Keményen beszólt európai országoknak az iráni külügyminiszter

2020. január 16. 10:12

Zaríf szerint Berlin, London és Párizs elvtelen alkut kötött Washingtonnal azért, hogy elárulják az atomalkut.

2020. január 16. 10:12

Irán csütörtökön azzal vádolta az általa és hat másik hatalom által az iráni atomprogram korlátozásáról kötött 2015-ös megállapodás európai aláíróit – Franciaországot, Németországot és Nagy-Britanniát –, hogy feláldozták az egyezményt gazdasági érdekeik oltárán.  Párizs, London és Berlin „eladták a megállapodás maradványait, hogy elkerüljék Donald Trump amerikai elnök újabb vámtarifáit” – írta Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Twitteren.

Zaríf emlékeztetett rá, hogy a The Washington Post című amerikai napilap értesülése szerint Trump titokban megfenyegette a három európai országot, hogy 25 százalékos vámmal sújtja az európai autóipari termékeket, ha nem indítják el az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás vitarendezési eljárását. „Ez nem így működik, barátaim” – üzente Zaríf az európaiaknak. „Ez csak arra jó, hogy Trump vérszemet kapjon” – tette hozzá. „Ha el akarjátok adni a becsületeteket, csak rajta” – folytatta. „De ne tetszelegjetek nagy erkölcsi vagy jogi elvek képviselőinek szerepében.”

Washington 2018 májusában egyoldalúan felmondta az atomalkut, amelyben Irán a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe kötelezettséget vállalt atomprogramja korlátok közé szorítására. Az elmúlt évben az iszlám köztársaság is fokozatosan kivonta magát az egyezmény hatálya alól, miután hiába kérte annak többi aláíróját, hogy ellensúlyozzák az újra életbe léptetett szankciók negatív gazdasági hatásait.

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország kedden úgy döntött, hogy a teheráni vezetés kihágásai miatt elindítja az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás vitarendezési eljárását. Berlin, Párizs és London hangsúlyozta: azzal a reménnyel teszik meg ezt a lépést, hogy sikerül az építő, „konstruktív diplomáciai párbeszéd révén kiutat találni a zsákutcából, és megőrizni a megállapodást”. Az eljárás során akár további szankciókat is kiszabhatnak az iszlám köztársaságra. Teherán jelezte, hogy ez az atomalku halálát jelentené.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
prokerac
2020. január 18. 13:36
M︆︆o︆o︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆︆.︆n︆︆︆︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
dingnewsve
2020. január 18. 08:15
M︆o︆o︆︆X︆︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆n︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
persthutic
2020. január 18. 03:15
M︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆.︆︆︆n︆︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
raaresdeo
2020. január 17. 22:15
M︆︆︆︆︆o︆︆︆o︆︆︆X︆︆i︆︆︆︆.︆︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!