Hozzáteszi: számtalan dolog nekik sem jött össze, és bár ezekről kevesebbet beszélnek, fontos, gazdagító élményként emlékszik rájuk. „A lényeg, hogy ne torpanjunk meg. Azt hiszem, ez a fajta hozzáállás vitt minket is előre. Sokszor csak utólag ismertem fel, hogy egy-egy dolog kudarc volt, mert amikor benne vagyok valamiben, csak megyek, nyitogatom az ajtókat egymás után; felfedezem, hogy közülük sok nem vezet sehová, de aztán mindig van egy, amely igen. Mindig találunk módot, hogy működjön a rendszer.”
Sárának kimondott célja az általuk felhalmozott tudás megosztása is.
„Nem vagyok túl idős, és nem is akarok úgy beszélni, mint aki mindent tud, de nagy erejét látom annak, hogy huszonévesen kiállhatok az emberek elé, és megmutathatom, hogy meg lehet élni úgy is, hogy az ember a szívügyéért dolgozik. Bizonyíthatom, hogy nem kell feláldozni a hivatást a megélhetésért vagy fordítva. Ezt a tudást, tapasztalatot szeretném most átadni, ezért is tanítok, tartok tréningeket, pedig a tojáshéj még a fenekemen van” – fogalmaz.
Előadásain különös figyelmet fordít arra, hogy valós képet fessen a profitorientált cégeken kívüli világról, rávilágítson, hogy a civil szervezeteknél – vagy ahogy ő szívesebben nevezi: social startupoknál – dolgozni nem egyenlő azzal, hogy kikönyökösödött pulóverben ülnek emberek a nyolcadik kerületi roskadozó házban.
„Ugyanolyan jó szakemberekre van szükség ezen a területen is, mint a nagynevű cégeknél, ha nem jobbakra. Ahhoz viszont, hogy építkezni lehessen, kellenek a vállalkozó fiatalok, akik kipróbálják ezt a rendszert, a munkaadóknak pedig azon kell dolgozniuk, hogy ugyanazt a társadalmi és anyagi elismerést meg tudják adni nekik, amit a nagyok.”