Hová álljanak a balgák?

„Bármilyen meglepő, én nem vagyok szakértője az ukrán kérdésnek, de ahhoz nem kell pallérozott elme, hogy belássuk – persze végtelenül leegyszerűsítve a dolgokat: Ukrajnában összecsapott a Nyugat és a Kelet. Óriási közhely ez, de nem árt nyomatékosítani, hogy érthető legyen, miért is tartom nevetségesnek a morális ítélkezést a hatalmi harccal kapcsolatban. Az csak később fog eldőlni, hogy ezek a hónapok mennyit érnek majd a jövő történelemkönyveiben, elvisznek-e egy teljes oldalt, vagy csak néhány sorra találtatnak majd érdemesnek. Így vagy úgy, a történészek vagy törvényszékek későbbi ítéletétől függetlenül magyarként, a történelem ismeretében különösen nevetségesnek tartom, ha az egyik birodalmat erkölcsileg a másik fölé helyezzük. Odabújunk mellé, hátha betakar a köpenyével. 

Meg kellene érteni, hogy nem a »jó fej«, laza, »igazán európai«, nyitott és kulturált nyugat-európaiak felszabadító harcáról, de nem is Oroszország önzetlen felszabadító hadműveletéről van szó. Különböző erők különböző motivációktól, elképzelésektől fűtve, hajtva, pénzzel, fegyverrel, szankciókkal, újságcikkekkel, médiamunkások és politikusok hadba vetésével harcolnak Ukrajnáért. A minél nagyobb bevételért. A hajdan is csak látszólagosan – de igazából úgy sem – egységes országot széttépték vagy széttépik előbb-utóbb, s ki-ki viheti majd a neki megfelelő falatot. Az egyik a zúzáját kéri, a másik a mellét, a harmadiknak meg a csirkebőr marad. Felosztják, természetesen szigorúan az európai (avagy Márkus László hangján: »ójrópai«) eszme, a Jóság, az orosz összetartozás, esetleg a népek nagy barátságának jegyében. 

Ennek a politikai »játszmának« – vastag az idézőjel, mert ez is tétre, létre megy – maguk az ukránok a legnagyobb áldozatai, az igazi nyertes egyelőre ismeretlen, de a marakodók közül gyaníthatóan végül senki sem jár majd rosszul. Mi ebben az új? Semmi – erről szól a történelem. De miért is kellene nekünk ide vagy oda állnunk, s nagy hangon osztani az igazságot?”