Az alkotmánybíróságok átpolitizáltsága veszélyeztetheti a demokratikus átmeneteket

2018. október 04. 16:50

Veszélyeket rejt magában, ha a bíróságok és a bírák politikai szereplőként tekintenek magukra. Brazíliában például hátráltatta a demokratikus átmenetet, hogy a helyi alkotmánybíróság számos esetben túlterjeszkedett hatáskörén, jogi fórum helyett politikai szereplőként viselkedett.

2018. október 04. 16:50
null

Általánosan elfogadott az a gondolat, hogy egy erős alkotmánybíróság kiemelkedő szerepet játszhat a demokratikus folyamatokban, különösen a demokratikus átmenetek során. Emilio Peluso Neder Meyer, a Kings College és a legnagyobb brazil állami egyetem, a Universidade Federal de Minas Gerais professzora tanulmányában azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a túl nagy hatalommal bíró alkotmánybíróságoknak komoly destabilizációs erejük is lehet. Kutatása szerint az alkotmánybíróság Brazíliában megosztó politikai motivációjú döntéseivel egyrészt megsérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét, másrészt pedig egyben alá is ássa az ország alkotmányos rendszerét. Ezzel az 1988-as demokratikus fordulat óta inkább akadályozza, mintsem elősegíti az ország demokratikus fejlődését. A brazil alkotmánybíróság tehát egyértelműen politikai szereplő lett, amelynek saját intézményi érdekei fontosabbak, mint a brazil alkotmányos rendszer védelme.

A brazil alkotmánybíróság „átpolitizálódása”

A brazil alkotmánybíróság nemzetközi összehasonlításban meglehetősen erős jogosítványokkal rendelkezik. A professzor szerint azonban a brazil alkotmánybíróság már a ’90-es évektől kezdődően kifejezetten rugalmasan kezelte saját jogosítványait. Erre részben szükség is volt, ugyanis az ország 1988-ban elfogadott – jelenleg is hatályos alkotmánya – rendkívül kiterjedt szociális jogokat biztosít az állampolgárok részére, melyek gyakorlati kidolgozása sok esetben az alkotmánybíróságra hárult. A szociális jogok érvényesítése mellett a testület politikai ügyekben is egyre inkább felhasználta széles körű jogosítványait. Politikai szerepvállasa elsőként főleg a képviselők mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán nyilvánult meg. Meyer szerint egyedi esetek megítélése során alapvetően nem az alkotmánybíróság feladata lenne eldönteni, hogy az adott képviselők mentelmi jogát fel kell-e függeszteni, ennek szabályait ugyanis tartalmazza a parlament szabályzata. A politikusok azonban hamar felismerték annak a lehetőségét, hogy az alkotmánybíróságot bevonhatják politikai csatározásaikba, és korrupciós vádakra hivatkozva ellehetetleníthetik politikai riválisaikat. Az alkotmánybíróság így – elvesztve legitimitását – lesüllyedt a mindennapi politikai csatározások szintjére.

A szerző több esetet is megvizsgál, amelyekből jól kivehető azok politikai motivációja. Több ügyben például egymásnak teljesen ellentmondó ítéletek születtek attól függően, hogy az adott képviselő milyen politikai kötödésekkel rendelkezett. Az ítéletek során ráadásul néhány esetben az alkotmány konkrét szövegét és rendelkezéseit sem tartották tiszteletben. Ezzel alapvetően aláásták a jogállamiságot, ugyanis ma már egyáltalán nem egyértelműek a mentelmi jog felfüggesztésének kritériumai. A testület átpolitizáltsága leginkább a korábbi elnök, Dilma Rousseff felfüggesztési eljárása (impeachment) és azt övező alkotmányos válság során mutatkozott meg. Tanulmányában Meyer nem kíván azzal foglalkozni, hogy az elnöknő valóban elkövetett-e törvénysértést, illetve hogy ezzel kapcsolatban jogos volt-e a felfüggesztése. Úgy látja, hogy a Rousseffel szemben folytatott eljárás menete – nem tartották be az eljárási előírásokat–, és az eljárás végeredménye jól mutatja, hogy elsősorban politikai aktusról volt szó. Ezt jelzi az is, hogy az eljárás végén kompromisszumos megállapodás született, hiszen az alkotmány elősírásaival szembe menve az alkotmánybíróság végül nem tiltotta el Rousseffet a közhivatal viselésétől. A szerző szerint tehát egy jól szervezett politikai puccs történt a korábbi elnök ellen, amelyet végül az alkotmánybíróság jogi eszközökkel is megerősített és így legitimált. Az ügy során összefolytak a parlamentáris és az elnöki rendszer jellemzői, és sérült a hatalmi ágak elválasztásának az elve is. Ha jogi eszközöket rendszeresen politikai céllal használnak fel, az erősen destabilizálhatja az ország alkotmányos és demokratikus rendjét. Ez egyébként nem új jelenség, Latin-Amerikában az autoriter rezsimek szívesen használták fel az alkotmánybíróságokat saját hatalmuk megszilárdítására.

A bíróságok mint a régi elit hatalmának átmentési eszközei

Meyer szerint az alkotmánybíróság átpolitizáltsága mögött az a fő probléma áll, hogy az országban az elmúlt 50 év során erős bírói kaszt alakult ki. A bírók fizetése országos összehasonlításban kiemelkedően magas, és számos egyéb béren kívüli jutatásra is jogosultak. Ennek köszönhető, hogy az ország bírósági rendszerének fenntartási költségei világszinten is magasnak számítanak. Brazíliában például több mint négyszer annyit költenek a bíróságokra, mint Spanyolországban, illetve hatszor annyit, mint Argentínában. Az sem véletlen, hogy ez a bírói kaszt szoros gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatokat ápol, illetve sok esetben megegyezik az 1988-as demokratikus átmenet előtti elittel. A professzor szerint az országot az 1950-es évek óta tartja ellenőrzése alatt ez az elit, amely a rendszerváltás során politikai hatalmát részben a bíróságokon, részben pedig a gazdaságon keresztül továbbmentette az új demokratikus rendszerbe is. Ennek jelzésértékű kifejeződése volt az, amikor az alkotmánybíróság a komoly lakossági felháborodás ellenére 2010-ben általános amnesztiát adott a diktatúra ügynökeinek, akiket az emberi jogok súlyos megsértésével vádoltak.

Át kell értékelni a bíróságok demokratikus átmenetben betöltött szerepét

Brazíliában tehát a bíróságok és különösképpen az alkotmánybíróság a jogállamiság őrzői helyett a mindennapi politika eszközeivé váltak. Meyer szerint ezért a jövőben át kell értékelni a bíróságok és különösképpen az alkotmánybíróságok demokratikus átmenetekben gyakorolt, eddig kizárólag pozitívnak tartott szerepét. Ezek az intézmények ugyanis könnyen a régi elit hatalomátmentő politikájának eszközeivé válhatnak, és így a demokratikus átmenet támogatása helyett annak kerékkötőivé válnak. Véleménye szerint ennek veszélye elsősorban békés, tárgyalásos átmenetek során merül fel, példaként Csehország és Dél-Afrika esetét említi, ahol szerinte részben hasonló hatalomátmentés történt. 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S. Attila
2018. október 12. 00:48
Az átmeneten túl is gondot okozhat a láthatatlan alkotmány, ha az nem a törvény és a szokások talaján áll, hanem egy társadalom mérnökként próbál utat mutatni. Szerepzavar. A Sólyom féle AB-nek nagy érdemei voltak az elszámoltatás elkerülésében és a hatalomátmentés biztosításában. A valódi tét az, hogy vissza lehet-e térni ahhoz a gyakorlathoz ahol a törvényeket céljuknak megfelelően szűken értelmezik vagy engednek-e az alapjogi bíróságok annak a politikai nyomásnak, ahol az aktivista bíráskodás a jogon felül helyezi magát. A bírói önmérsékletet például határozottan támogatja Kavanough és kinevezése olyan jelentős mértékben tolná el az alkotmányos igazságszolgáltatás súlypontját, amivel hosszú időre véget vethetne az identitás politika és hazug emberi jogi aktivizmus terrorjának.
Akitlosz
2018. október 08. 18:59
Az alkotmánybíróság politikai intézmény, nem jogi. A bíróságok dolga az, hogy konkrét, vitás élethelyzetek ügyeiben döntsenek a fennálló törvények, s persze a bizonyítékok alapján. És ugyan nem az, hogy a törvények felett ítélkezzenek. Az a politika dolga. Az alkotmánybíróság nem való demokráciába és persze nem is abban van, az oligarchikus rendszer szerves része.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!