Nekrológ

„Eljött a húszéves Magyar Köztársaság végórája. Ennek oka a demokrácia intézményeit működtető magyar politikai osztály a maga gyengülő teljesítményével és erősödő önzésével. Mérhetetlen korrumpálódásával és felelőtlenségével. A fő bűne, hogy túlzottan kiszolgálta, sőt gerjesztette a társadalom kádári gyökerű elvárásait. A bűn és a felelősség - az elterjedt téveszmével szemben - korántsem egyenletesen oszlik meg a magyar politikai osztályon belül (e könyvből ez, remélem, kiderült).

S itt elérkeztünk a köztársaság vesztének harmadik - döntő - okához. Megjelent a színen az a politikus, aki a hatalom bármi áron való visszaszerzése érdekében szembefordult a parlamentarizmus és a liberális jogállam értékeivel. Felrúgta a demokratikus közmegegyezést, szembefordult a rendszerváltozással (és egykori önmagával). Ez teszi végzetessé az ellentmondást, ami a magyar politikai intézmények jellege és a társadalom elvárásai között feszül. Innentől csak idő kérdése volt, hogy az illető - ha elég nagy kaliberű, márpedig az - mikor kerül olyan pozícióba, amelyben meglovagolhatja azokat a társadalmi várakozásokat, amiket ő maga szított föl, és torzított vad indulatokká.

Az idő eljött: Orbán Viktor a csaknem korlátlan hatalom kapujában áll. Az érem másik oldala - s egyben a köztársaság vesztének negyedik oka -, hogy nem maradt vele szemben politikai erő, mely alkalmas volna a demokrácia megvédelmezésére. A rendszerváltozás nagy pártjai a perifériára szorultak, a puszta megmaradásukért küzdenek. A helyzet paradox voltát - s a magyar parlamentarizmus gyengeségét - jelzi, hogy végül az egykori kommunista utódpártra hárult megóvásának feladata, ami nagyban megkönynyítette a parlamentarizmus vesztén munkáló erő dolgát. Egy régi-új baloldali politikus üstökösszerű felbukkanása és rendkívüli teljesítménye 2006-ban még elég volt a csodához, ám láttuk, mi történt: ez a csoda 2010-ben nem ismétlődhet meg újra.”

Debreczeni József: Nekrológ (NOL)