A Nyugat és Kína veszít, Afrika nyer – Így alakul a Föld demográfiai helyzete

2022. november 30. 11:01
Várhatóan az évszázad közepén tetőzik a földlakók száma nagyjából tízmilliárd körül, utána nagyarányú csökkenés következik be. Európában lesz az egyik legnagyobb a népesség-visszaesés, de Kínában is drasztikus változás várható. A kedvezőtlen demográfiai mutatókkal az emberiségnek meg kell békülnie, és az adott körülményekhez kell igazítania a fejlődés menetét.

Pósa Tibor írása a Mandiner hetilapban.

Az 1800-as évek kezdetén lépte át a Föld lakossága az egy­milliárdos létszámot, a kétmilliárdot 1928-ban, 1987-ben pedig már az ötmilliárdot. A kutatók közt sincs teljes egyetértés, de a becslések szerint ezekben a hónapokban született meg a nyolcmilliárdodik földlakó. Kétszázhúsz év alatt a Föld lakossága tehát megnyolcszorozódott, miközben voltak véres helyi és világháborúk sok tíz millió halottal, tömegpusztító járványok dúltak, és az éhínség is megtizedelte a lakosságot. Ám az emberiség történetének háromszázezer éve alatt soha nem volt a lakosságszámot tekintve ilyen dinamikus a populáció növekedése.

Európában lesz az egyik legjelentősebb csökkenés, de leginkább Kelet-Ázsiában fog apadni a születésszám”

A francia forradalom évében, 1789-ben vetette papírra aggodalmait Thomas Malthus brit közgazdász: az emberiség olyan ütemben szaporodik, ami nem teszi lehetővé az ellátását. Malthus éhséglázadásokat jósolt. Kétszáz évvel később a vezető nemzetközi tudósokból álló Római Klub 1972-es jelentése ismét figyelmeztette az emberiséget arra, hogy a népesség növekedése elérte a Föld teljesítőképességének határát. Ma pedig kétmilliárddal többen vagyunk, mint ötven évvel ezelőtt.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés