Nőnek a számok – erősödő női jelenlét a politikában

Katona Dorka Rebeka írása

1920 – ez volt az az év, amikor Slachta Margitot a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották, így ő lett az első női képviselő Magyarország történelmében. Egészen addig a parlamentben kizárólag férfiak vitatták meg a politikai kérdéseket és hoztak döntéseket. Nem volt jellemző eltérő gyakorlat a világ más országaiban sem; ám ahogyan az 1920-as évek elején egyre erősebben kezdte éreztetni hatását a női emancipáció, a nők politikai szerepvállalása is növekedésnek indult.

Már 1912-ben létrejött Angliában a Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége, aminek aktív fellépése a világ és különösen Európa országaiban a női választójog bevezetését eredményezte. Utóbbit egyébként valamivel előbb, 1906-ban Franciaországban adták meg elsőként, s nem sokkal később, 1918-ban Magyarország, Oroszország és Lengyelország követte a példáját, míg Csehszlovákiában két évvel később jutottak a nők választójoghoz. 1946-ban Románia, Olaszország és Franciaország is beállt a sorba, az európai országok közül pedig legkésőbb Svájc adta meg a választási jogot a nőknek, 1971-ben.

Nőügyek fókuszban

Napjainkban a nők politikai jelenléte és helyzete egyre inkább tematizálja a közbeszédet, sőt sok helyen egyenesen a demokrácia deficitjeként emlegetik, ha a törvényhozásban nem képviseltetik magukat kellő arányszámban a nők. Hogy mi ez a kellő arányszám, azt értelemszerűen több tényező – például az adott ország kulturális hagyományai, az uralkodó politikai ideológia – is meghatározza; Afrika több országában például harminc százalékos női kvótát határoztak meg, ami garantálja a nők bekerülését a parlamentbe. Ruandában majdnem hatvan százalék körül mozog az arányuk, de Tanzániában, Burundiban, Szváziföldön és Burkina Fasóban is bevezették a kvótát, míg Kenyában, Marokkóban, Zimbabwéban és Mauritániában mandátumokat foglalnak le a nők számára. Az Európai Unió 27 országát megvizsgálva elmondható, hogy a 2010-es évekig folyamatos növekedés állt be a női képviselők arányát tekintve, s egy rövid visszaesést leszámítva azóta is emelkedésről lehet beszélni. Az európai parlamentek közül az északi országok járnak élen, köztük is Izland a maga 47,6%-os arányával, őket követik a nyugati és déli országok, míg a sort a volt keleti blokk országai zárják. Ugyanakkor a statisztikákból jól látszik, hogy hiába az egyre erősödő női jelenlét, azért még egyetlen nemzeti parlament sem tudja elmondani magáról, hogy a képviselők akár csak fele nő lenne.

Az Európai Unió egyébként gyakran hangoztatja a női-férfi egyenjogúság megvalósulásának szükségességét. Ennek jegyében történtek például a nők munkaerőpiaci jelenlétét erősítő politikai beavatkozások: tavaly novemberben az Európai Parlament megszavazott egy javaslatot, miszerint 2026-ig minden nagyvállalatnak gondoskodnia kell arról, hogy az igazgatótanácsban legalább negyven százalékos női kvótát tudjanak felmutatni. Emellett az EU évek óta vizsgálja, hogy milyen arányban jelennek meg a nők az egyes nemzeti kormányokban és parlamentekben.

Növekvő arány a parlamentben

Ha Magyarországot nézzük, elmondható, hogy a rendszerváltás előtt egészen 1980-ig a női képviselők száma folyamatosan nőtt, akadt olyan év is, amikor egyharmados arányban foglaltak helyet a parlamentben. Az azóta eltelt évtizedekben ez a szám csökkent, ma az arányuk nagyjából 10 százalék körül stagnál. Ez a megállapítás elsőre talán riasztónak hat, de érdemes belegondolni, hogy a szocializmus állami feminizmust teremtett meg – ez egyet jelentett azzal, hogy a nőket belekényszerítették a képviselői szerepkörbe, ahelyett, hogy a lehetőséget teremtették volna meg számukra a szabad választásra. A rendszerváltást követően ez a kötelezettség megszűnt, ami később indikálni kezdte a nők visszavonulását a politikából – ez magyarázza tehát azt is, hogy bár még ma sem beszélhetünk jelentős arányról, a nők nem az állam parancsára vonulnak be az Országgyűlésbe.

Tény az is, hogy az utóbbi években jelentős kormányzati és közjogi pozíciókat is betöltöttek női politikusok. Tavaly májusban hivatalba lépett az első női köztársasági elnök, aki teljes politikai pályafutása során elkötelezett volt a nők helyzete, valamint magyar családpolitika iránt. Novák Katalin államfővé választása előtt dolgozott többek között a Külügyminisztériumban miniszteri tanácsadóként, az Emberi Erőforrások Minisztériumában miniszteri kabinetfőnökként, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, országgyűlési képviselőként, majd családokért felelős tárca nélküli miniszterként. 44 évesen ő a legfiatalabb magyar köztársasági elnök, nőként pedig első ezen a poszton. Varga Judit igazságügyi miniszter szintén kiemelkedő szakmai teljesítményt tudhat maga mögött, hiszen ügyvédi pályáját követően először az Európai Parlamentben kezdett dolgozni politikai tanácsadóként, majd európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár lett, az előző kormányciklusban pedig kinevezték igazságügyi miniszternek, amely pozíciót azóta is betölti. Mindemellett továbbra is hozzá tartoznak az európai uniós ügyek, valamint kiemelten fontos céljának tekinti a családok és gyermekek védelmét és az áldozatsegítést.

Családpolitika mint prioritás

Ha pedig a kormányzati nőpolitikát vizsgáljuk, mindenek előtt azt kell megjegyezni, hogy a  kormány a nők helyzetét elsősorban a családban értelmezik, így a szakpolitikák szintjén is a munka és a család összehangolásának megkönnyítése a fő cél. Az egyik legjobb példa erre az az akcióterv, amelyet a kormány az Európai Unió számára készített, A nők szerepének erősítése a családban és a társadalomban címmel. Az akciótervben a kormány 10 évre előremenőleg vázolta fel, milyen intézkedésekkel próbálja meg javítani a nők és családok helyzetét.

További példaként említhető a nők SZJA-mentessége 30 éves korig, abban az esetben, ha gyermeket vállalnak; a négy gyermeket vállaló nők adómentessége; a babaváró támogatás; valamint a jelzáloghitel-elengedés. Az otthonteremtési programra fordított támogatások értéke is sokat növekedett az elmúlt években.

A kormány ezenkívül kiemelt figyelmet fordít a karrier és a család kiegyensúlyozására is, amely azt eredményezte, hogy mind a házasságkötések, mind az élve születések száma növekedett. Mindezzel szemben csökkent a válások és a terhességmegszakítások száma. Az egyik legfigyelemreméltóbb változás pedig az, hogy 2010 óta minden családtípusban nőtt a nettó jövedelem.

Ugyanakkor az ellenzék részéről számos kritika is éri a kormány nőkkel kapcsolatos politikáját. Talán a mai napig a leghangosabb bírálat részükről, hogy 2020-ban az Országgyűlés aláírta az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának elutasítását, amely az Európai Tanács egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról. A nemzetközi dokumentum célja, hogy az országok közösen lépjenek fel a nők ellen elkövetett erőszakkal és bántalmazásokkal szemben, az áldozatok védelmének érdekében. Az egyezményt több mint 30 ország írta alá 2012 óta, Magyarország még nincs köztük – a kormány álláspontja szerint azért, mert a magyar jog szigorúbb és kiemeltebb védelmet ad a nőknek és gyermekeknek, mint általában az uniós gyakorlat. Tény, hogy már 2013-ban, egy évvel az Isztambuli Egyezmény életbe lépése előtt büntető törvénykönyvi tényállás lett a kapcsolati erőszak, és a dokumentum valamennyi jogalkotást igénylő anyagi és eljárásjogi rendelkezése átültetésre került a magyar jogrendszerbe. A magyar kormány azért sem támogatja továbbá az Isztambuli Egyezmény ratifikációját, mert egyes rendelkezései ellentétesek a kabinet migrációs politikájával, továbbá szerintük azáltal, hogy a nemzetközi jog részévét tennék a társadalmi nem fogalmát, a genderideológiát erőltetné rá a nemzeti kormányokra.

Összességében elmondható, hogy a nők politikai jelenlétét tekintve a változás ugyan nem szembetűnő, de folyamatos és eredményes. A nők helyzete pedig évről évre javul, egyre kevésbé merül fel a „karrier vagy család” kérdésköre, és az áldozatvédelmet tekintve is történtek előrelépések az elmúlt években.

Együttműködésben a Polgári Magyarországért Alapítvánnyal

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán