Elszakadtak a hétköznapi emberektől
Kifejtette, hogy az SPD „beleszürkült” a nagykoalícióba, az állandó kompromisszumok és Angela Merkel kancellár kivárásra építő kormányzási módszere miatt elveszítette arculatát, a tavalyi szövetségi parlamenti választásra pedig gyenge programot készített. Ebben a helyzetben az SPD-nek „be kell ismernie, hogy hibázott”, és ellenzékbe vonulva kell rendeznie sorait. Át kell gondolni például a szövetségi politikát, a Zöldekhez, a liberális Szabad Demokrata Párthoz (FDP) és az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) párthoz fűződő viszonyt.
A legfontosabb a tartalmi, a szervezeti és a személyi megújulás – hangsúlyozta Kevin Kühnert, hozzátéve, hogy a szociáldemokraták elszakadtak a hétköznapi emberek mindennapi életétől, így kialakult az az érzés, hogy a politika magára hagyta a társadalmat, ami különösen a leszakadó vidéki régiókra jellemző. Ezt használja ki a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), amely „rasszista alapon” magyarázza a gondokat, azt állítja, hogy azért kerülnek nehéz helyzetbe német emberek, mert bejöttek idegen emberek, akik „nem ide tartoznak, és megkapják a pénzt, amely nem járna nekik, máshol pedig hiányzik”.
Jön a nagykoalíció, ha...
Ezzel szemben az „őszinte” magyarázat az, hogy a bajok sokkal régebben alakultak ki, és az SPD is vétkes, mert támogatta a privatizációt, az állam karcsúsítását és a CDU/CSU akarata előtt meghajolva fontosabbnak tartotta az államháztartási egyensúly helyreállítását a közberuházások élénkítésénél.