Gingrichnek most először sikerül nyernie a január 21-i, dél-karolinai előválasztáson aratott győzelme óta. Szűkebb hazájában, az általa korábban a kongresszusban képviselt Georgiában méltatta a régóta várt sikert, s felsorolt több olyan politikus, aki már kiesett az előválasztási versenyből vagy csak kacérkodott az indulással. „Sok tapsifülest láttam már futni. Én egy teknős vagyok, egyszerre csak egyet lépek” - mondta Gingrich, és hozzátette, hogy ő az egyetlen jelölt, aki vitában le tudja győzni Obamát. A volt képviselőházi elnök abban bízik, hogy Georgia után a déli és konzervatív Alabamában és Mississippi államban, valamint középnyugati Kansasban győzni fog.
A keddi republikánus választói akaratnyilvánításon összesen 419 olyan küldött sorsa dőlt vagy dől el, aki a Republikánus Párt augusztus végi konvencióján szavazni fog arról, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt. (A 10 államból az automatikusan delegátusnak minősített pártvezetőkkel együtt összesen 437-en utaznak majd a nagy floridai összejövetelre.)