A Háború Művészete nevű haditechnikai portálon megjelent évfordulós írás szerint egy, a veszélyes olaj- és gáztüzek oltására alkalmas, hatékony tűzoltójármű létrehozásának terve először az 1980-as évek elején vetődött fel. A hazai szénhidrogén kitermelése során ugyanis egyre mélyebb kutakat kellett fúrni, amelyekből egy esetleges kitörés alkalmával a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb energiával törne fel a gáz és az olaj. Az ilyen erős kitörések elfojtására pedig csak egyetlen technikai megoldás kínálkozott, amelynek alkalmazásával a sérült kútfejből nagy sebességgel kilépő sugárba lehetett keverni az oltóanyagot.
Magát a járművet 1989. március 2-án kezdték építeni az akkori MN Központi Repülőgép-javító Üzemben, az erre vonatkozó szerződést a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság, az MN Repülőfőnökség, a Szolnoki Kőolajkutató Vállalat, az Országos Kőolaj Társaság és a Budapesti Műszaki Egyetem képviselői írták alá.
Egri Károly nyugállományú ezredes, az egykori MN KRÜ volt parancsnoka az építésről elmondta: egy lánctalpas tűzoltó berendezést kellett építeniük, amelynek a „lelke” két MiG–21-es vadászgép hajtóműve volt. Hordozó platformnak pedig a T–34-es közepes harckocsi lánctalpas alváza felelt meg, ezért a kőolajkutató vállalat 1985 őszén be is szerzett két ilyen járművet Szabadszállásról.
Kuvait éles bevetéséről ódákat zengett a világsajtó, azonban hamar megkopott a dicsfény, és Magyarországra mát átrozsdásodva, mechanikai sérülésekkel tért vissza. Jelenleg Szolnokon, az MB (Mohammed Barwani) Kőolajkutató Zrt. telephelyén tárolják, ahol háromfős személyzettel lát el állandó készenléti szolgálatot.