Aki a szívügyéért dolgozik – Forgács-Fábián Sára portréja

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilap Feminens rovatából

„Szeretném, hogy azt mondja minél több fiatal: a civil szférában dolgozna, mert a nonprofit is lehet menő” – vallja Forgács-Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért Alapítvány megálmodója, a Mathias Corvinus Collegium korábbi diákja.

Sára, noha még a húszas éveiben jár, egy 170 fős aktív szervezetet igazgat, képzéseket vezet, emellett a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatója, állandó óraadója. A hat éve általa indított Amigos tartósan beteg gyerekeket segít: egyetemista önkénteseket toboroz és képez, akik a kórházakban tanulnak, játszanak a kicsikkel,

A projekthez évről évre fiatalok százai szeretnének csatlakozni, így ma már négy városban évente több mint ezer beteg gyereket tudnak támogatni. Céljuk, hogy jelen legyenek minden kórházi osztályon, ahol szükség van rájuk, először Magyarországon, majd a Kárpát-medencében, azután jöhet az Amigos Buenos Aires és az Amigos Sydney is.

Forgács-Fábián Sára

Az alapítvány motorja még egyetemistaként tucatnyi barátjával kezdett kórházat látogatni, majd lépésről lépésre haladtak előre, mindig a következő megoldandó problémára koncentrálva. Módszerük tagadhatatlanul sikeres, mostanra nemcsak a segítő szervezetek és a kórházak, de a hr világa is felfigyelt a munkájukra.

„Azt tapasztaltuk, hogy nálunk az egyetemisták az átlagosnál aktívabbak, és sokáig tagjai a közösségnek. Az, hogy ez miért van, a szektor számára is érdekes kérdés, hiszen mindenki tudni akarja, hogyan lehet az Y generáció tagjait elkötelezetten egy ügy mellett tartani. A tapasztalataink nyomán kutatni kezdtem, és úgy látszik, mi tényleg rájöttünk valamire.”

ami manapság mintha hiánycikk lenne.

„Mi a közösségben a legjobbat feltételezzük egymásról, és így nagyságrendekkel könnyebb létezni, kreatívan gondolkodni, egy-egy dolgot véghez vinni, mint ott, ahol ez nincs meg. Ha az »Amigo-felelősök«, vagyis a vezetőség részéről a bizalom, az önkéntesek részéről a felelősségvállalás nem lenne jelen, járhatnék még mindig tíz emberrel kézen fogva a kórházakba, hogy tutira ne történjen semmi baj” – magyarázza Sára.

Hozzáteszi: számtalan dolog nekik sem jött össze, és bár ezekről kevesebbet beszélnek, fontos, gazdagító élményként emlékszik rájuk. „A lényeg, hogy ne torpanjunk meg. Azt hiszem, ez a fajta hozzáállás vitt minket is előre. Sokszor csak utólag ismertem fel, hogy egy-egy dolog kudarc volt, mert amikor benne vagyok valamiben, csak megyek, nyitogatom az ajtókat egymás után; felfedezem, hogy közülük sok nem vezet sehová, de aztán mindig van egy, amely igen. Mindig találunk módot, hogy működjön a rendszer.”

„Nem vagyok túl idős, és nem is akarok úgy beszélni, mint aki mindent tud, de nagy erejét látom annak, hogy huszonévesen kiállhatok az emberek elé, és megmutathatom, hogy meg lehet élni úgy is, hogy az ember a szívügyéért dolgozik. Bizonyíthatom, hogy nem kell feláldozni a hivatást a megélhetésért vagy fordítva. Ezt a tudást, tapasztalatot szeretném most átadni, ezért is tanítok, tartok tréningeket, pedig a tojáshéj még a fenekemen van” – fogalmaz.

Előadásain különös figyelmet fordít arra, hogy valós képet fessen a profitorientált cégeken kívüli világról, rávilágítson, hogy a civil szervezeteknél – vagy ahogy ő szívesebben nevezi: social startupoknál – dolgozni nem egyenlő azzal, hogy kikönyökösödött pulóverben ülnek emberek a nyolcadik kerületi roskadozó házban.

„Ugyan­olyan jó szakemberekre van szükség ezen a területen is, mint a nagynevű cégeknél, ha nem jobbakra. Ahhoz viszont, hogy építkezni lehessen, kellenek a vállalkozó fiatalok, akik kipróbálják ezt a rendszert, a munkaadóknak pedig azon kell dolgozniuk, hogy ugyanazt a társadalmi és anyagi elismerést meg tudják adni nekik, amit a nagyok.”

A szerző az Egy.hu főszerkesztője

Fotó: Kovács Zsófia / Amigos a gyerekekért Alapítvány