Öldöklő csatát folytatnak a baloldali pártok a listás helyekért

2021. november 19. 14:57

Rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Mit keres a lista elején például Karácsony, mi legyen a pártelnökökkel, az előválasztáson elbukott meghatározó figurákkal, s leginkább: hol legyen Gyurcsány?

2021. november 19. 14:57
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Bár az ellenzéki pártok az előválasztás lezárultával most inkább arról beszélnek, hogy szakértőik segítségével írják a kormányprogramot – már meg is neveztek néhányat azok közül, akiknek az irányításával az adott területen folyik a munka –, a háttérben komoly dulakodás folyik a közös listáról. Ez persze nem csoda. Túl sok ugyanis az eszkimó és kevés a fóka. Korábban megegyeztek abban, hogy alapvetően a közvélemény-kutatási adatok alapján határozzák meg a pozíciókat, de számos előre kevésbé látható körülmény nehezíti az osztozkodást.

Hat helyett hét frakció

Arra például senki nem számított pár hónappal ezelőtt, hogy nem hat, hanem hét frakciót kell majd a parlamentben létrehozniuk. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti győzelme ugyanis azzal jár, hogy ő is szeretne maga mögött tudni egy olyan csapatot, amelynek a lojalitásában maximálisan bízhat, nem elégedhet meg csak azzal, hogy a – valójában tőle független – hat párt jóindulatára támaszkodik. Információink szerint

erről tárgyalt már Gyurcsány Ferenccel, de a DK elnöke amellett, hogy tudomásul vette az igényét, rövid úton közölte vele, szó sem lehet tízfős Márki-Zay-frakcióról.

Az azonban valószínűsíthető, hogy 6-8 embere azért lesz a – jelenleg még – hódmezővásárhelyi polgármesternek, s bizonyára köztük lesz a talán leglelkesebb híve, a KDNP-t is megjárt Lukácsi Katalin.

De ha Márki-Zay ragaszkodik ahhoz, hogy három roma nemzetiségű politikus is bekerüljön a parlamentbe, akkor az általa gründolt Mindenki Magyarországa Mozgalom nem lesz jelen túl sok emberrel.

A listaállítás másik fő kérdése, hogy valóban a korábbi miniszterelnök-jelölti aspiránsok kerüljenek-e fel az első helyekre – mint ahogy ez az utóbbi hetekben felvetődött –, tehát az ő neveik legyenek-e olvashatók a szavazólapon. Ez első megközelítésre logikusnak tűnik, de ha alaposan belegondolunk, nem túl jó ötlet, és ezzel már az alkudozó pártok is tisztában vannak. Márki-Zay áll az élen, ez eddig rendben van (pontosabban, Gyurcsány Ferencék nagyon húzzák a szájukat, de gyaníthatóan le kell nyelniük ezt a békát). Második lenne Dobrev Klára mint az előválasztás második helyezettje és a legerősebb ellenzéki párt politikusa? Igen, de ő jelenleg éppen európai parlamenti képviselő, és ha bukik az ellenzék – amire komoly esély van –, akkor semmi értelme nem lenne otthagynia a kies brüsszeli, strasbourgi munkahelyét a roppant kemény Kossuth téri padsorokért.

Mit keres Karácsony az első ötben?

A Párbeszéd, az MSZP, valamint az LMP jelöltje volt Karácsony Gergely. Ő ugyan mit keresne a lista elején, amikor nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar országgyűlési képviselő lenni? Persze az, hogy ma mit mond a főpolgármester, másnap – vagy lehet, hogy már aznap – talán már nem is érvényes. De ha abból indulunk ki, hogy most valóban ragaszkodna ahhoz, hogy a Városházán marad – feltéve persze, ha addig el nem adják az épületet –, akkor legfeljebb szimbolikus értékű lehet az ő szerepeltetése. Ám figyelembe véve azokat a bakugrásokat, amelyeket az előválasztási kampányban művelt, s ha mindehhez még hozzávesszük a Budapest ellen elkövetett „merényleteit”, nem biztos, hogy jó ómen őt kirakatbábuként szerepeltetni.

A Momentum már döntött, hogy a közös lista legelőkelőbb lila párti helyén Fekete-Győr András lesz. Ám ismerve a bukott elnök kampánybeli szereplését, a rá leadott 3,39 százaléknyi, alig több mint 21 ezer szavazatot, ez nem tűnik túl megfontolt ötletnek. A Momentum nyilvánosságra hozott részlistája egyébként is tartogat néhány meglepetést. Nincs rajta például

az elnökválasztás két legesélyesebbje, Orosz Anna és Donáth Anna,

a harmadik ringbe szálló, Hollai Gábor pedig csak a 12., azaz nem bejutó helyen áll. Orosznak van ugyan esélye, hogy egyéniben nyerhet Újbudán, de a másik két aspiráns nem fog indulni. Ugyancsak nem került fel a listára a párt egyik emblematikus figurája, Hajnal Miklós. Így ő csak akkor kerülhet be a parlamentbe, ha legyőzi a rendkívül aktív fideszes Fürjes Balázst, meg persze a kutyapárti Kovács Gergőt, aki az utóbbi időben a csúcsra járatta az ingyen sörös, örök életes kampányát. Ha nem győz – amire nagy sansz van –, akkor legalább folytathatja a közgazdasági és jogi tanulmányait, hogy végre legyen egy diplomája.

Jakab Péter szerepeltetése a lista elején egyértelmű, indult a miniszterelnök-jelölti megméretésen, egyben pártelnök is. Ugyanakkor nagyon megégett a negyedik helyével, s kérdés, hogy a Jobbiktól irtózók – azért vannak sokan ilyenek – mit szólnak ehhez, de legfeljebb majd befogják az orrukat.

Gyurcsány helye nagy fejfájásra ad okot

Újabb gondot jelent, hogy a pártot mégis csak az elnöke személyesíti meg, tehát nekik is az élbolyban kell lenniük. A Jobbikról és a Momentumról már volt szó, de itt van mindjárt Gyurcsány Ferenc ügye. Tíz év alatt a nulláról építette fel a DK-t a legerősebb ellenzéki párttá, de amennyien istenítik a baloldalon, legalább annyian irtóznak is tőle. Nagy kérdés, meg fog-e elégedni például a hatodik hellyel, vagy a többiek elviselik-e, hogy ott legyen.

A végelgyengülés jeleit mutató MSZP-nek két elnöke is van, bár a közvélemény jelentős részének fogalma sincs, hogy egyikük, Tóth Bertalan egyáltalán a világon van.

Tóth Bertalan nem indul egyéniben, tehát valahogy be kell szuszakolni a T. Ház falai közé.

S nem árt, ha a nála ismertebb Kunhalmi Ágnes is biztos helyet kap a listán, elsősorban presztízsokokból, meg azért ki tudja, mit hoz az egyéni választókerület eredménye. Persze alapos okkal reménykedhet, hogy győz, de ehhez lesz még egy-két szava a Fidesznek is.

A valójában csak papíron vagy talán már ott sem létező Párbeszédet is ketten irányítják. Karácsony mellett Szabó Tímea – akinek egyébként most kissé rosszak az idegei, nehezen viseli, ha újságírók próbálják faggatni –, aki Kunhalmival azonos cipőben jár.

Kérdés, hogy a joggal szerény LMP mit akar elérni, hiszen a Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté irányította zöld alakulat is a végnapjait éli. A hölgy társelnök indul egyéniben, akár győzhet is Nagykátán, ennek ellenére illik őt előre rakni. A fiatal férfi társa úgy tűnik, megelégszik az újpesti alpolgármesteri pozícióval, s nem kéredzkedik fel a közös hajóra.

Buktak, de meghatározó figurák

De nemcsak az elnökök szerepe vitatott, hanem minden pártnak van olyan meghatározó figurája, aki nem indul egyéniben: vagy eleve nem akart, vagy elbukott az előválasztáson. Ilyen például a DK-s Kálmán Olga, Komáromi Zoltán, Molnár Gyula, a párbeszédes Burány Sándor, az LMP-s Ungár Péter vagy a frakcióvezető Keresztes László Lóránt, a jobbikos Demeter Márta, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Komjáthi Imre – aki egyébként a párt elnökhelyettese –, netán Mestrházy Attila, bár neki valószínűleg lehúzták már a rolót. Vagy mi lesz az Új Világ Néppárt elnökével, Pálinkás Józseffel?

S az igazán nagy kérdés, hogy a lista összeállításánál milyen arányban veszik figyelembe az előválasztás eredményeit, illetve a közvélemény-kutatási adatokat. Az sem mindegy, hogy a felméréseket végző intézetek közül melyekre támaszkodnak: a függetlenek mellett azokra is, amelyek nyíltan vagy burkoltan kötődnek valamelyik párthoz? Ha netán valamilyen átlagot végül ki is tudnak számolni, akkor az is eldöntendő, hogyan osztják el azt

a mintegy 40-50 befutásra esélyes helyet.

Nyilván nem egyenlően jutnak pozícióhoz a pártok, a nagyobbak többet kapnak, mint a kisebbek. S még arra is kell ügyelniük, hogy azok, amelyek nehezebben nyerhető egyéni körzetekben indulnak, s így több helyen várható a bukásuk – ez leginkább a Jobbikra jellemző és kisebb mértékben a DK-ra igaz – itt kompenzálást kapjanak.

Mindezek után nem csoda, hogy öldöklő csatára kell számítani azokban a bizonyos füstös szobákban, nagy meglepetés lenne, ha a karácsony előtt elő tudnának állni egy mindenki számára elfogadott választási listával.

 

(Nyitókép: A miniszterelnök-jelöltek az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Akkor még nagyon egységesek voltak, vagy legalábbis úgy csináltak...)

 

 

 

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2021. november 20. 11:16
"Mit keres a lista elején például Karácsony" Talán mert ő a legkompetensebb mind közül.
Davidw
2021. november 20. 09:53
Ki kapjon mentelmi jogot, vagyis kinek kell jobban. Ezen tanakodnak
Prominet
2021. november 20. 06:32
Hát, bár sokan sokfelé használták, azért ide kívánkozik. Ez egy "Qrva erős kép". Egyértelműen látszik mennyire nagy az egység. Vízmelegítőnő teljesen másik kasztnak képzeli magát vagy már kapisgálja, hogy '22 nem az ő évük lesz. A szeretet nyelvén utálják egymást, csak mzp mint egy bolond nem akar tudomást venni a tényekről. Bár még így is akad olyan bolond aki rájuk szavazna, mindegy mi lesz alapon. Egyszerűen hihetetlen a számomra...
erdei nyezega
2021. november 19. 21:05
ez nagyon jó az öldöklő csatában........ez tényleg jó.......na de arról senki nem beszél, hogy egyátalán kell e indulni nekik?...ilyen komoly kampány igéretekkel mint rezsinövelés, benzin áremelés, lmbtq pedofil propaganda, kerítés bontás, munkanélküliség növelés, minden mindegy csak ne az Orbán?.... hát?.......nem tudom....biztos vannak még ezzel együtt is baloldali szavazók....de én nem sok jövőt látok az összemosásba...gazemberek egytől egyig.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!