A világon senki és semmi nem a miénk – Vásáry Tamás a Mandinernek

Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban.

Nemrég láttam a Cziffra György-portréfilmet, amelyben sokat mesél egykori barátjáról. Áldás volt, vagy átok, hogy csodagyereknek számítottak?
Csodagyereknek lenni abból a szempontból mindenképpen furcsa állapot, hogy az ember korán megtapasztalja a kívülállóság, a viszonylagos idegenség érzetét: a kortársainak nem elég gyerek, a felnőtteknek meg, hiába próbálják akként kezelni, nem elég felnőtt. Ez a furcsa, kicsit magányos, depresszív érzés: két világ határán létezni, egy életre elkísér. Az igazi mesterek, mint amilyen számomra Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán volt, ezért nagy súlyt fektettek arra, hogy a tanítványaiknak, bármilyen tehetségesek is, legyen igazi gyerek- és fiatalkoruk. Nyolcéves voltam, amikor bemutattak Dohnányinak Debrecenben. Kérdezte, mennyit gyakorolok. Mondom, napi három órát. Mire ő: „Az túl sok. Elég egy óra, a másik kettőben menjél futballozni!”