Milyen esélyei vannak a kereszténydemokráciának a posztkeresztény korban?

Európának újra fel kell fedeznie saját hagyományát, a keresztény értékeket, de ez ma, a militáns liberalizmus eljövetelének korában nem könnyű feladat – kezdte bevezető beszédét Theodore Dalrymple brit író, pszichiáter, aki szerint a kereszténydemokrácia nem egy kiüresedett fogalom, ma is üzenettel, jelentéssel bír. A Manhattan Institute főmunkatársa ugyanakkor úgy vélte, a korszellem ellene hat, és erre Írország példáját hozta fel: a hagyományosan erősen vallásos, katolikus országban az ír lakosság egy része az elmúlt években ellenségessé vált a katolicizmussal szemben.

„Nem látom annyira borúsan a jövőt” – reagált a felszólalásra Roland Freudenstein német politológus. Bár a keresztény gyökerű nyugati országokban erős a szekularizáció, a kereszténység nem tűnt el. A politikában persze észlelhető egy váltás a konzervatív szavazóbázisnál, amelyet a kereszténydemokrata pártok többé, az egyházak inkább kevésbé tudták lekövetni. „Egy dolgot azonban fontos leszögezni:

– magyarázta a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központjának politikai igazgatója. Freudenstein szerint éppen ezért a hagyományos keresztény értékektől nem szabad eltávolodni – úgy semmiképpen sem, mint ahogy a CDU tette Németországban. Jelképes eset volt, amikor nemrég a Greenpeace aktivistái a párt székházáról a CDU betűsorból ellopták a C betűt – a keresztényt jelentő C betűt vitték el, és ez üzenet is volt a pártnak: a Kereszténydemokrata Unió demokrata unió, de keresztény-e még?

Igor Janke, Roland Freudenstein és Theodore Dalrymple

„Nem értem, miért kell állandóan támadni a liberális demokráciát” – folytatta Freudenstein, ugyanis ő úgy véli – ahogy nemrég írt esszéjének a címe is ez –, hogy  a kereszténydemokratáknak meg kellene védeniük a liberális demokráciát mint kormányzati rendszert. A német politológus ezen a pontot keményen bírálta Orbán Viktort, amiért az először a liberális demokráciák ellenpontozásaként először „illiberális államról”, majd „kereszténydemokrata államról” beszélt. „Ez egy intellektuális bukfenc, ugyanis

vagy éppen például a független médiáról" – hívta fel a figyelmet Freudenstein. A Magyarországot érintő jogállamiság-vitákkal kapcsolatban pedig egy megjegyzést tett: a jogállamiság betartása az EU-hoz való csatlakozás feltétele volt, ennek számonkérése Brüsszel részéről evidens, az nem a nyugat-európai arrogancia megnyilvánulása.

A harmadikként felszólaló Igor Janke lengyel újságíró szerint a kereszténydemokrácia egyre kevésbé befolyásos tényező Európában, nem tűnik koherens eszmének jelenleg a politikai folyamatokban, az európai közegben a keresztény gyökerektől való eltávolodás most a tendencia. Pedig az Európai Unió velük kezdődött: kereszténydemokraták voltak az EU alapjainak lefektetői a II. világháború után.

„A kereszténydemokrácia egy reakció volt az európai gazdaság és társadalom radikális váltásaira, éppen ezen radikális változások mérséklésére szerveződött” – határozta meg az eszmerendszer irányultságát Boris Kálnoky. A német újságíró szerint a mostani változások közepette az a nagy kérdés, hogy hogyan menedzseljük őket? A nagy rivális szociáldemokrácia összeomlóban van, mert fő szavazóbázisa, a munkásrétegek gyakorlatilag eltűntek.

A Die Welt tudósítója úgy látja, hogy a kereszténydemokrácia megítélésében Európában jelentős különbségek vannak a Kelet és a Nyugat között:

– a szabadság és a külső befolyás, elnyomás elleni társadalmi önszerveződés erős itt, és éppen a nemzeti szabadságtörekvések miatt a kereszténydemokráciának Közép-Európában van egy nacionalista töltete.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Gellért hotelben

„A kereszténység képes a feltámadásra, és újra tudja tölteni Európát” – fűzte tovább a vitát Joseph Pearce. Az író és publicista, az Augustine Institute könyvkiadási igazgatója szerint a keresztények alkalmasak arra, hogy a változások motorjává váljanak. A társadalom vezérelve nem az önzés, ők pedig pontosan

„Nem egészen azt értik szeretet alatt, mint például John Lennon” – tette hozzá Pearce, hangsúlyozva azt is, hogy olyan nincs, hogy a fejlődés a nagy ismeretlen felé tart, a történelem nem így épül fel. A brit-amerikai író szerint az európai egy önpusztító kultúra jelenleg, a nyugati liberalizmus pedig összeomlóban van.

A pódiumvita témája ezt követően a kereszténydemokrácia gyökereiről, tartalmáról szólt. Roland Freudenstein felidézte, hogy a keresztény tradíciónak három jelképes dombja van: Jeruzsálem, ahol Isten emberré lett, és ezzel az emberi méltóság alapjait lerakta, Athén, a kételkedés, a filozófia városa, illetve Róma, a törvény, a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszerének jelképe.

Theodore Dalrymple arról szólt, hogy több országban a kereszténydemokráciára csak átmenetileg tartottak igényt. Például Írországban hagyományosan erős a katolicizmus, és ennek az angolok elleni szabadságküzdelemben fontos szerepe volt, de mára a hit gyengült, a függetlenség kivívása után Írország folyamatosan egyre liberálisabb állammá vált. Az író-publicista szerint a liberális világkép erős Európában, de

így a társadalom átfogó értelmezéséig nem juthatnak el.

Boris Kálnoky arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségek szerepe, az összetartozás érzése erősebb a kelet-közép-európai nemzeteknél, mint nyugaton – erős tehát a nemzeti közösségtudat, a liberálisoknál azonban ez az összetartozás-érzés hiányzik.

Igor Janke a sajtos lengyel államfejlődéssel kapcsolatosan azt említette, hogy a nemzetállamról és az egyházról a lengyelek erősebb érzelmekkel gondolkodnak, a nehéz időkben ugyanis a katolikus egyház, néhány áldozatot vállaló pap meghatározó szerepet játszott a lengyel állam megerősítésében.

Joseph Pearce és Boris Kálnoky figyeli Theodore Dalrymple hozzászólását

Arra a kérdésre, hogy milyen szerepe lehet a kereszténységnek a kereszténydemokrácia megújulásában, Joseph Pearce egy G. K. Chesterton-idézettel válaszolt, miszerint „az egyháznak nem a világgal kell együtt mozognia, hanem neki kell mozgatnia a  világot”.

Theodore Dalrymple szerint „semmi keresztény” nincs a jelenlegi kereszténydemokráciában, az eszmerendszer jellemzői igazából akár más eszmerendszerek jellemzői is lehetnének.

Boris Kálnoky éppen ebben a keveredésben látja a hanyatlás okát: mind a CDU, mind az Európai Néppárt (EPP) néppárttá vált,

Igor Janke szerint mindezekkel együtt nincs baj, az egyház a helyén van. Ugyanakkor a világ megváltozott, és vele a szavazók is, a (kereszténydemokrata) politikusok pedig ezekhez a megváltozott körülményekhez igazodnak, a támogatásnövelés érdekében a szavazók kedvében akarnak járni – így nem csoda, hogy a kereszténydemokrata pártok programjai is felvizeződnek, nem feltétlenül fedik a keresztény eszméket.

Mi lehet tehát a kereszténydemokrácia jövője? Lehet-e még a nyugati civilizáció mentsvára? – hangzott az utolsó témakör. Joseph Pearce szerint Európa jövője borús, az európai kultúra ugyanis nárcisztikus, nihilista, büszke, amelyet a radikális szekularizmus fűt.

– zárta beszédét az amerikai író.

Boris Kálnoky emlékeztetett, hogy a kereszténység 2000 éves, ezért túl fogja élni a jelen érát is, a nemzetállam koncepciója pedig sokáig itt lesz velünk. A hatalom koncentrációját sokan Magyarország és Lengyelország szemére vetik, de ez leginkább egy reakció a globalizációra, a nemzetállam önszerveződése a transznacionális erők ellen – fogalmazott az újságíró.

Igor Janke úgy érzi, hogy a kereszténydemokrata mozgalom esetében nem látható még a fény az alagút végén. A nemzetállamok viszont szükségszerűségek, különböző nemzeti karakterek vannak, és ez így van jól, a különbözőségben szép a világ. „Föderális Európát nem szeretnék látni, inkább a nemzetállamok önkéntes együttműködését” – tette hozzá a lengyel újságíró.

„Nem tartom valószínűnek a vallásos megújulást Európában, ezért a kereszténydemokrácia esetében csak az intézményi fennmaradást látom, a jellemzőiben nem látok semmilyen specifikusan keresztényt” – zárta mondandóját az MCC kerekasztal-beszélgetésén Theodore Dalrymple.

--

Fotók: Gyurkovits Tamás, MCC