„Nem ismerek kritikákat, amelyekre érdemes lenne reagálni”

Most vette át Dux László pozícióját. Az általa megkezdett intézkedéseket, irányvonalat kívánja követni?

A követendő irányvonalat, akár egy szinopszis, megadja a Nemzeti Felsőoktatási Törvény. A keretszámokról, az ösztöndíjakról szóló kormánydöntés az állam és a felsőoktatás viszonyában már kijelölte azt a pályát, amin ebben az évben mozogni kell.

Két hét van hátra a felvételi jelentkezési időszakból, hogy ezalatt mik a teendők, az világos: informálni a szülőket és a diákokat azzal a néhány újdonsággal kapcsolatban, amelyek az utóbbi hetekben váltak publikussá. A közeljövő másik legfontosabb tennivalója a törvényből következik: az év első felében a felsőoktatási intézményeknek el kell készíteniük négyéves intézményi fejlesztési tervüket. Nagyon komoly feladat, hogy – elsősorban az állami felsőoktatási intézmények vonatkozásában, a fenntartó képviseletében – ezt a hosszú távú stratégiai fejlesztő munkát segítsem és orientáljam. Ebben az évben el kell készíteni azokat a végrehajtási rendeleteket is, melyek megteremtik az új felsőoktatási törvény működőképességét.

Jelentős negatív visszhangja van az új felsőoktatási törvénynek, illetve a felsőoktatással kapcsolatos januári bejelentéseknek. A HÖOK szerdára tervez demonstrációt, az LMP utólagos normakontrollt sürget, a keretszámok csökkenésének indokoltságát pedig Lázár János is megkérdőjelezte. Mit gondol, megalapozottak a vádak, jogosak az ellenvetések? Elérhetik céljukat a támadók?

A törvénnyel kapcsolatban én nem ismerek olyan jelentősebb kritikákat, amelyekre érdemes lenne reagálni, egyes döntések vonatkozásában viszont igen. A teljes, illetve részösztöndíjasok számának ügyében van elégedetlenség, amelyről valóban érdemes beszélni. Én itt mindenekelőtt a párbeszédet szorgalmazom, hiszen senkinek sem érdeke, hogy a felvételi jelentkezés időszakában bizonytalanságot keltsen. A létszámelosztással kapcsolatban az Oktatási Államtitkársággal nem célszerű vitatkozni – még a frakcióvezető úrnak, Lázár Jánosnak sem – hiszen erről a kormány döntött. A képzési területek közötti létszámelosztásról a kormány döntött. Ebben az egyes ágazatok – akár a foglalkoztatáspolitikai, a vidékfejlesztési terület –, a szakmai, gazdasági, érdekképviseleti szervek véleménye is koncentrálódott. Ez a döntés egyes területeken valóban gyors és jelentős változásokat hozott, összességében azonban a létszám nem csökkent olyan mértékben, mint ami az egyes reakciókból érződik. Az alap és az osztatlan képzésben, valamint a felsőoktatási szakképzésben összesen 34 ezer a száz százalékban állami ösztöndíjjal jutalmazott hely. Ehhez társul 20 ezer szintén teljes mértékben támogatott mesterképzési hely, tehát ezzel együtt 54 ezer, teljes egészében az állam által finanszírozott hely lesz szeptembertől. Ezen felül 15500 részösztöndíjas helyet is biztosítunk. Azt gondolom, hogy az állam – európai összehasonlításban – még mindig jelentős mennyiségű hallgatói helyre kínál ösztöndíjat. Nem szabad elfeledkezni a számok értékelésekor arról sem, hogy ma Magyarországon 90 ezernél kevesebb fiatal érettségizik, a 70 ezer fős támogatott férőhely a felsőoktatásban nagyon magas szám.

Az államnak az a feladata, hogy a legtehetségesebbek tanulmányait támogassa. Évente megközelítőleg 95 ezer diák kerül be a felsőoktatásba, tehát minden második új belépő tanulmányait még ma is teljes egészében az állam finanszírozza. Véleményem szerint az összlétszám nem érdemel olyan mértékű kritikát, mint amit kap.

Az egyes képzési területeken – a társadalomtudományok, a gazdasági, és a bölcsészeti képzés esetében – valóban jelentős a csökkenés, a műszaki, a természettudományos és az informatikai területeken viszont emelkedett az ösztöndíjasok száma. Utóbbi karokon még a keretszámemelés ellenére is jelentősen elmaradunk az uniós, az OECD-átlagtól, tehát nagyon fontos, hogy viszonylag gyorsan növeljük az e képzéseken tanulók támogatási arányát. Nyilván, ha valahol növelünk, akkor máshol csökkenteni kell. A társadalomtudományok, a gazdasági, illetve a bölcsészeti képzések államilag finanszírozott hallgatói helyeinek száma uniós viszonylatban rendkívül magas, ennek felülvizsgálatát a létszámokat érintő döntés már magában foglalja. A döntésben természetesen sérültek bizonyos hallgatói csoportok, intézmények érdekei, de mi – demonstráció és hisztériakeltés helyett – az értelmes párbeszéd hívei vagyunk.

Ha szakmai konzultáció után születtek meg a keretszámok, hogy lehet, hogy a legtöbb egyetem, főiskola vezetősége nemtetszését fejezte ki a reformokat illetően?

Magyarországon hetven felsőoktatási intézmény van, ebből harminc állami. Az elmúlt húsz év az expanzióról szólt, megnégyszereződött a felsőoktatás hallgatói állománya és programkínálata. Már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdődnie egy racionalizálási folyamatnak, hiszen a demográfiai mutatók csökkenése nyomán a következő években mintegy 25 százalékkal mérséklődik majd az érettségizők száma. A magyar felsőoktatásban a mennyiségi növekedés után most egyfelől a minőség javításának, másfelől az erőforrásokkal való gazdálkodás újratervezésének kell megkezdődnie. Ennek lehet, hogy az lesz a vége, hogy néhány év múlva hetven felsőoktatási intézmény ugyanilyen keretek között nem tud majd működni. Lehet, hogy az állami főiskoláknál, egyetemeknél is át kell majd gondolni az intézményi hálózatot – erről szól majd az összehangolt, hosszú távú stratégiai tervezés, amelyet június 30-ig kell összeállítani.

A felsőoktatás egy része elégedett lehet – a műszaki, természettudományos, informatikai képzések esetében nő az állami támogatás. A felsőoktatás nagyobb része az elmúlt években alapvetően a társadalomtudományokra rendezkedett be, ezért itt most érzékenyen jelentkeznek ezek a változások, melyek próbára teszik az intézmények alkalmazkodóképességét. Az államnak a létszámokat nem az egyetemekkel, főiskolákkal kell egyeztetnie, hanem a gazdaság és a társadalom várható igényeihez kell hozzáigazítania.

A most több támogatást nyert szakokon utánpótláshiány van. A gazdasági és társadalomtudományi területeken a múlt évben is 23 ezer diák kezdett költségtérítéses formában tanulni, tehát a piaci igény állami támogatás nélkül is létezik. A kereslet még akár nőhet is, hiszen szeptembertől megjelenik a Diákhitel 2, mely teljes egészében fedezi az önköltséges tanulmányokat.

A keretszámok meghatározásakor mi alapján döntöttek az egyes intézmények között? Hogy történhetett, hogy például a jogászképzés esetében kizárólag két fővárosi egyetem kapott államilag támogatott helyeket, hat vidéki kar pedig egyet sem?

A jogászképzésben a múlt évben 800 támogatott hely volt, és mintegy háromezren kezdték meg tanulmányaikat önköltségen. Ezekből a számokból látható, hogy a nyolc jogászképzést kínáló egyetem bőségesen biztosítja a hosszú távú jogászutánpótlást Magyarországon. Idén erre a szakra összesen száz, teljes mértékben támogatott helyet kínált az állam. Ennek intézményi elosztását egyrészt az állam és az egyház szerződése, a Vatikáni Szerződés határozta meg, ami alapján a férőhelyek felét adott iskoláknak kellett juttatni. Ez nem felsőoktatási kérdés volt, ezt az állam és az egyház kapcsolata határozta meg. A maradék ötven helyet a kimagaslóan a legjobb jogi képzést kínáló ELTE kapta, hiszen az elmúlt években is hasonló arányban vitte el a támogatott férőhelyeket. Biztosak vagyunk abban, hogy változatlanul lesz jogászképzés jelentős létszámmal vidéken is.

Lehet már látni, hogyan módosulnak majd a jövő évi keretszámok, illetve azok eloszlása?

A 2013-as őszi keretszámokat a kormány várhatóan ez év végén határozza meg az idei jelentkezési és felvételi adatok alapján. Ősz elején le kell vonni a konzekvenciákat, számvetést kell készíteni és ezek alapján eldönteni, hogyan alakuljanak a trendek.

Az intézkedések nyomán számítanak olyan negatív következményekre, mint a kritikusok által hangoztatott fokozott elvándorlás, vagy a nehezebb anyagi körülmények közül érkezők háttérbe szorulása?

Nem számítunk ilyenre, és nem is tartom reális felvetésnek azt, hogy ezek az intézkedések ilyen hatásokat generálnának. Nyilván van egyfajta érdeklődés a magyar diákokban a külföldi felsőoktatási intézmények iránt, hiszen egyre jobb a nyelvtudása az érettségizőknek, és érthető az az igény, hogy ezt sokan külföldi iskolákban szeretnék kamatoztatni. Gőzerővel zajlik Európában az „agyelszívás”, ennek megfelelően számos nyugat-európai országban vannak ingyenes képzések, kivált a mesterképzéseknél kínálják ezt a lehetőséget, mert ezen a szinten már jól látszik, kik azok a hallgatók, akiket érdemes ingyen oktatni.

Összességében elmondható, hogy nincs egyensúly a magyar felsőoktatás és a nyugat-európai felsőoktatás viszonyában. Érdemes azonban azt is megemlíteni, hogy lehet ugyan, hogy külföldön ingyenes a képzés, de a megélhetés költségei rendkívül magasak – összességében többe kerülhet, mintha a diák Magyarországon folytatna tanulmányokat. Látni kell azt is, hogy a Diákhitel 2. rendkívül jó kondíciókat biztosít ahhoz, hogy bármilyen önköltséges képzésen vegyen részt valaki. Nem gondolom, hogy az intézkedések az elvándorlást gyorsítanák, sőt azt gondolom, hogy a Diákhitel 2-vel hazánk vonzóbb lehet a magyar, vagy akár a külföldi, az európai uniós országokból érkező diákok számára is.

Ami a szociálisan hátrányosabb helyzetben lévő hallgatókat illeti, én azt hiszem, hogy az állam esélyteremtő képessége erősödött az utóbbi időben – és itt megint az állami forrásból, állami kamattámogatással működő Diákhitel 2-t említeném. Az új hitellehetőség minden olyan diák számára elérhető, aki tovább szeretne tanulni, de nem került be a legtehetségesebbek közé, és így nem jut ösztöndíjhoz. Most előttük is megnyílik az út: saját források és családjuk támogatása nélkül ők is fedezni tudják a képzés költségét és diplomát szerezhetnek. Ismét hangsúlyoznám, az állam továbbra is állja 54 ezer hallgató tanulmányainak a teljes költségét, tehát erős túlzásnak érzem azt az állítást, hogy szociálisan érzéketlenek lennének a reformok. Sőt, az új hitelkonstrukcióval 3-5 éves távlatban megindulhat a hallgatói létszám növekedése, megfordítva az utóbbi évek folyamatait.

Azokat a hallgatókat, akik elnyerik a teljes támogatást, az állam szerződéskötésre kötelezi, amelyben a diákok vállalják, hogy végzésük után a korábbi képzési idő kétszereséig Magyarországon dolgoznak. Segíti majd az állam munkához jutásukat?

Aki ösztöndíjas, vagy részösztöndíjas képzésben szerez diplomát, annak mielőbb álláshoz kell jutnia. A Munkaügyi Hivatal statisztikájából azt látjuk, hogy van ugyan minimális diplomás munkanélküliség, de többségük 4-6 hónap alatt elhelyezkedik. Az olyan diplomás, aki tartósan munkanélkülivé válik, ma nagyon ritka.

Amit a hallgatói szerződés leszögez, az az, hogy az aláírónak a diplomázás után húsz éven belül a képzési idő dupláját magyar joghatóság alá tartozó munkáltató alkalmazásában, vagy egyéni vállalkozóként kell dolgoznia. Ennek egyrészt az az értelme, hogy Magyarországon legyen minden területen elegendő jól képzett szakember, másrészt pedig, hogy akik közpénzen tanultak, azok befizetett adójukkal biztosítsák, hogy az utánuk jövő generációnak is jusson állami ösztöndíj. A szerződés aláírása szabad döntés szeptembertől, de azt gondolom, ennek súlya messze nem olyan nagy, mint amilyennek valószínűleg az újdonsága miatt most tűnik. Ennek ellenére az aláírót semmi nem akadályozza meg abban, hogy a képzés elvégzése után külföldön éljen és dolgozzon. A haza csak azt követeli, hogy ha mi, magyar adófizetők az ő tanítását finanszírozzuk, akkor néhány évig legyen ő is az országnak dolgozó adófizető. Ez olyan vállalás egy mai diák, a jövőbeli értelmiség részéről, ami számomra magától értetődik.

A mai rendszerben elvileg megvalósul az átjárhatóság az ösztöndíjat egykor elnyert és a költségtérítéses hallgatók között, vagyis tanulmányi eredményeik alapján a hallgatók a kedvezményezettek csoportjából a fizetősök közé kerülhetnek, illetve fordítva. Hogy befolyásolja majd mindezt a hallgatói szerződés? Hány évig köti majd Magyarországhoz azokat a diplomásokat, akik nem teljes képzési idejükben kaptak támogatást?

Az elnyert állami ösztöndíj, illetve részösztöndíj évről évre megújul, de alapvetően ezek éves elköteleződések az állam részéről. Minden évben a hallgató tanulmányi eredményei alapján, valamint az intézmény belső követelményei alapján felülvizsgálják a jogosultságot. Az adófizetők pénzéből nem kívánjuk finanszírozni azon hallgató tanulmányait, aki rossz tanulmányi teljesítményt nyújt.

A szerződésben foglaltak a hallgatókra arányosan vonatkoznak: amennyi időt eltölt valaki az ösztöndíjas állományban, olyan mértékben érintik az aláírtak. Ez vonatkozik mind a képzési idő teljesítésére, mind a munkavállalásra.

Hogyan tesznek majd különbséget az eltérő képzések különböző költségeiben, és az azért végzendő hazai munkaidő hosszában? Vagyis majdnem ugyanannyi - 12, illetve 10 - évet kell majd itthon dolgoznia az egykor ösztöndíjas orvosnak, mint a szintén támogatott bölcsésznek, annak ellenére, hogy kettejük tandíja között óriási a különbség?

Eddig is voltak különbségek a képzési költségek között, a munkavállalási kötelezettség viszont nem a költségekhez igazodik, hanem a képzési időhöz. Ez egy döntés volt, a jogszabály erre így ad választ.

A jogászok és a közgazdászok képzése kapcsán felmerült az utófinanszírozás lehetősége, tehát azok számára, akik önköltséges formában szerzik meg diplomájukat e területeken egyikén, majd a végzést követően az állami szférában helyezkednek el, az állam utólag visszatérítheti a képzés költségeit. Ennek feltételei mikor konkretizálódnak?

Ez az a két képzési ág, ahol jelentős létszámcsökkenés történt az államilag támogatottak számában, ezért döntött úgy a kormány, hogy szeptemberig készüljön el egy olyan konstrukció, amely tényleg egyfajta utófinanszírozást biztosít. Ez csak nyáron válik időszerűvé, amikor a hallgatóknak dönteniük kell, hogy elfogadják a felajánlott helyet az önköltséges képzésben. Természetesen ennek a konstrukciónak is – mint a diákhitelnek – hosszú távon változatlannak kell maradnia, tehát átmeneti megoldásról nem lehet szó. Garantálni kell, hogy hosszú évek múlva a foglalkoztatók az utófinanszírozást biztosítsák. Ez felmenő rendszerben kerül majd bevezetésre, a Diákhitel 2-höz kapcsolódva.

Előreláthatólag mekkora sikere lesz a Diákhitel 2-nek, mennyien élnek majd vele?

Erről a februári jelentkezések után kapunk majd olyan adatokat, amelyek alapján a diákhitelt igénylők nagyságrendjére lehet következtetni. Én azt remélem, hogy az önköltséges képzésre jelentkező diákok száma nem fog csökkenni 2011-hez viszonyítva.

Egyébként ez a konstrukció csak nevében hitel, valójában ez egy speciális állami támogatási forma, amely nagyon humánus, és alanyi jogon jár mindazok számára, akik önköltséges képzésre nyernek felvételt. Minimális a kamat - amit gyakorlatilag az állam vállal át – és nagyon méltányos a többi törlesztési kondíció is. Ha a fiatalok megismerik, akkor én azt remélem, hogy a Diákhitel 2 ugyanolyan sikertörténet lesz, mint a Diákhitel 1 volt az elmúlt tíz évben. A Diákhitel 1 is folytatódik, és a két lehetőség együtt a felsőoktatásba való bejutás legszélesebb alapjait teremti meg.

Az államra nézve mit jelent majd a Diákhitel 2? Egyes becslések szerint akár 60-80 milliárd forint pluszkiadást is okozhat.

Az államot sok kritika érte az elmúlt hónapokban. Azt mondták, nem támogatja eléggé a felsőoktatást, pénzt von ki az ágazatból. Ugyanezek a hangok számon kérnek: miért áldoz az állam a Diákhitel 2-re. Úgy látom, az állam a Diákhitel 2 útján meg fogja növelni a felsőoktatásba érkező állami forrás összegét. Ennek a felsőoktatás részéről örülni kell, az államnak pedig meg kell oldania azt, hogy a mindenkori költségvetési egyensúly biztosítható legyen.

A felvételi határidő kilenc napos kitolása Ön szerint megoldást, kompenzációt jelent azon diákok számára, akik évek óta egy bizonyos pályára készülnek és most elvágták előttük az utat?

Határozottan úgy gondolom, hogy szó sincs ellehetetlenítésről, hiszen amint már mondtam, továbbra is 54 ezer diák teljes képzési költségét biztosítja a kormány szeptembertől. Ha egy diák arra készült, hogy ingyenesen végzi majd tanulmányait, de nem kerül be támogatott képzésbe, akkor az állam a diákhitellel segíti. Ez egyfajta visszatérítendő támogatásként működik, s ez által biztosított mindenki számára a tanulás lehetősége. Ezzel a megoldással az állam mindenki előtt nyitva tartja az egyetemek kapuit.

Miről szól akkor mégis ez a kilenc napos határidő-kitolás?

Arról szól, hogy a hallgatói szerződés, a diákhitel feltételeit, az egyes szakok állami támogatottságának mértékét, az önköltségek összegét a szülők és a diákok mérlegelni tudják. Hogy erre szükség van, arról középiskolákban tájékozódtunk, és miután ez a további kilenc nap nem okoz fennakadást a felvételi rendszer működésében, a határidő meghosszabbítása mellett döntöttünk.

Start a diplomáért – nyílt konzultációs, információs, felvételi napok címmel február 14-től országjáró körútra indulnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság, az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. és a Diákhitel Központ munkatársai. A rendezvénysorozattal az államtitkárság segítséget kíván nyújtani a felsőoktatási intézményekbe jelentkező diákoknak ahhoz, hogy felelős döntéseket hozzanak továbbtanulásukról. Az egyes állomásokon, 14-én Győrben, 16-án Pécsett, 17-én Miskolcon, 21-én Debrecenben, 22-én Szegeden és a 23-án Budapesten előadások hangzanak el a felsőoktatás legfontosabb változásairól, a felvételizőket leginkább érdeklő témákról: keretszámok, támogatás, hallgatói szerződés, Diákhitel 2 stb. Az Oktatási Hivatal és a Diákhitel Központ Információs pultjai pedig folyamatos tájékoztatást nyújtanak, s választ adnak a továbbtanulással kapcsolatos kérdésekre.