Steven Seagal dokumentumfilmet forgat a Donbaszban

2022. augusztus 10. 8:10
Az amerikai akciófilm-sztár szerint a konfliktusról beszélők 98%-a soha nem járt itt, ezért nem ismeri a világ az igazságot.

A hvg arról ír, hogy Steven Seagal amerikai színész dokumentumfilmet forgat a donbaszi fejleményekről – erről Denis Pusilin, a függetlenként csak Oroszország és Szíria által elismert Donyecki Népköztársaság vezetője beszélt kedden, miután találkozott Seagallal. „Steven megjegyezte, hogy a tömegmédiában a konfliktusról beszélők 98%-a soha nem járt itt, ezért nem ismeri a világ az igazságot” – mondta a színészről, Denis Pusilin a TASS cikke szerint. Hozzátették: a szakadár terület vezetője szerint

Seagal hadifoglyokkal beszélt a jelenovkai fogolytáborban.

Pusilin Telegram-csatornáján közölte, hogy néhány rab a közelmúltban meghalt az ukrán csapatok célzott rakétacsapása következtében, írják.

Hangsúlyozták:

a szakadár vezető szerint a színésznek nem lesz könnyű dolga a tömegmédiával szemben,

ezért sok sikert kívánt a Seagalnak. Az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) sajtószolgálata korábban azt közölte, hogy Seagal a párt vezetőjével, Leonyid Szluckijjal együtt járt Donbaszban, aki egyben az Orosz Állami Duma (a parlament alsóháza) nemzetközi bizottságának az elnöke is, írják.

Kép forrása: Facebook

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Beszél oroszul?

Köszi.
Lassan eszembe jut, hogy ő is nagy aikidós, mint Putyin.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés