Ma kilencven éve született Sir Thomas Sean Connery.
2020. augusztus 25. 09:39
p
0
0
33
Mentés
1930. augusztus 25-én született a skóciai Edinburgh-ben Sean Connery. Apja teherautósofőr, édesanyja takarítónő volt, már gyerekkorától dolgoznia kellett a megélhetésért, volt segédmunkás és életmentő is.
Az ötvenes évek elejétől kapott színpadi és filmes szerepeket, majd 1962-ben, élete nagy fordulópontjaként megkapta James Bond szerepét a Dr. No c. filmben.
Connery 1971-ig alakította Bondot, majd újabb krimikben és kalandfilmekben kapott szerepeket. Az 1987-es Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.
Eljátszotta Indiana Jones édesapját, főszerepet kapott A rózsa nevében, majd a kilencvenes évek elején a Vadászat a Vörös Októberre, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme és A szikla című filmekben is emlékezetes szerepeket alakított.
A 2000-ben II. Erzsébet által lovaggá ütött Sean Connery 2003-ban jelentette be, hogy visszavonul a filmvilágtól, és onnantól a családjának fog élni.
A katolikus egyház „tartalomgyártója” nem e világból való. Ez a mi nagy szerencsénk. Ha nem így lenne, tényleg hagyhatnánk a fenébe az egészet. Győrffy Ákos írása.
Kárpáti Tamás a keresztény tradícióval párbeszédben álló, metafizikus képei egyediek a kortárs magyar képzőművészetben. Szentendrei otthonának kertjében, majd a műtermében beszélgettünk vele.
Néztem ki a konyhaablakon, nem tudtam mit mondani. Sokáig nem tartott a csend, mert hirtelen másról kezdett beszélni, talán a vakondokról, amik kitúrják az eperpalántákat a konyhakertben. Győrffy Ákos írása.
A legkülönfélébb helyzetekbe került az Ibériai-félsziget több tízmillió lakója a minapi nagy áramszünet miatt. Ott élő vagy épp ott nyaraló magyarok is érintettek voltak a történtekben – az Andalúziában élő Andreát kérdeztük, ő mit élt át.
Pócza István kérdezte a példátlan ukrán kémbotrányról Horváth Józsefet, a polgári elhárítás és a katonai titkosszolgálat korábbi főigazgató-helyettesét.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 33 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. augusztus 25. 16:40
Isten éltesse! Kedvencem! Egy igazi férfi, apa stb ideál! Ma -sajnos- az LMBTQ meg miegyéb hatására az ilyeneket száműzik! Sajnos.
Isten éltessen!