Finoman fenyeget a Kreml: Megváltozik a Donyec-medence megtámadásának a következménye

2022. szeptember 27. 15:41
A Kreml közölte, hogy alapvetően megváltozik a Donyec-medence és Ukrajna más orosz ellenőrzés alá került területeinek jogállása az ott megrendezett népszavazás nyomán.

„Természetesen alapvetően megváltozik a helyzet jogi szempontból, a nemzetközi jog szempontjából. Minden ezzel járó következménnyel a védelem és a biztonság szempontjából ezeken a területeken” – mondta Peszkov arra a kérdésre válaszolva, hogy a referendum után javul-e a biztonsági helyzet a Donyec-medencében és más „felszabadított” területeken.

A szóvivő nem kívánta kommentálni a Vedomosztyi című lapnak azt az értesülését, hogy a kedden lezáruló, öt napig tartó népszavazás nyomán megalakul a Krími Szövetségi Körzet Oroszországban, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget, a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint a Herszon megye és Zaporizzsja megye megszállt területeinek bevonásával. Az új körzet elnöki megbízottja az újság értesülése szerint Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz állami űrvállalat volt vezérigazgatója lenne.

A szóvivő azt mondta, hogy az orosz törvényhozás és jogrendszer készen áll

az új területek esetleges felvételével kapcsolatos változásokra a népszavazás nyomán.

A négy orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régióban négynapi mozgóurnás szavazás után, amelyet a szervezők a biztonsági helyzettel indokoltak, kedden a szavazóhelyiségekben adhatták le voksaikat a helyi lakosok. Az urnazárás közép-európai idő szerint 15 órakor várható. A hivatalos eredményeket öt napon belül fogják nyilvánosságra hozni.

A helyi választási bizottságok szerint kedd reggelre a részvételi arány donyecki régióban elérte a 86,89, a luhanszkiban a 83,61, a zaporizzsjaiban a 66,43, a herszoniban pedig a 63,58 százalékot.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés