„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt VI.

„Nézetem szerint szomorú a helyzete annak az öregembernek, akinek nincs életcélja. Mert pusztán azt, hogy tovább él, nem lehet annak tartani. Megvallom, nekem határozottan nem célom a hosszú élet, illetve mondjuk így, nem szeretném magamat túlélni. Előre is belenyugszom Isten akaratába; ha ő Szent Felsége akarja, majd én is leszek afféle begyöpösödött agyvelejű, félig vagy egészen hülye aggastyán, akin már mindenki mulat. De megvallom, ez nem ambícióm. Éppen azért eszem ágában sincs, hogy különösképpen kíméljem magamat. (...)

Mármost mi legyen az az életcél, amelynek feladata az aggkornak értelmet adni? Nézetem szerint mindenesetre olyan valami, ami nem a saját érdekünket, hanem az Úristenét és embertársainkét mozdítja elő. Az önérdek hajhászása, az önző beállítás nem vezethet elégültségre.

kivéve annyiban, hogy ha másokért dolgozik, a saját örök javát is önműködőleg előmozdítja, mert hiszen rendeltetésének betöltéséért az Úristen meg fogja jutalmazni.

A másokért való munka szeretetből fakad, a szeretet pedig boldogít, mégpedig oly módon, hogy nagyobb boldogság szeretni, mint szeretve lenni. Az utóbbiban emberek között amúgy sem bízhatunk túlságosan. Az öregember számtalanszor tapasztalta, milyen könnyen szakadnak szét a szeretet szálai, amelyek családtagokat vagy jó barátokat kötnek össze, úgyhogy nem is igen tud már bennük valami nagyon bízni. Ellenben az a szeretet, amely az ő szívében él mások iránt – nem valami szenvedélyes, fiatalos hevülésre gondolok, hanem józan atyai érzelemre –, az valóban hiteles,

akkor az Paradicsommá varázsolja bensejét. Ez a krisztusi szeretet, amelyet önmagunkban meg kell valósítanunk.

Az egocentrikus beállítású, vagyis az önző ember vét a természet rendje ellen, és éppen ezért nem lehet boldog. (...) Természetesen, amikor boldogságot ígérek annak az öregnek, akinek életcélja van, nem értek alatta mást, mint a megtett kötelességének jóleső tudatát. Hejehuja örömök másoknak vannak fenntartva, de azokból ne is kérjünk.”

(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)

*

Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek.
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)