Élet és halál kultúrája áll egymással szemben

„Hogy a nyílt társadalom liberális hívei hogyan viszonyulnak a bevándorláshoz, azzal eddig is tisztában voltunk: ha mástól nem, magától Frans Timmermanstól tanulhattuk meg, hogy »minden társadalom, bárhol a világon, sokszínű lesz a jövőben – ez a világ jövője, jobb lesz, ha hozzászokunk«. Az, hogy a bevándorláshoz való viszony »előszobájaként« funkcionáló »nemzeti kérdésekhez« hogyan állnak hozzá, szintén ismert volt. Karl Popper, ennek az egész őrületnek az egyik modern kori szellemi atyja azt írta Nyílt társadalom és ellenségei című kötetében, hogy a »nemzeti elv« egy »nem alkalmazható mítosz csupán«; tanítványa, Soros György pedig kifejezetten arról szólt egy helyütt, hogy „a nemzeti szuverenitásba vetett hit bűnös, a fejlődés útjában álló, azt gátló tényező«. És ez, a nemzeti identitások és állami szuverenitásképesség létjogosultságát alapjaiban tagadó nézetrendszer köszön vissza az elmúlt évek migrációra vonatkozó uniós és nemzetközi jogalkotásában: azt nem visszaszorítani-megállítani, hanem legális formába terelni, „menedzselni« szükséges, mert alapvetően „pozitív dologról« van szó, ami majd megoldja Európa népesedési gondjait.

Élet és halál kultúrája áll tehát egymással szemben. Mi azt mondjuk: Isten, haza, család. Ők mindezt minden szinten tagadják. A »hagyományos« házasság szerintük elavult, a család béklyóba zár, a gyerekvállalás »szülőgépet« csinál a nőkből, a nyugati civilizációt alkotó »őshonosok« pedig környezetvédelmi okokból jobb, ha sterilizáltatják magukat – ehelyett legyen inkább több bevándorló, több abortusz, több eutanázia, a homoszexuális (és egyéb »LMBTQIP+«) párkapcsolati formákat minél szélesebb körben ismerje el a jog. Miközben toleranciáról, megértésről, egymás tiszteletéről papolnak, csak a Teremtést nem tisztelik: mindent támogatnak, amiből nem sarjad emberi élet. A legjobb persze, ha mindezt a transzatlanti nyugati civilizáció elpuhult és szétérzékenyített népein lehet véghezvinni, mert annál gyorsabban bomlik fel eddig ismert kultúránk, identitásunk, múltunk, jelenünk és jövőnk.

A nyílt társadalom eszméje olyan, mint a HIV-vírus. Nem öli meg önmagában a szervezetet, de leépíti immunrendszerét, mely aztán így védtelenné válik bármilyen támadással szemben: a kivéreztetett Európa térdre kényszerül a tömeges bevándorlás előtt, egyféle kulturális öngyilkosság gyanánt jóformán önként adva fel identitását. Igen, életmódunk, a felfogásunk az élet helyes rendjéről már most is átfogó támadás alatt áll. Ez ellen pedig védekeznünk kell, mert olyan radikálisan eltérően gondolkodunk a világról, hogy nincs lehetőség a kompromisszumra, hiszen a konszenzus ez esetben saját önfeladásunkat jelentené. Ahogy a magyar származású amerikai konzervatív filozófus, John Kekes írta egykor: »a tolerancia az erkölcsi meggyőződés gyengeségét jelenti«. A mi meggyőződésünk saját igazunkról márpedig igen erős: a magyar nemzetnek fenn kell maradnia.”