„Cor magis tibi Sena pandit”
„Siena – a kapujánál is – szélesebbre tárja előtted a szívét”. Ez a felirat fogadja az embert, ha a város egyik legrégebbi kapuján át, a Porta Camollia felől érkezik. Ez a kapu fogadta évszázadokon át a Firenzéből ide tartókat. Hasonló érzés fogott el engem is, amikor február elején Budapestről Sienába érkeztem, hogy itt töltsem a következő egyetemi szemeszteremet.
Siena, ez az ősi toszkán város festői dombokon terül el. Máig megőrizte középkori jellegét, évszázados épületeit, palotáit, a városfalat. A téglák vöröse mellett a város színei, a fekete és a fehér dominálnak. A monda szerint a Rómát alapító Remus fiai, Senius és Aschius apjuk halála után Romulus elől menekültek erre a helyre. Az egyik gyermek lovát fehér, a másikét fekete pokróc borította. Egy-egy dombra letelepedve megalapították a várost, mely az idősebb ikerpárról, Seniusról kapta a nevét.
A város utcái ilyenkor csöndet, nyugalmat árasztanak, mégsem nevezhetőek igazán kihaltnak.
Úgy tűnik, az olaszok visszakapták saját lakóhelyüket a turistáktól,