volt, mert arra biztatta az iskolákat, hogy „küzdjenek a nacionalizmus és a populizmus ellen”. A szöveg kiállt a multikulturalizmus mellett, és „nagyon autoriter volt”. Tate szerint nem azzal van a gond, hogy fókuszt akarnak helyezni az európai történelemre, de nem szabad elfelejteni, hogy a nemzet alapvető történetét kronologikusan ismerni kell.

Nicholson kettő fajta nyomásgyakorlásra hívta fel a figyelmet, amelyek nem feltétlenül globálisak. Az egyik a politikai, a másik pedig a vezetői vagy technikai nyomás. Az előbbi a woke, amiről nem akart beszélni részletesen, mert sokat hallunk róla. Ami kevéssé ismert, az a vezetői elit elvárása, hogy „dekolonizáljuk a tanrendünket”.

Ők nem a dolgozókért, hanem a főnökért vannak, és azt a neoliberális impulzust képviselik, miszerint „a vevőnek mindig igaza van”, és ezt átvezetik az oktatás világába is. Pedig Nicholson szerint az egyetemen nem mindig „a vevőnek”, vagyis a diáknak van igaza, sőt: elméletben azért érkezett az egyetemre, hogy tanuljon a professzoroktól, nem pedig, hogy megfélemlítse őket. „Ha mindig igazad van, minek tanulsz egyáltalán?” – tette fel a kérdést.

Nicholson szerint az egyetemek üzleti alapúak lettek, és kvantitatív módon értékelnek, a „publikálj vagy pusztulj!” elvet követik. Pedig a történelem során néhány nagy tudós alig írt egy-két könyvet vagy cikket. A kvantitatív megközelítés nem teszi lehetővé, hogy tekintettel legyünk a minőségre. Sajnos manapság ez azt eredményezi, hogy sokan csak a természettudományi diplomákat veszik komolyan, a bölcsészképzés lejáratta magát. Meg kéne találni az arany középutat, ismerni kell a matematikát, de Shakespeare-t is.

Setényi utalt rá, hogy Skóciában a felvilágosodásnak a franciákat megelőző hagyománya van, tőlük indult el az ipari forradalom, és remek oktatási rendszerük volt. Most viszont mégis csökken az oktatás színvonala, a nemzeti tantervük nem kötelező jellegű dokumentum, és 

 Ausztria, Finnország ugyanezt a képet mutatja.

Tate szerint egy radikális progresszív elit kerítette hatalmába az angolszász világot, így Angliát, Skóciát, Írországot, Kanadát, Amerikát, de Ausztráliát és Új-Zélandot is. Mindennek forrása Amerika, amelynek változásait kritika nélkül veszik át. A folyamat így zajlik: a progresszív ideológiát bebetonozzák az iskolarendszerbe, és így progresszív lesz az elit. Ők irányítják most az egyetemeket, az iskolákat, a múzeumokat, a galériákat. Hozzájuk csatlakozik a piaci szektor, ahol a HR-osztályok a sokszínűség, egyenlőség és befogadás elvét képviselik.

Azt az elképzelést terjesztik, hogy az egész világos a hatalom hálózza be, amelyet nem értünk, és amelynek önkéntelenül a kiszolgálói vagyunk, és ez ellen küzdeni kell. Megosztó politikát népszerűsítenek, amely mindenki számára előnytelen, ideértve a kisebbségeket. Amerikában a fenti eszmeiség már teljesen elterjedt, Angliában még küzdenek ellene. Ez egy nagy csata, amelyet néhány helyen megnyertünk, de sok helyen elvesztettünk.

Nicholson kiemelte, hogy az angolszász világban korábban „nagy testvér és kis testvér” volt, ilyenek voltak Amerika és Kanada vagy Ausztrália és Új-Zéland. Nicholson olyan skót iskolákba járt, ahol a gyerekek kevésbé voltak politikailag korrektek, mint Angliában. De manapság ez megfordult, az internet miatt a korábbi „provinciális” helyeken is a „legújabb eszméket” akarják követni. Olyanok, mint az újgazdagok, akiknek nincs ízlésük: a legújabbat akarják, és gondolkodás nélkül teljesen átveszik a domináns ideológiákat, amiket Amerikában látnak. Ezért most olyan helyeken, mint Skócia, Wales vagy Írország, néha radikálisabbak, mint Amerikában. Mint kiderült, mind Tate, mind pedig Nicholson izgalmas, új, a témába vágó könyvön dolgozik, s mindkettőt az MCC Press adja majd ki.

Setényi kiemelte, hogy 

Ennek köze van a kultúrához és a családhoz is. Tate hozzátette, hogy világos és kemény elvárásokat kell támasztani. Ő járt olyan angol és svájci iskolákban, ahol filozófiát tanítottak általános iskolai szinten is. A diákok lenyűgöző módon gondolkodtak, és ez megerősítette nézetét, hogy nem szabad lebecsülni a diákokat. Nicholson kiemelte, hogy sokat számít, hogy a tanárok szenvedélyesen beszéljenek a témáikról. Tate szerint sokat tanítanak a metodológiáról a tanároknak, és keveset a saját témáikról, pedig frissíteni kéne a tudásukat a saját területükön is.