*Ez a tartalom csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
VI. évfolyam 23. szám
Orbán Viktor
Győzni kell!
2024. június 05.
*Ez a tartalom csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető.
Hetilap
Fókusz: Békemenet
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány tizedik Békemenetének résztvevői vonulnak a Margit hídon június 1-jén.
Szavazzunk úgy, hogy jó legyen!
Ne mások megmondásai meg az országos médiatér érzületei vezessenek, hanem a saját valóságunk!
Erdélyi tájkép csata előtt
Különleges helyzetet hoz Romániában, hogy egyszerre tartják a helyhatósági és az európai parlamenti választást: egyes városokban a kisebbségbe szorult magyarság eséllyel küzd a polgármesteri székek megtartásáért. Sok múlhat Székelyföldön és a szórványon is, minden értelemben.
Halott pénz
Mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be szerte a világon az ukrajnai háború kitörése óta. A G7 egyre sürgetőbbnek érzi, hogy a nyugati segélyek apadásával ezt a pénzt használja fel Ukrajna további felfegyverzésére. A csoport a hogyanról eddig nem tudott megállapodni.
Szoboszlai, Kerkez és a többiek: Milyen formában vannak légiósaink az EB előtt?
Kiemelkedő teljesítmények, sérülések és nagy visszatérések tarkították legjobb labdarúgóink utóbbi évét. Most mindegyikük egészséges, és teljes erőbedobással készül az Európa-bajnokságra.
Angyalföldtől Újlipóciáig
A legvörösebb kerület, hosszan elnyúlva a Vígszínháztól a kültelki vasúti senki földjéig: fiatal, de ezerarcú városrész.
Külföld
Európa választ
Marad a centrum és a baloldal koalíciója, vagy új jobboldali többség alakul ki az Európai Parlamentben? Körképünk a fontosabb tagállamok politikai erőviszonyairól az EP-választás előtt.
Indulnak a tömeges kitoloncolások
Olaszországban és az Egyesült Királyságban is kidolgoztak terveket arra, hogyan toloncolják külföldre az illegálisan érkező migránsokat.
Közélet
Európai Bizottság: a föderalizáció szolgálatában?
Félrekezelt járvány, korrupciós botrányok és háborúpárti retorika – nagyjából így foglalható össze a mandátuma lejártához közeledő Von der Leyen-bizottság működése. Milyen mérleget lehet vonni a korábbi testületek munkájából, és egy következő bizottság visszatérhet-e az eredeti funkciójához?
Győzni kell! – Orbán Viktor a Mandinernek
A miniszterelnököt kérdeztük a Robert Fico elleni merényletről, az európai hadsereg gondolatáról, a magyar–kínai kapcsolatokról, Ursula von der Leyen újrázási esélyeiről, a NATO-főtitkár lehetséges személyéről és a közelgő foci-Eb-ről is.
Orbán kontra Soros
Viktor ellenzi a migrációt, Soros támogatja. Viktor békét akar, Soros a háború folytatását.
A választás tétje
Aki szerint a modern felfogás téves útja az embernek, az a jobboldalra fog szavazni.
Nem középiskolás fokon tanítani – a Rubicon alapító főszerkesztője a Mandinernek
A jó történész profi, és meg tudja különböztetni a történelmet a politikától – vallja a négyszázadik számához érkező Rubicon történelmi magazin alapító főszerkesztője. Hova jutott és hova tart a magazin harmincnégy évvel az itáliai folyó jelképes átlépése után? Erről faggattuk Rácz Árpádot.
Szigorúbban büntetik az állatkínzókat
Hogyan változott az állatok ellen elkövetett bűncselekmények aránya? Mi lenne a megoldás az Illatos úti telep problémájára? Ovádi Péter kormánybiztossal beszélgettünk.
Nem katonákat, hanem békepárti szavazókat kell mozgósítani
A választóktól függ, hogy a kontinens továbbra is a háború útján halad, vagy a diplomácia és a béke útját választja.
Könyvek a jövőről
A funkcionális hülyeség kora
A modern kor az üresség diadala. A meggyőzés gazdaságában a cégek a valódi értékteremtés helyett a legtöbb erőforrást a hírnévhez és a láthatósághoz rendelik, az egyetemek nem oktatnak többé, a munka világa pedig hemzseg a felfújt pozícióktól – véli a menedzsmenttudományok svéd professzora.
Élet
Az Isten kiválasztott – az életműdíjas Piros Ildikó a Mandinernek
Szép pályaív, jobbnál jobb színházi és filmes szerepek, szerető férj, népes család, díjak, elismerések, tervek és nem szűnő lendület – így fest 76 évesen Piros Ildikó mérlege. Az idei Magyar mozgókép fesztivál életműdíjasával haladtunk végig élete legfontosabb állomásain.
Vannak vidékek legbelül
Ötvenöt éve öltöztetik nekünk dalba a verset, hogy ne felejtsük el: változhat a világ bárhogyan, a lélek mindig ugyanaz marad. Most rendhagyó mozi készült a Kalákáról, amely egyszerre portréfilm és kordokumentum, de leginkább jókedvű utazás a Kárpátoktól a Karib-tengerig.