(...)
A perinatális veszteség sajátossága, hogy mindig váratlanul következik be, nincs idő az ún. "anticipációs gyászra", azaz a halál bekövetkezésének elővételezésére, elképzelésére. A gyászoló szülők esetében ezért gyakoribb az elakadt gyászmunka, krónikussá válhat a szeparációs szorongása, a bűntudat és a depresszió (Kovácsné és mtsai. 1994).
A gyász lefolyását több tényező is befolyásolja, így pl. a gyermek halálának körülményei, a gyermekkel való kapcsolat minősége, a gyászoló szülő személyisége és szociális támogatottságuk. A trauma akkor a legmélyebb, amikor a halál a szülés alatt következik be. A szülés során az anya és a szülésnél jelen lévő apa is erősen módosult tudatállapotban vannak, ami hátráltatja a veszteség megértését, így leginkább a tagadás, elutasítás fázisában rekednek meg.
Nagyobb a veszteség élmény akkor is, ha a pár hosszú ideje várt már a gyermekre, ill. ha volt korábban elszenvedett perinatális veszteségük. A magzat gesztációs korának növekedése ugyancsak befolyásolja a gyász intenzitását: minél idősebb a meghalt gyermek, annál súlyosabb a gyász (Lang et al. 2003).
Búcsú a halott gyermektől
A perinatális veszteség-kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyász feldolgozásában fontos szerepet játszik, hogy a szülők el tudnak-e búcsúzni halott gyermeküktől (Badenhorst-Hughers 2007). E helyzet ugyan heves érzelmi megrázkódtatást jelent a szülők számára, mégis hosszútávon kedvező hatása van a halottól való elválási folyamatban, az elengedhetetlen gyászmunka elindulásában.
(...)
A kulturális különbségekre való tekintettel tehát nincs egységes, mindenkire alkalmazható protokollja annak, mely búcsú segíti a szülőket gyászmunkájukban a leginkább, így különösen nagy felelősség és érzékeny jelenlét szükségeltetik az egészségügyi személyzet részéről annak érdekében, hogy az adott család számára a legoptimálisabb megoldást közösen alakíthassák ki (Hughes et al. 2002).
(...)
A halott gyermek eltemetése ugyancsak jótékonyan támogatja a gyászmunkát (Hughes et al. 2002). A temetési szertartás lehetőséget nyújt a család és barátok részvétének és együttérzésének kifejezésére, mindenki számára nyilvánvalóvá válik a gyermek halála és eltemetése. A sírhely látogatása hosszú távon is segíti a család minden tagjának gyászolását, valamint az új gyermek számára is „tárgyiasult” formát ölt elhunyt testvérének emléke.
A gyászoló szülők személyiségének jellegzetességei is befolyásolják a gyász menetét. Nehezítő tényező lehet a szülők előrehaladott életkora, a halált megelőző általános egészségi állapotuk, mozgósítható megküzdési stratégiáik, valamint vallási meggyőződésük (Kovácsné és mtsai. 1994).
Anyák és apák gyászmunkájának hasonlóságai és különbözőségei
Az anyák és apák gyásza több szempontból is különbözik, ezért előfordulhat az egymástól való eltávolodás, és a meg nem értettség élménye, más párok ugyanakkor arról számolnak be, hogy a tragédia még inkább összekovácsolta a párkapcsolatot, egymást támogatva jutottak túl a krízisen. Azok az apák és anyák, akik támogatni tudták egymást a perinatális gyászmunkában, kedvezőbb egészségi állapotban voltak a gyász idején, mint azok a párok, akik eltávolodtak egymástól (Lang et al. 2003).
A vizsgálatok szerint az apák gyászát gyakran jellemzi az „erősnek kell maradni” vélt vagy valós társadalmi elvárásnak való megfelelés, ezért viselkedésükön gyakran kevésbé látható gyászuk intenzitása. Az elfojtott érzések ugyanakkor nagyon is jelen vannak, néha intenzív düh és önvád formájában mutatkoznak meg. Valós érzelmeik kinyilvánításának gátoltsága miatt gyakori, hogy munkájukba menekülnek, sokszor újabb elfoglaltságokat, terheket véve magukra. Előfordul a gyász teljes tagadása is, ami az anyától való eltávolodás komoly veszélyforrását jelenti.
Mindez arra utal, hogy az apáknak talán még inkább szükségük van támogatásra a gyász intenzív időszakában, hiszen érzelmeikben mélyen gyászolnak, ugyanakkor nehezebben tudják szavakba önteni élményeiket.
(...)