A populizmus demokratikus ígérete

Ön már régóta kutat alkotmány- és politikaelméletet, és a kritikai jogi tanulmányok iskolához sorolja magát. Be tudná mutatni, hogy mit is vall pontosan ez az elméleti irányzat?

A kritikai jogi tanulmányok irányzat a jogi realizmusnak azt a megfigyelését gondolja tovább, amely szerint a bíróknak rendkívül széles mérlegelési lehetőségük van abban, hogyan alkalmazzák a jogi szabályokat konkrét esetekben. Az alkotmányjog terén ezt egyfajta „határozatlansági” problémának nevezhetjük. A Duncan Kennedy által, valamint az általam végzett kutatások szerint ennek alapvetően szociológiai okai vannak. Egyfelől a bírók gyakran abban szocializálódnak, hogy a személyes, szubjektív mérlegelési terüknek a jogban mélyen gyökerező ideológiai felfogás korlátot szab. Ez a feltevés ugyanakkor a világ egyetlen jogrendszerére sem igaz. Másfelől pedig a bírák számos esetben nem szentelnek kellő figyelmet döntéseik kimenetelének. Nem fordítanak rájuk annyi időt és szellemi erőfeszítést, amely szükséges lenne ahhoz, hogy „meglepő” eredményekre jussanak. Ha ugyanakkor ezt az erőfeszítést megtennék, és emellett még tehetségesek is, akkor könnyen felismerhetnék, hogy tulajdonképpen bármilyen nekik tetsző eredményig eljuthatnak.

Nemcsak a jogalkalmazás, hanem a jelenleg világszerte felívelőben lévő populista mozgalmak elemzésével is foglalkozik. Ezek a mozgalmak eltávolodnak a szigorú keretek közé szorított ideológiáktól, és leginkább a népakaratot tartják kiindulópontjuknak. Találunk erre párhuzamokat a történelemben? Hogyan lehet Ön szerint meghatározni ezeket a mozgalmakat?

Lényegében

Ennek megfelelően gyakran még a fennálló alkotmányos berendezkedés módosítását is megfontolják, ha ez az adott berendezkedés már nem szolgálja többé a nemzet érdekét. Az ekként felfogott populizmusnak korábbra visszanyúló hagyománya van, ideértve az Egyesült Államokban a 19. század végén és 20. század elején megjelenő politikai mozgalmakat is. Bár nem tartom magamat a politikai gazdaságtan szakértőjének, mégis úgy vélem, meggyőző érvek támasztják alá azt, hogy

Az átlagember a populista mozgalmakban a társadalomszervezés hatékonyabb és jobb lehetőségét látja. Véleményem szerint ugyanakkor a nagy változásokba vetett remény nem megalapozott, mert valószerűtlennek tartom, hogy a kapitalizmus alternatívájaként ajánlott megoldások hosszú távon sikerre vihetők, ugyanakkor rövidtávon, a neoliberalizmus nyilvánvaló sikertelensége elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a populizmus előre törhessen.

Ezzel együtt lehet azt mondani, hogy az 1960-as és ’70-es évekbeli ideológiai gyökerű „társadalmi mérnökösködéssel” teljes szakítást jelentenek a mai populista mozgalmak?

Tulajdonképpen igen. A 20. század végére a kormányzati intézmények és intézkedések ideológiai igazolásának legfőbb érve az volt, hogy a közpolitikai döntések alapvetően technikai természetűek, és éppen ezért a technokraták – vagyis a populisták által jellemzően elutasított elitcsapatok – a legalkalmasabbak arra, hogy, ahogy Ön is említette, egyfajta „társadalmi mérnökösködést” vigyenek végbe.

Nemrégiben megjelent, Populism and Constitutionalism: An Essay on Definitions and Their Implications című tanulmányában arra mutat rá, hogy a populizmus és az alkotmányosság egymást nem kizáró fogalmak. Véleménye szerint miért tévednek ebben a populizmus kritikusai? Hogyan egyeztethető össze a populizmus az alkotmányosság és a jogállamiság elvével?

A Bojan Bugaric-al közös tanulmányunkban úgy érvelünk, hogy elméletileg konfliktusban állhatnak egymással a populizmus által meghirdetett többségi elv és az alkotmányosságban védendőként elismert alapvető jogok (értve ezalatt azokat az alapvető jogokat és intézményeket, amelyeket csak minősített parlamenti többséggel vagy még azzal sem lehet megváltoztatni). Ugyanakkor arra is felhívjuk a figyelmet, hogy ez az elméleti konfliktus ritkán jelenik meg a gyakorlatban. Ennek az az alapvető oka, hogy a populista gyökerű alkotmánymódosítások az absztrakt alkotmányos elvek – úgymint többek között a véleménynyilvánítás szabadsága, az egyenlőség elve, a hatalmi ágak elválasztása – érvényesülését meghatározott intézményi rendszerben vívják ki. Ebből fakadóan

Azt gondoljuk, hogy a populizmussal szemben megfogalmazott kritikák java valójában az egyes populista mozgalmak és vezetőik által képviselt politikák ellen irányul. A magunk részéről néha egyetértünk ezekkel a kritikákkal, néha azonban nem. Mindenesetre úgy véljük, hogy jobb – egyértelműbb és pontosabb – lenne, ha ezeket a kritikákat nem magával a „populizmussal” szemben fogalmaznák meg.

Véleménye szerint a „populista kormányzásnak” milyen jótékony oldalait lehet azonosítani a demokráciákban?

A jelenkori kommunikációs technológiák adta lehetőségeket kihasználva a modernkori populizmus a kormányzás olyan új mechanizmusait teremti meg, amely nagy reményekkel kecsegtet a nyilvánosság politikai diskurzusba történő erőteljesebb becsatornázása terén. Az ilyen mechanizmusok között lehet említeni a nyilvánosság bevonásával történő ír vagy izlandi alkotmányozást, az egyesek által „alulról felfelé szerveződőnek” nevezett, inkább társadalmi mozgalmak, semmint politikai pártok által kezdeményezett népszavazást, valamint a részvétel mentén szerveződő politika-alkotást és költségvetési döntéseket. A jelenlegi populizmusnak ugyanakkor nem minden formája alkalmazza ezeket a technikákat, és emellett azzal is tisztában vagyunk, hogy az új kommunikációs technológiákkal a populizmus nevében vissza is lehet élni. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a populizmus által kínált demokratikus megközelítés ezek dacára is ígéretes.