Obama: Amerika erősíti vezető szerepét a világban

2012. január 25. 13:06

Évértékelő beszédében Barack Obama amerikai elnök leszögezte: az amerikai vezető szerep erősödése szerte a világon érezhető. „Gondoljanak egy olyan országra, amely világelső az emberek oktatása terén, egy olyan jövőre, amelyben urai vagyunk saját energiánknak, egy olyan gazdaságra, amely tartósan növekszik, ahol a kemény munka és a felelősség kifizetődő” – mondta Obama.

2012. január 25. 13:06

„Bárki, aki azt mondja, hogy Amerika hanyatlóban van, vagy hogy a befolyása szertefoszlott, az nem tudja, hogy mit beszél” – jelentette ki kedden este a kongresszus két háza előtt az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki szerint az amerikai vezető szerep erősödése szerte a világon érezhető. Az elnök kiemelt helyen foglalkozott az amerikai termelőkapacitások hazatérésének ösztönzésével, az amerikai kereskedelmi érdekek és szellemi termékek védelmével, az oktatás-képzés, az innováció és a tiszta energiaforrások fejlesztésével, mint az Egyesült Államok vezető szerepét biztosító tényezőkkel. „Amerika eltökélt, hogy Iránt megakadályozza a nukleáris fegyverhez jutásban, és egyetlen lehetőséget sem zárok ki e cél elérésében.” Obama megerősítette, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonságának szavatolása mellett. Obama elmondta, hogy az amerikai erők Irakból történt teljes kivonása után az eddigi 10 ezren túl a nyár végig további 23 ezer katonát vezényel haza Afganisztánból. A tavalyi év eredményei között sorolta fel Oszama bin Laden likvidálását, az al-Kaida terrorszervezetre Pakisztántól Jemenig mért csapásokat és Moammer Kadhafi líbiai diktátor megdöntését. Úgy vélte, az arab világban végbement fordulat végkifejlete megjósolhatatlan, s Amerika számára hatalmas a tét. Obama szerint a régió népei maguk fogják a saját sorsukat meghatározni, de Washington továbbra is fel fog lépni az erőszak és a megfélemlítés ellen, kiáll az emberi jogok és méltóság érvényesülése mellett, és támogatni fogja a stabil demokráciát és a piacok megnyitását célzó politikát.

Obama szerint az Egyesült Államok európai és ázsiai szövetségei „erősebbek mint valaha”. Megismételte: Amerika világossá tette, hogy csendes-óceáni hatalom. Hangsúlyozta, hogy az amerikai haderő a katonai büdzsének a következő évtizedben tervezett 500 milliárd dolláros csökkentése ellenére is a világ legerősebbike marad. „Gondoljanak arra az Amerikára, amely csak karnyújtásnyira van tőlünk: egy olyan országra, amely világelső az emberek oktatása terén. Egy olyan Amerikára, amely vonzza a csúcstechnológiai ipar új generációját és a jól fizetett munkahelyeket. Egy olyan jövőre, amelyben urai vagyunk saját energiánknak, és amelyben biztonságunk és jólétünk nem függ a világ instabil részeitől. És egy olyan gazdaságra, amely tartósan növekszik, ahol a kemény munka és a felelősség kifizetődő” – vázolta fel a hazájával kapcsolatos vízióját az elnök.

Obama megígérte, hogy egyszerűsíteni fogja az oktatási rendszert, nagyobb megbecsülést biztosít a tanároknak, és felszólította a kongresszust, hogy törvényben tegye kötelezővé a 18 éves korig való részvételt a középiskolai oktatásban. Az elnök sürgette a bevándorláspolitika reformját, és arra kérte a kongresszust, hogy ne szorgalmazza többé a jól képzett, vállalkozásokat kezdő vagy a hadseregben szolgáló külföldi fiatalok kiutasítását. Obama bejelentette, hogy az ország energetikai függetlenségének biztosítása érdekében engedélyt adott a tengeri talapzatban rejlő potenciális kőolaj- és földgázlelőhelyek háromnegyedének megnyitására. Az Egyesült Államok nem akar lemaradni Kínától és Németországtól a szél- és napenergia-elemek gyártásában. Az elnök utasítást adott a nagyszabású pénzügyi bűncselekmények felgöngyölítésére hivatott külön hivatal felállítására. Az igazságos közteherviselés nevében Obama felszólította a kongresszust egy olyan adószabályozás kidolgozására, amelyben az évi 1 millió dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkezők adója nem lehessen alacsonyabb 30 százaléknál, s a 250 ezer dollárnál kisebb jövedelemmel rendelkezők - ide tartozik az amerikaiak 98 százaléka - adóbefizetése ne növekedjen.Obama rámutatott, hogy az amerikai gazdaságban az utóbbi 22 hónap alatt több mint 3 millió munkahely keletkezett, s egyedül tavaly több új állás jött létre, mint 2005 óta bármikor. A következő 10 év alatt 2000 milliárd dollárral csökkentik a deficitet.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Talibán
2012. január 25. 16:02
Minden nattyon szep, minden nattyon jo, nattyon meg vagyok elegedve!
Talibán
2012. január 25. 15:55
A guantanamói rabok is lájkolják az Obama-értékelést.
kokócska
2012. január 25. 15:34
Akárhány amcsi háborús dokumentumfilmet néztem eddig a következtetés mindig az volt, hogy azért harcolnak az amerikai katonák, hogy az otthoniak változatlan módon élhessék életüket ahogy eddig. Ők ezt arra értették, hogy a hadsereg megóvja őket a terroristáktól, de valójában az USA már most nyíltan és gazdaságilag is hadat visel azért, hogy befolyását erősíthesse, és biztosítsa gazdasága számára nélkülözhetetlen erőforrásokat. Hosszútávon a nagy erőközpontok összeütközése elkerülhetetlen. Fogynak a nyersanyagok és az mindenkinek kell Kína, India és Oroszország növekvő szükségleteinek kielégítése megoldhatatlan feladat. Ez a gazdasági rendszer melynek alapja a fejlődés további háborúkhoz fog vezetni. Antiszemitizmus és összeesküvés elméletek ide vagy oda szerintem nem az USA-van Izraelért, hanem Izrael van Az USA-ért. Izrael a legfontosabb szövetséges egy olyan területen ahol további expanzív, nagyhatalmi érdekszféra politika kibontakozása várható.
magnamater
2012. január 25. 15:22
Erősödik Amerika, egyre erőszakosabban terjesztheti a demokráciát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!