2022. május 14.

2022. május 18. 17:52

Balog Zoltán

Egyszerre kell a legnagyobb vakmerőség és a legnagyobb alázat ahhoz, hogy az ember életének bármely pillanatában fel merje tenni a kérdést: mit mond nekem most Isten? Ennél már csak ahhoz kell nagyobb merészség, hogy együtt kérdezzük meg az egyház, a nemzet közösségében, hogy mit mond ma nekünk Isten. Abból az isteni akaratból, mely az egész világ életét a teremtés pillanatától, öröktől fogva meghatározza, mi következik most itt személyesen rám nézve, mi az isteni üzenet arra a helyzetre, döntésre, útra, mely sorsfordító jelentőséggel rám vár?

Mi, református keresz­tyének elsősorban és mindenek­előtt Isten igéjében, a Szentírásban keressük ezt az akaratot. Amikor életünk nagy fordulatot vesz, vagy a világ ismert rendje megbillen, megrendül körülöttünk, akkor azt tesszük, amit mindig is teszünk vagy tehetnénk és tennünk kellene: kinyitjuk az élet könyvét, megnyitjuk a fülünket és a szívünket, hogy mélyebb és magasabb összefüggésben érthessük azt, ami velünk, bennünk és körülöttünk a világgal történik, mely olyan vonzó vagy éppen olyan ijesztő nekünk.

Minősített pillanat és alkalom volt, hogy amikor Magyarország köztársasági elnöke ünnepélyesen elfoglalta hivatalát, együtt, közösségben, istentiszteleten tehettük fel minden bibliai ember alapkérdését: „mit akarsz, Uram, Istenem, hogy cselekedjem?” Ilyen még nem volt, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok a zsidó felekezet szombati imájától kísérve híveik közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára. Szükség volt ehhez a megválasztott köztársasági elnök bátorságára és alázatára. S arra, hogy ő újra és újra, tisztségétől és hivatalától függetlenül is keresse Krisztus útját. Mégis tekintsük ezt új magátólértetődőségnek Magyarországon, ahol az Alaptörvény kimondja a magyar állam ma is érvényes keresztény megalapozottságát, s az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét. Márpedig a keresztény kultúra és értékrend személyes, Jézus Krisztus melletti döntések, Istenhez forduló közös, egyházi közösségben gyakorolt alázat nélkül előbb-utóbb elveszíti megtartó- és összetartó erejét.

Ilyen még nem volt, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok kérik Isten áldását az ország első polgárára”

Az sem magától értetődik, hogy a magyar római katolikus egyház bíboros érseke, az evangélikus elnök-püspök, a Kárpát-medence magyar egyházi vezetői, a Közel-Keletről üldözött keresztények közösségéből hozzánk érkezett szír ortodox pátriárka és a Református Egyházak Világközösségének elnöke együtt imádkoztak Isten és egy népes gyülekezet színe előtt ezen a napon a magyarokért, Novák Katalinért, minden emberért, áldást adva a nemzet szolgálatába álló köztársasági elnökre.

„…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28). Ez volt a Kálvin téri isten­tisztelet fő üzenete.

Ebben nagy nyugalmat is lehetne találni, ha van elég hite hozzá az embernek. De annak, akinek nem kizárólag a saját személyes élete vagy legfeljebb a családja számít, nem egyszerűen személyes bátorítás és garancia ez az üzenet. „Istent szeretni” csak úgy lehet teljesen, ha azokat is szeretjük, akiket ránk bízott. Az az ember, vezető, aki Istent szereti, szeretetteljes aggodalommal tekint mindenre, ami a teremtménnyel történik, ami most éppen hozzánk egészen közel történik: magyarokkal, ukránokkal, oroszokkal, kiszolgáltatott emberekkel… S az ilyen vezetőnek kötelessége ellenállni azoknak, akik hatalmuk érdekében áldozzák fel mások biztonságát, jövőjét és életét.

Isten szereti a világot, Isten mindennap szól hozzánk, és ha együtt halljuk meg az Ő szavát, akkor erősebbek leszünk, mint ha csak egyedül keresnénk az akaratát.

Hiszen szellemi-lelki és erkölcsi küzdelem folyik az igazságért, azért az igazságért, mely valóban Isten szerető akaratából következik. Más igazság pedig nincs. Ennek a küzdelemnek mi, magyar keresztények is részesei vagyunk. S hogy ezt a harcot ne görcsösen és keserűen kelljen megvívnunk, abban segít majd bennünket új köztársasági elnökünk arcán a mosoly. Soli Deo gloria, „egyedül Istené a dicsőség”, ezt azért kell komolyan vennünk, mert úgy lesz az emberé az áldás, ha Istené a dicsőség.

A szerző református püspök.

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés