Rítusok az örökkévalóságnak

E rovat hasábjain és ősszel megjelent könyvem, a Nonkonform oldalain is sokat foglalkoztam azzal, miért és hogyan erősíti a vallásosság a közösségek jövőképességét. Az utóbbi hetekben egy újabb izgalmas mű látott napvilágot a témában Dimitris Xygalatas, a Connecticuti Egyetem kísérleti antropológiai laboratóriumának vezetőjétől. Szerzőnk szakterülete a rituálék világa, az együttműködés kialakulása és működése az emberi közösségekben, az egyéni észlelés és a közös kultúra egymásra hatása. Munkásságát különösképp rokonszenvessé teszi, hogy kutatásaiban ötvözi az elméletet és a terepmunkát, az emberi szokások valós körülmények közötti tanulmányozását.

A Ritual (rituálé) kiindulópontja, hogy a címben foglalt jelenség „a legrégebbi és legrejtélyesebb szál az emberi kultúra történetében”, ami látszólag ellentmondásos: az emberek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a rítusaiknak, de kevesen tudják megmagyarázni, miért annyira fontosak. „Minden közösséget áthatnak a látszólag értelmetlen szertartások a kézfogástól a rontásig, a vallásos szertartásoktól a felvonulásokig. Már azelőtt óriási kőtemplomokban gyűltünk össze, hogy megtanultunk volna gazdálkodni. S bár a rituálék sokszor akár évszázadokon át változatlanok maradnak, logikájuk máig rejtély.”