és a remény nyújtása a kommunizmus igája alatt szenvedő országoknak. (47-48., 161.).
Reagan számára meghatározó volt az is, hogy korábban megannyi állásban kipróbálta magát (nem csak a színésziben). Volt vízi mentő, aki több tucat ember életét mentette meg a strandon, rádiós sportriporter, szakszervezeti vezető (az első elnök, akinek szakszervezeti múltja volt!), nagyvállalati szóvivő és éjszakai bárok előadója. (15-17.).
A könyv konkrét példákkal is él. Bár mára nagyrészt feledésbe merült, ám mégis fontos pillanat volt Reagan elnökségében, amikor 1983. szeptember 1-jén a szovjet légierő ok nélkül lelőtte a koreai nemzeti légitársaság New Yorkból Szöulba tartó, véletlenül szovjet légtérbe tévedt 007-es járatát, a fedélzeten több száz civillel, egy tucat kisgyerekkel és egy amerikai kongresszusi képviselővel. A támadást senki sem élte túl.
A héják azonnali reagálást sürgettek, de Reagan inkább kivárta a szovjet tagadást és a világ elítélő nyilatkozatát. Ezt követően lépett csak, bemutatva bizonyítékait a szovjet felelősségről, és nagy hatású beszédet tartva, melyben a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” nevezte.
Reagan taktikája itt a higgadtság, a kivárás, és az volt, hogy hagyta ellenfelét belegabalyodni saját hazugságaikba.