„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt IV.

„(...) nézetem szerint senki sem lehet boldog aggkorában, aki nem tud nyugodtan gondolni a halálra, mert hacsak nem engedi át magát az önámításnak, lehetetlen észre nem vennie, hogy szervezete lassú feloszlásban van.

Léteznek ilyen önámítók. Magam is ismertem néhányat. Olyant például, aki előrehaladott kora ellenére fiatalosan öltözködött, amivel tényleg sikerült neki másokban azt a véleményt keltenie, hogy még távol van az öregségtől. Nem olyan régen találkoztam egy iskolatársammal, akinek sikerült talán valami állandó szobatorna útján mozdulatait olyan fiatalossá tenni, hogy azt hiszem, túlment a józanság határán, valósággal fickándozott, lehetetlen volt észre nem venni rajta az erőltetést. Pedig hát mi célja ennek? Valamelyik napilapban olvastam még békeidőben, hogy egy előkelő londoni társaságban egy nyolcvanéves tábornok fitogtatni akarta frissességét, táncra kért fel egy ifjú hölgyet. Egyet fordult vele, de amikor visszavezette a helyére és meghajolt előtte, holtan roskadt össze. Kellett ez neki? Az ilyen hiú embereknek azután mások azzal hízelegnek, hogy ilyen meg olyan fiataloknak nézik őket, tíz-húsz esztendőt vonva le valódi korukból, holott az félreérthetetlenül rí le róluk. A hátuk mögött pedig mulatnak rajtuk.

Minden egyébtől eltekintve, az öregember fiatalkodásában van valami komikum. A dolog nem stílszerű. Ha az ember öreg, legyen öreg. Azonban értsen hozzá, hogy megtartva a komolyságot, amely korához illik, tudjon vidám lenni és napsugaras kedélyű. Ne rontsa mások jókedvét savanyú arcával, és ne panaszkodjék a korától legtöbb esetben le nem választható testi betegségek miatt. Ne gondolja, hogy azoknak elbeszélése másokat érdekel.

Erről jut eszembe, milyen gyakran halljuk ezt a szólamot: »Érdekes, hogy így meg úgy...« Ezzel szokta az illető bevezetni azt, amit önmagáról akar mondani, holott igazában csak önmagát érdekli a dolog, mások állva alusznak el tőle.”

(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)

*

Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek.
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)