Fesztiválprofizmus aranyárban – Sziget-napló I.

Közhely, de igaz: a Sziget már régen nem az, mint 15 vagy 20 évvel ezelőtt. Megváltozott, professzionalizálódott a brand, magyarok helyett külföldi fesztiválozók jönnek többségében, a kezdeti rockzenei fókusz kitágult, és megesik, hogy tényleg aktuális sztárokat sikerül elcsábítani headlinerként a fesztiválra. (Bár ez nem mindig sül el jól, gondoljunk a pár évvel ezelőtti Rihannára vagy az idei Sziget-nyitó Kendrick Lamar-haknira.)

Azonban bizonyos, hogy a Sziget feliratkozott a legnagyobb európai fesztiválok sorába, tízezreknek jelenti a nyári szabadság origóját.

Utolsó négyzetcentiméterig megtöltött, 40 fokos HÉV, félórás sorban állás, a Békemenetet megszégyenítő tömeg a K-hídon. Lehet, hogy a Sziget már nagyon nyugati, de

Utazásunkat a Civil Szigeten kezdtük, ami kis túlzással fontosabb tényező a fesztivál kéttucatnyi zenei színpadánál, ugyanis megjelenik itt mindenki, aki él és mozog a civil szférában. Frankó favárral települtek ki a cserkészek, ahogy egyikük elmesélte, idén minden eddiginél nagyobb érdeklődéssel találkoztak. Szerinte ez betudható a cserkészek egyre aktívabb és látványosabb társadalmi szerepvállalásának, amit még a néhány héttel ezelőtti, emlékezetes médiaössztűz sem rendített meg.

De ugyanígy találkoztunk az utóbbi évek talán legjobb kezdeményezésével, az Amigósszal, akik önerőből nőttek országos méretűre, és biztosítanak színes, kreatív foglalkozásokat kórházban kezelt beteg gyerekeknek. Mellettük sátrat állított a Transparency International, az Amnesty International és a NANE, illetve egy transzneműeket felkaroló jogvédő egylet is, hogy csak néhányat említsünk a politikailag is aktív szervezetekből. A NANE bázisánál egy aktivista hölgy kérdésünkre kedvesen kifejtette, hogy a nemi és párkapcsolati erőszak 96%-át férfiak követik el, és elenyésző olyan esettel lehet találkozni, amikor a női áldozat igaztalanul vádol egy férfit, így ezzel nem is érdemes foglalkozni.

Vérnyomásunkat megőrízendő harapni- és kortyolnivaló után néztünk. Nem túl meglepő módon a fesztivál bővelkedik

(lepény 3000 Ft, pizzaszelet 2000 Ft), a sörisszákat pedig joggal szomoríthatjat el, hogy Sziget-szerte csak a 800 ft-ért mért Drehert lehet kapni.

A cserkészek által épített favár a Civil Szigeten

Zenei téren ennyire nem volt lehangoló a helyzet. A péntek este fénypontját a Parov Stelar nagyszínpados bulija jelentette, aki vitathatatlan szerepet vitt az utóbbi 10 évben a kontinensen végigsöprő elektroswing-forradalomban. Fények, színpadkép nagyon rendben, vokál tökéletes, a slágerek pedig több tízezer embert mozgattak meg.

A Parov Stelar partija után következő Lana Del Rey a melankolikusabb vonalon hozott szintén vérprofi produkciót a Szigetre, megidézve Kaliforniát, vagy legalábbis annak popkulturális fantáziaképét a Duna szigetén.

Koncert előtt-alatt magyar szigetelőkkel beszélgetve ugyanazokat a panaszokat hallottuk: méregdrágán vesztegetik a palackos vizet, ennek következtében tömegek állnak az ingyenes kutaknál, illetve minden óvintézkedés dacára szemét és kosz uralja a terepet, azonban minden kényelmetlenség ellenére a fenomenális hangulat miatt megéri kijönni. Találkoztunk a pálinkára rácsodálkozó írekkel vagy az Ausztriából érkező hippikülönítménnyel. Egy izraeli társaság pedig megerősít abban, amit másoktól is hallottunk: csak a leglúzerebbek és/vagy legmazochistábbak vernek sátrat a Szigeten, akinek van egy kis esze, Budapesten néz szálláslehetőség után.

Az este levezetéseképp megnéztük a '90-es évek szép emlékű trashpopját: Betty Love, majd a hárdkór technós körökben kultikus státuszt elérő Brooklyn Bounce döngölt az illuminált túlélőknek, végül hajnalban  DJ Jeszy jó hangulatú bulijával zárult a nap.

Hazafelé ballagva egy Új-Zélandról érkezett lány így összegezte az élményeit mellettünk: „Very hot, very cool, but fucking expensive place!”