Ukrajna továbbra is a háborús szponzorok listáján tartja az OTP-t

2023. június 21. 17:56

Görög vállalatokat ideiglenesen levettek a listáról, a magyar bank azonban nem volt ilyen szerencsés.

2023. június 21. 17:56
null

Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség ideiglenesen felfüggesztette mind az öt görög vállalatot – és nyolc vezetőjüket – a „háború nemzetközi szponzorainak listájáról”  – számolt be a Twitteren Jorge Liboreiro, az Euronews egyik brüsszeli tudósítója.

Az Ukrajna szerint háborús szponzoroknak számító cégek honlapján látható, hogy a Dynacom Tankers, a Delta Tankers, a Thenamaris, a Minerva Marine és a TMS Tankers melletti indoklásokat elhomályosították, helyettük az a felirat olvasható, hogy „a státusz felfüggesztve, amíg folynak a kétoldalú tárgyalások az Európai Bizottság képviselőinek bevonásával”. A magyar OTP Bank azonban továbbra is szerepel a listán. 

Ismeretes, hogy az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség még május elején (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot „a nemzetközi háborús szponzorok” listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal

” listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal

****

Nyitókép: JENS KALAENE / ZB / dpa Picture-Alliance

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. június 22. 18:57
A vétótlan köpcös geci ismét pofán szarta a 97%-ot. Megérdemlik. Azt kell figyelni mit tesz a hazug geci, nem azt, amit röfög!
pandalala
2023. június 22. 11:31
és az USA/EU is rajta van a listán?? ....
síróbohóc
2023. június 22. 09:38
Mindenki nyugodjon le a picsába, majd cserébe vétózzuk az új szankciós csomagot. Oh, wait ...
Nyugatellenes
2023. június 22. 08:15
Fegyverkezni kell! És NEM az oroszok ellen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!