Így lett Kenya Kelet-Afrika stabil szigete

Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Migrációkutató Intézet munkatársának helyszíni riportja

Közhelyszámba megy az állítás, hogy Kenya a stabilitás szigetének számít Kelet-Afrikában. Az ország – kisebb döccenőkkel – az elmúlt évtizedekben

amely a gyakorlat próbáját is kiállta. A 2017-es országos választások első fordulója után például a Legfelsőbb Bíróság – első esetben az egész kontinensen – a megfigyelt szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a kormányzó párt, a Jubilee elnökjelöltjének győzelmét, és új választás kiírását rendelte el, amit aztán meg is tartottak.

Kenya – Kelet-Afrika centrumában

És bár ez is a kormányzó erők hivatalban lévő elnökének győzelmével végződött, a kenyai lakosság és a külső szereplők meggyőződhettek a fékek és egyensúlyok működéséről, miközben a hasonló kontroll mechanizmust nélkülöző szomszédos Ugandában Yoweni Museveni elnök már 1987, Ruandában Paul Kagame 2000 – de valójában 1994 – óta van hatalmon államfőként, Etiópiában pedig a kormányzó pártszövetség, az EPRDF 1991-től uralja a politikai életet.

Kenyában – az előbbiekkel szemben –

ráadásul a kedvező politikai környezet – és a nagyhatalmak támogatása – következtében a gazdaság is pörög. Az ország – amely már a hidegháború alatt is a nyugati hatalmak nagy kedvence volt – a térség egyik legjobban működő piacgazdaságát működteti, amely ugródeszkául szolgál a kevésbé stabil szomszédok felé irányuló üzleti tevékenység számára is.

Nairobi a harmadik legnagyobb „ENSZ-város” a világon, a világszervezet számos ügynöksége található meg a fővárosban – gyakran a Szomáliával foglalkozó irodák is, hiszen az észak-keleti szomszédban a biztonsági helyzet még mindig kritikus. Konzervatív becslések szerint legkevesebb 5 ezer nemzetközi ENSZ-alkalmazott dolgozik Kenyában több tízezer helyi munkatárssal együtt, ami önmagában is komoly diplomáciai és pénzügyi potenciált jelent. Továbbá ezt egészíti ki a különféle nem kormányzati – és kormányzati – fejlesztési és humanitárius szervezetek több tízezer munkatársa.

Nairobi belvárosa

Nem véletlen, hogy Nairobiban a szolgáltatások (lakhatás, vendéglátás, közlekedés) még európai mércével is drágák. Ugyanakkor a kenyai gazdaságba így beáramló dollármilliárdok jótékony hatással vannak a piacokra és a munkahelyteremtésre.

Fontos hangsúlyozunk, hogy

a külföldi befektetéseknek, diplomáciai testületeknek és nem kormányzati nemzetközi szereplőknek (NGO-knak). A kenyai bankrendszer rendkívül fejlett, és – különösen az elmúlt évek terror- és pénzmosásellenes intézkedéseinek köszönhetően – átláthatóan működik. Ez óriási előny egy olyan környezetben, ahol vagy nincs modern pénzügyi rendszer (Szomália, Dél-Szudán), vagy kötött valutagazdálkodás folyik (Etiópia). Mindezt ráadásul jól működő távközlési szektor és – regionális összehasonlításban – fejlett infrastruktúra egészíti ki.

Ugyanakkor az egy főre eső kenyai GDP még mindig rendkívül alacsony: a Világbank adatai alapján 2017-ben nem egész 1 600 USD volt (a vonatkozó magyar adat 14 200, a svéd 53 400 dollár). Regionális összehasonlításban azonban ez is kiemelkedő érték: Burundi esetében ugyanez nem éri el a 300 (!) dollárt, de Tanzániában is csak 936, Ugandában 606, Etiópiában pedig 768 dollárról beszélhetünk.

Ennek a relatív ,,pénzbőségnek” s a kedvező gazdasági klímának köszönhető, hogy

aki csak teheti, valamilyen kisvállalkozásba kezd, és abban próbálja megforgatni a pénzét. „Itt, aki akar, előbb-utóbb talál olyan munkát, amiből meg tud élni, és el tudja tartani a családját” – mondta a szerzőnek a 2013 óta Kelet-Afrikában élő magyar agrárszakember, Domonyai András.

És valóban: nagyon kevesen panaszkodtak arról, hogy megélhetési gondjaik lennének. „Persze, az élet nehéz és sokat kell dolgozni, de van annyi pénzem, amiből jó lakást bérelhetek, és még a gyerekeimet is magániskolába tudom járatni, mert ott jobb az oktatás” – állította egy nairobi taxis.

Kenya is készült a Valentin-napra

A szerző többé-kevésbé ugyanezeket a történeket hallotta másoktól is a fővárosban, sőt Mombasában és a meglehetősen vidéki jellegű Burában is. Mert bár talán csak hetente – vagy havonta – kerül hús az asztalra,

Ahogy a török fejlesztési ügynökség, a TIKA egyik helyi diplomatája rámutatott: „Kenyában nincs rendszerszerű élelmiszerválság. Ugyan a központoktól távol élő nomádok között aszályosabb időszakban elő-előfordul éhezés, de ezeket a kormányzat és a nemzetközi szervezetek képesek hatékonyan kezelni, miközben a lakosság döntő többsége pedig megteheti, hogy élelmet vásárol magának. Szemben Szomáliával vagy Dél-Szudánnal, Kenyában nincs éhínség”.

Domonyai András pedig azzal egészíti ki a képet, hogy „a lakosság többsége itt azt érzi, hogy a kormány valamilyen szinten törődik vele, különösen az elmúlt években. Jó példa volt erre, amikor a magas üzemanyagárak miatti tiltakozás és panaszok hatására a kormányzat csökkentette a benzin és a gázolaj árát. Ez itt nem egy skandináv jóléti állam, de afrikai viszonylatban igenis működik az egészségügy vagy az oktatás”.

Mindez azért fontos, mert

A kenyai lakosság – amellett, hogy egyfajta természetes büszkeség és hazaszeretet is maradásra bírja – alapvetően azt éli meg, hogy van remény a fejlődésre, kitörésre; van remény arra, hogy a következő generáció egy kicsit jobban éljen, kicsit többet fogyaszthasson – és kicsit talán kevesebbet dolgozzon.

A Madaraka Expressen stewardessek segítik a kényelmesebb utazást

Ezt jól szemléltette az ország új büszkesége, a kínaiak által épített új Nairobi-Mombasa vasútvonal. Bár a közel 4 milliárd dollárba kerülő gigaprojektet számos kritika érte és éri a vélelmezett korrupció és a nagyon is valós technikai korlátok miatt (csupán egy vágány készült el), a pálya még így is jelentősen meggyorsította és növelte az áruforgalmat a kikötő és a belső területek között. Ráadásul a Madaraka Expressnek köszönhetően a két nagyváros közötti személyforgalom nagyrészt átterelődött az időrabló – és gyakran életveszélyes – közúti forgalomról a vasútra. A 12-14 órás buszút helyett a Madaraka öt óra alatt eléri Mombasát, miközben a vitelár 60%-kal olcsóbb. Szívderítő volt látni, hogy

– olyan áron, amennyiért az ember Nairobiban még egy taxiba se ülhet be.

Madaraka Express

Természetesen Kenyának is megvannak a maga problémái. Az egyes népcsoportok közti etnikai ellentétek olykor-olykor ma is a felszínre törnek és mérgezik a nemzeti egységtudatot. Különösen a szomálik és más muszlim népcsoportok körében érhető tetten a kirekesztettség érzése, ami miatt viszonylag nagy számban csatlakoznak a szomáliai – és esetenként kenyai – dzsihádista csoportokhoz.

Az elmúlt évek terrortámadásai jól mutatják a szélsőségesek jelenlétét, ugyanakkor azt is, hogy ennek megvannak a korlátai: a hathatós nyugati segítségnek köszönhetően a kenyai biztonsági szervek sokat fejlődtek a terrorizmus elleni harcban, és ami legalább ilyen fontos, jelentősen javultak kapcsolataik a különféle muszlim vallási szervezetekkel, ami a megelőzés és radikalizálódás visszafordításának alapfeltétele.

A rendszeres táplálkozás a bádognegyedek lakói számára is realitás

A kenyai példa fontos általános tapasztalatokkal szolgál a kelet-afrikai migráció szempontjából. Miközben sokan azt érzik, hogy a kontinens egy feneketlen kút, amelyen semmiféle külső forrás sem segíthet, a fentebb bemutatott tényezők alapján

A többség számára elegendő a politikai stabilitás, a munkahelyeket és szolgáltatásokat teremtő külső befektetők jelenléte, és biztos megélhetést kínáló piacgazdaság működése. Ugyanilyen fontos, hogy mit éreznek az adott ország polgárai: ha egy olyan rendszer irányítása alatt élnek, amely szolgálja őket és – hibáival együtt is – a jólétükre törekszik, akkor az jelentős megtartóerővel fog bírni az állampolgárok számára. Kenya jó példa arra, hogy megfelelően célzott és felhasznált támogatásokkal, illetve munkahelyteremtő befektetésekkel elősegíthető az afrikai lakosság elvándorlásának csökkentése, ám ennek előfeltétele a politikai stabilitás és az állam megfelelő működése.