Idegen objektum tapadhatott a NASA robotjára a Marson (videó)
A NASA vizsgálatot indított az ügyben.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Ezzel az eredetileg mindössze 30 napra tervezett misszió csaknem három évet követően véget ért.

Nem tud többet repülni az Ingenuity minihelikopter a Marson, a héten a Földre küldött felvételeken ugyanis látszik, hogy több rotorlapát is megsérült egy leszállás során – ismertette csütörtökön a NASA amerikai űrkutatási hivatal.
A tájékoztatás szerint a minihelikopter ugyan még egyenesen áll és képes kommunikálni a földi irányítóközponttal, repülni azonban már képtelen.

Ezzel az eredetileg mindössze 30 napra tervezett misszió csaknem három évet követően véget ért.
Az Ingenuity nevű minihelikoptert 2021 februárjában tette le a vörös bolygó felszínén a Perseverance marsjáró. A lítium-ion akkumulátorral meghajtott 1,8 kilogrammos eszköz volt az első légi jármű, amely egy másik bolygó felszínén emelkedett a levegőbe.
Üzembe helyezése óta a szélsőséges marsi körülményekkel dacoló Ingenuity a tervezett öt helyett 72 repülést hajtott végre.
(MTI)
Nyitókép: Handout / various sources / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A NASA vizsgálatot indított az ügyben.

Ezt is ajánljuk a témában
Az Ingenuity két hónapnyi „téli álom” után ébredt fel.
