A nap kérdése: szabad-e sztárfocistának öltözni a transzvesztita büszkeség hónapjában?
(Nyitókép: Getty Images)
Nem kis botrány rázta meg Hollandiát a Lengyelország elleni meccsük alatt és után: a hamburgi stadionban összegyűlt 51 ezer néző között ugyanis
három holland férfi – előre kitervelten – Ruud Gullitnek beöltözve szurkolt a lelátóról.
Mármint a suriname-i apától Amszterdamban született egykori aranylabdás holland sztárt imitálva simán magukra öltöttek egy-egy raszta parókát, arcukat pedig sötétbarnára festették.
Kicsit aggódom, hogy még mindig nem esett le mindenkinek:
blackfacinget követtek el, kulturális kisajátítással súlyosbítva.
A „pride” hónapjában, amikor magukat szőke szexbombának maszkírozó és magassarkúban tipegő drabális férfiakat is ünnepelnek egészen komoly tömegek, ezek a focidrukkerek fehér európai férfi létükre egy másik etnikumra jellemző hajviseletet öltöttek magukra, és (mintegy a gyarmati múlt sztereotípiáit megidézve) festéket kentek az arcbőrükre, mókából és a kedvenc focistájuk iránti rajongásból.
Lett is ebből ügy, nem kicsi –
mostanra már szinte mindenkinek sikerült megtanulnia, hogy decemberben krampusznak beöltözni rasszizmus, erre elmegy ez a három drukker az Európa-bajnokságra, és júniusban beöltözik Gullitnek. Fel is robbant a Twitter, ahol különösen külföldi kommentelők sérelmezték a rasszista húzást; az RTL Nieuws hírcsatornának ugyanakkor sikerült megszólaltatnia az egyik bűnöst, aki rámutatott:
semmiképp sem állt szándékában, hogy másokat megsértsen, igazából ő maga közvetlenül csupa pozitív visszajelzést kapott,
a közösségi médiában tapasztalt felhördülés azonban elgondolkodtatta, és úgy döntött, többé nem vesz magára ilyesféle jelmezt.
A De Telegraaf mindezek után megkérdezte magát az imitáltat is, mire Ruud Gullit elmondta: „tulajdonképpen megtiszteltetésnek” érzi, hogy három honfitársa ezzel az akcióval megemlékezett az 1988-as Európa-bajnoki győzelméről. Egy másik újságíró a holland csapat mai rasztás tagjánál, az elefántcsontparti apától Hágában született Nathan Akénél is érdeklődött, hogyan is látja a helyzetet, mire ő kedves mosollyal nyugtatott meg mindenkit: „ez nem igazán probléma” – jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte
a média rosszul fogadta a dolgot, ugyanakkor az egészből „nem kellene túl nagy ügyet csinálni”.
Végre egy hír, amelyre bárki teljes joggal mondhatja, hogy álprobléma.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Jobban jár-e az az Abdul, akit ámokfutása után német rendőr lő le, mint az, akit a magyar állam nem enged be? Francesca Rivafinoli írása.
Nem akarja, hogy a szülei „örömlányként” gondoljanak rá.
A következtetés: meg kell nevelni a fiatalokat, hogy ne szavazzanak mindenféle bevándorlásellenes erőkre! Francesca Rivafinoli írása.
Aggodalmukat fejezték ki a rendőrszakszervezetek is.
Bevallom, ennél kevesebb ténnyel és konkrétummal alátámasztott agitációt még az Áradjon Nőegylet tagjainál se igen szoktam találni. Francesca Rivafinoli írása.
Ismert, hogy ezzel ébresztette Jelenits atya reggelenként a kollégistákat, már kezdő nevelőtanárként; ismert méghozzá azért, mert piarista öregdiákokon keresztül országszerte máig is számos otthonban indul a nap ezzel a mondattal.
A TISZA-elnök újfent sikeresen emelte köbre a dékás csúsztatás műfaját. Francesca Rivafinoli írása.
A legizgalmasabb az egészben az, hogyan magyarázták a bizonyítványukat a rendszerváltozás után a sűrűn font kommunista kapcsolati hálóból érkező tévés személyiségek. Mező Gábor könyvéről.
Október elsejétől több tízezer család számára nyílik meg a lehetőség, hogy könnyebben hozzáférjen a csok pluszhoz, a falusi csok-hoz és a babaváró támogatáshoz.
