Képes demokratizálódni Afrika?

Közismert tény: az afrikai államok döntő többségében röviddel a függetlenné válás után autoriter vezetők kerültek hatalomra. Ebben az állami – és a demokratikus – hagyományok hiánya éppúgy szerepet játszott, mint a külső szereplők igényei, akik így könnyebben biztosíthatták érdekeik érvényesítését az új rendszerben. A hidegháborús szembenállás pedig – amelynek egyik fő terepe a fekete kontinens lett – tovább konzerválta a diktatórikus viszonyokat, hiszen egyik nagyhatalom sem szerette volna, ha a protezsáltját egy demokratikus választás során lecserélik, nagy valószínűséggel a szemben álló tömb által támogatott jelöltre. Mindezek miatt nem véletlen, hogy a földrész államainak fő konzultációs szervét, az Afrikai Egység-szervezetet gyakran csak mint „diktátorok klubját” emlegették diplomáciai körökben.

A hidegháború vége aztán ebben is gyökeres változást hozott. Bár egyes országok véres polgárháborúba süllyedtek (Szomália, Kongói Demokratikus Köztársaság), mások utat engedtek a belpolitikai enyhülésnek (Ghána, Nigéria, Benin) – vagy esetleg kombinálva a kettőt egy kataklizmaszerű fegyveres konfliktus megteremtette az alapjait a prosperáló békének (Libéria, Sierra Leone).

A sötét kilencvenes évek után az új évezred nem csupán a béke, de a demokrácia terén is előrelépést hozott a kontinensen. Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy a fejlődés töretlen és lineáris. A kontinens számos nagy országa (Uganda, Kamerun) továbbra is ,,örökös elnökök” uralma alatt áll. Összességében azonban a folyamat mégiscsak előrefelé tart, és nehéz elképzelni, hogy olyan méretű autoriter visszarendeződés történhetne, mint az 1960-as években.

A KÖZÉPOSZTÁLY ÉS A KOMMUNIKÁCIÓ FORRADALMA

A számos tényező közül alapvetően két szorosan összefüggő dolgot érdemes kiemelnünk: a középosztály megerősödését és a telekommunikációs forradalom megérkezését a kontinensre.

 Bár Afrika egyes helyein továbbra is gyakran mérhetetlen nyomorban élnek az emberek, az elmúlt másfél évtized robbanásszerű gazdasági növekedése – még akkor is, ha azt elsősorban a nyersanyagok exportja és a tercier szektor hajtotta – megteremtette egy fizetés- és fogyasztásképes középosztály alapjait. A becslések szerint az afrikai középosztály létszáma mára megközelítette a 350 millió főt. Ez a társadalmi csoport nem pusztán a gazdaságot, de a demokratizáció folyamatát is pörgeti. Afrika legtöbb országában a középosztály öntudatos, határozott elképzelésekkel bír országáról és a világról, és ezt politikai agendában is képes megjeleníteni. Egyrészt hozzájut a szükséges információkhoz, másrészt véleményének és nézeteinek hangot is tud adni.

Ebből a szempontból van nagy jelentősége a telekommunikációs forradalomnak, amely kiterjedt és jórészt megállíthatatlan információáramlást tesz lehetővé. Bár a demonstrációk idején – és esetenként máskor – az autoriter kormányzatok rendszeresen éltek és élnek egyes hírközlési csatornák, vagy épp a teljes internet blokkolásának eszközével, ezek önmagukban is növelik az elégedetlenséget és a központi hatalommal szembeni bizalmatlanságot. Ráadásul e lépések technikailag is korlátozottak: 2017-ben Etiópiában a szerző saját szemével láthatta, hogy az egyik betiltott közösségi oldalt szinte mindenki használta, mert egyszerű, közkézen forgó programokkal könnyedén kicselezték az állami rendszereket.