Az emberek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a rítusaiknak, ám kevesen tudják megmagyarázni, miért annyira fontosak. Egy görög antropológus most tudományos eszközökkel bizonyítja, hogy a látszólag értelmetlen szertartások konkrét előnyökkel járnak a Homo sapiens közösségei számára.
E rovat hasábjain és ősszel megjelent könyvem, a Nonkonform oldalain is sokat foglalkoztam azzal, miért és hogyan erősíti a vallásosság a közösségek jövőképességét. Az utóbbi hetekben egy újabb izgalmas mű látott napvilágot a témában Dimitris Xygalatas, a Connecticuti Egyetem kísérleti antropológiai laboratóriumának vezetőjétől. Szerzőnk szakterülete a rituálék világa, az együttműködés kialakulása és működése az emberi közösségekben, az egyéni észlelés és a közös kultúra egymásra hatása. Munkásságát különösképp rokonszenvessé teszi, hogy kutatásaiban ötvözi az elméletet és a terepmunkát, az emberi szokások valós körülmények közötti tanulmányozását.
A Ritual (rituálé) kiindulópontja, hogy a címben foglalt jelenség „a legrégebbi és legrejtélyesebb szál az emberi kultúra történetében”, ami látszólag ellentmondásos: az emberek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak a rítusaiknak, de kevesen tudják megmagyarázni, miért annyira fontosak. „Minden közösséget áthatnak a látszólag értelmetlen szertartások a kézfogástól a rontásig, a vallásos szertartásoktól a felvonulásokig. Már azelőtt óriási kőtemplomokban gyűltünk össze, hogy megtanultunk volna gazdálkodni. S bár a rituálék sokszor akár évszázadokon át változatlanok maradnak, logikájuk máig rejtély.”
Mi van, ha az élet, az intelligencia és a technológia fogalmai valójában ugyanazt jelentik? Ha a természetes és a mesterséges intelligenciák működése mind ugyanazokon a matematikai törvényeken nyugszik – ha a világ központi képessége a számítás?
Jól eldugtak minden adatot, nehogy átvizsgálják őket, most csúnya bírsággal nézhetnek szembe.
Más változás is lesz az alkalmazásban.
Gomba módra szaporodnak a „nem helyek”, az identitás nélküli otthonok és közösségi terek. Ez nem csupán esztétikai kérdés, hanem kulturális krízis – írta a jelenségről egy amerikai regényíró már több mint harminc évvel ezelőtt.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Újabb öt európai válogatott vált biztos résztvevővé.
A hétfő este keletkezett tűz olyan gyorsan terjedt, hogy a tűzoltók nem tudtak bejutni az épületbe, és a jelképes épület szinte teljesen megsemmisült.
