Mint arról a L'Incorrect cikkére hivatkozva a Mandiner is beszámolt, a francia irodalom egyik legnagyobb alakjának, Louis-Ferdinand Céline-nek 105 éves özvegye hosszú évtizedek után beleegyezett abba, hogy kritikai jegyzetek kíséretében újra kiadják az író három antiszemita pamfletjét. Az 1938 és 1941 között kiadott röpiratok, amelyek a világ „elzsidósodásáról”, a szabadkőművességről, a parlamenti demokrácia bűneiről szólnak, a céline-i életmű ellentmondásosságát tükrözik, egyszerre zseniális irodalmi alkotások és a féktelen gyűlölet dokumentumai. „Hát milyen antiszemita pamflet az, amelyik a balettről tartalmaz érzékeny traktátust, vagy amelyik záró passzusa az egyik legszebb prózai szöveg?" – fogalmazta meg a kérdést velük kapcsolatban Esterházy Péter.
A szövegek évek óta bármiféle kritikai apparátus nélkül terjednek az interneten, ami nagy szerepet játszott Lucette Destouches döntésében. Emellett az is az újrakiadás mellett szólt, hogy Québecben – ahol a szerzői jog csak ötven évig érvényes – nem követte különösebb hullámverés a pamfletek újrakiadását, ráadásul egy másik kollaboráns író, Lucien Rebatet ugyancsak antiszemita hangvételű röpiratának franciaországi újramegjelenése sem keltett nagyobb indulatokat. François Gibault, Céline végrendeletének végrehajtója úgy vélekedett, korunk már kellő távolságtartással képes kezelni ezeket a szövegeket.
A kormány állítja, nem akar cenzúrázni
Most azonban úgy tűnik, hogy tévedtek a Céline-hagyaték gondozói, ugyanis az újrakiadás híre jókora botrányt robbantott ki Franciaországban. A Le Monde jelenti, hogy december 19-én Frédéric Potier, a rasszizmus, az antiszemitizmus és az LMBT-emberekkel szembeni gyűlölet elleni harcért felelős kormányzati szervezet (DILCRAH) vezetője fogadta hivatalában a pamfletek megjelentetését tervező, rangos Gallimard kiadó igazgatóját és a kiadás előszavának megírására felkért Pierre Assouline írót. Potier előzőleg levelet írt Antoine Gallimard-nak, melyben felvilágosítást kért a kiadás körülményeivel kapcsolatban, kiemelve: az antiszemitizmus mostanában tapasztalható erősödése idején különösen érzékeny kérdés, milyen módon jelentetik meg a szövegeket. A találkozón Potier azt kérte a kiadóvezetőtől, hogy a kritikai apparátus kidolgozását egy több tudományterület képviselőit, köztük történészeket is magába foglaló kollektívára bízza, Gallimard és Assouline azonban elutasította a kérést, mondván, elsősorban irodalmi szövegekről van szó, és egy Céline-szakértő megfelelő módon fogja elkészíteni a jegyzeteket.