A kanadai költőre emlékezünk, aki az emberi lét aspektusait papírra vetette és dalba foglalta.
Írta: Varga Zsolt
„Nem úgy gondolok magamra, mint énekesre, íróra vagy bármi ilyesmire. Ezeknél sokkal nagyobb feladat embernek lenni.” (Leonard Cohen)
Leonard Cohen öt éve, 2016. november 7-én hunyt el. A kanadai költőt, regényírót, énekest és dalszövegírót álmában érte a halál, nyolcvankét évesen, tizennégy lemezzel, két könyvvel és megszámlálhatatlanul sok novellával a háta mögött. Az emberi létezést közel minden szemszögből papírra vetette és dalba foglalta. Műveiben körbejárta a vallás, a politika, az elszigetelődés, a reményvesztettség, az érzékiség, a veszteség, a halál, és az emberi kapcsolatok témáit. Arra emlékezünk, aki most már az Úrnak énekli a Halleluját.
Leonard Cohen 1934-ben született, Québecben, az egyetlen olyan kanadai tartományban, ahol a francia az egyedüli hivatalos nyelv. Litván és lengyel felmenői voltak, atyai nagyapja alapította a Kanadai Zsidó Kongresszust. Ő maga orthodox zsidó volt, bár a hetven éves korára már buddhista lelkigyakorlatokat végzett, s művein érződött a keresztény szenzibilitás.
Középiskolában zenét és költészetet tanult, itt fedezte fel magának Federico García Lorca műveit, akinek végül a „Kis bécsi valcer” című versét lefordította és megzenésítette „Take This Waltz” címmel.
Első versei egyetemista korában jelentek meg, 1954-ben egy kis újságban. Pár évre rá megjelent az első verseskötete, 1956-ban, amit azóta egy tucat másik követett. A hatvanas és hetvenes években ezekkel a köteteivel magára vonta a figyelmet, miután gitárt ragadott, és előadta az azóta klasszikussá vált dalait, köztük a Suzanne-t, a Bird on the Wire-t és a Famous Blue Raincoatot. Apró érdekesség, hogy a dalokat eleinte nem azért írta, hogy ő elő is adja őket. Ebből adódott, hogy már azelőtt sikeres lett a Suzanne című dal – a szintén legendás Judy Collins előadásában –, hogy azt Cohen megjelentette volna az első albumán.
„Őszintén szólva nem mondhatom, hogy hallottam olyan feldolgozást a dalaimból, amivel teljesen elégedett lennék. Azt hiszem, a Judy Collins-féle Suzanne kivételével.” (Leonard Cohen)
A nyolcvanas években a Recent Songs című albummal befutott Cohen, csupán két albumot jelentet meg – összehasonlításképp, előtte kétévente jött ki egy-egy albuma – ám e két album olyan örök klasszikusokat tartalmazott, mint a Hallelujah és a Tower of Song. A következő évtizedben kiadta „A jövőt” – The Future volt a kilencvenes években kiadott egyetlen albumának a címe – aztán felment a kaliforniai Mount Baldy hegyre, és zen buddhista szerzetesnek állt. 1996-ban,
amikor szerzetessé szentelték, felvette a Jikan nevet, ami annyit tesz: a csöndes.
Későbbi interjúiból kiderül, hogy a depressziója miatt menekült a zen buddhista kolostorba. "Nincs itt egyetlen olyan ember se, aki ne volna letörve valamilyen értelemben, aki ne találná úgy, hogy fogalma sincs, hogyan nézzen szembe a mindennapi élet nehézségeivel. [...] Van egy zen mondás: »A kavicsok a zsákban egymást fényesítik.« Mi pontosan azt csináljuk" – nyilatkozta Cohen egy francia rádiónak 1997-ben.
A kétezres években Cohen lejött a hegyről és kiélvezte a közel fél évszázados karrierjének legnagyobb sikereit. Közben anyagi gondjai lettek a hetven éves zenésznek. 2004 végén Kelley Lynch, Cohen menedzsere jogtalanul eltulajdonította a zeneszerző szinte teljes vagyonát, öt millió dollárt. A költő akkoriban így nyilatkozott az esetről: Mit tehetnék? Vissza kell mennem dolgozni. Nem maradt egy vasam se.” 2006 márciusában megnyerte a polgári pert, összesen 9 millió dollár kártérítést kapott a menedzser tolvajlása kapcsán.
Mint ismeretes, 2016-ban Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat. Dylan – Cohenhez hasonlóan – énekes, dalszerző. A legismertebb dalai a „The Times They Are a-Changin’” illetve az „All Along the Watchtower”. Amikor kihirdették az év irodalmi Nobel-díját, sok zenész és kritikus felháborodott azon, hogy nem Cohen kapta. Ő maga – a tőle megszokott keménykalapos úriember stílusával – csak így nyilatkozott:
A két szerző barátságát és kölcsönös tiszteletét mi sem illusztrálja jobban, mintsem az eset, amikor a kilencvenes évek elején együtt kávéztak. A kávézás közben Dylan megkérdezte Cohent, hogy mennyi időbe telt neki megírni a Hallelujah című dalt. „Elmondtam neki, hogy pár évbe. Ami azt illeti, hazudtam. Több volt az, mint pár év” – idézte fel az esetet egy 1992-es interjújában. Cohen a kérdésre kérdéssel felelt, s megkérdezte Dylant, hogy mennyi időbe telt neki megírni az I and I című dalát. „Azt felelte, hogy egy negyedórába” – mesélte a kanadai zenész.
Leonard Cohen utolsó befejezett albuma 2016 október 21-én jelent meg, tizenhét nappal a halála előtt. A You Want It Darker (Sötétebben akarod) című album nem csak a lezárása volt egy közel ötven évet felölelő életműnek, de egy utolsó számvetés is, egy búcsú mindattól, amit megélt. Az album középpontjában a halál, Isten és a humor áll.
2019-ben, a zeneszerző halálának harmadik évfordulójakor kiadtak egy posztumusz albumot, Thanks for the Dance (Köszönöm a táncot) címmel. Az albumot a fia fejezte be, azokból a felvételekből, amik még a Sötétebben akarod felvétele közben készültek. Az egész album az előző meghosszabbítása, egy afféle encore, melyben – immáron – végleg elköszönt Cohen a közönségétől és a világtól. Az utolsó szám záró két sora így szól: „Hallgasd a kolibrit, Ne hallgass rám”.
***
Leonard Cohen az utolsó ítéletről
„Tudom, hogy van egy szem, amely mindnyájunkat figyel. Van egy bíró, aki mérlegre tesz mindent, amit teszünk. És én ez előtt a – minden kormánynál hatalmasabb – hatalom előtt állok teljes áhítattal, tisztelettel, és térdre borulok előtte. Következő dalomat ennek a bírónak ajánlom.” (Leonard Cohen)
***
A cikk megírásában segítséget nyújtott az alábbi interjúkötet:
Cohen, Leonard; Burger, Jeff (szerk.): Magáról, Cohenről: 41 év, 26 beszélgetés. Bp.: Park Könyvkiadó, 2016.
Nyitókép: Lörrach, 2016. november 11.
2008. július 25-én a németországi Lörrachban adott koncertjén készített kép Leonard Cohen kanadai énekes-dalszerző-költőről.
MTI/EPA/Rolf Haid
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
Aztán hátat fordított és elsétált.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
Realista vagyok, kulturális misszióra nem vállalkozhatunk, nincs rá se kapacitás se igény.
Az ukrán elnök veszélyezteti Szlovákiát – véli a kormányfő.
A katonai szövetségben abból indulnak ki, hogy az USA nem fordít hátat a közösségnek, betartja vállalt kötelezettségeit – mondta Boris Ruge.
