Szijjártó: Amíg nincs megoldás a kifogásainkra, addig Magyarország nem támogatja a szankciós csomagot

2022. május 9. 21:18
Ebben a formában a szankciós csomag egy magyar gazdaságra ledobott atombombával ér fel – mondta a külügyminiszter az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalásokat követően.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Magyarországra látogatott hétfőn az Európai Bizottság elnöke, akit a magyar miniszterelnök fogadott a Karmelitában.

Ursula von der Leyen az európai biztonságról és az energiaellátásról egyeztetett Orbán Viktor kormányfővel.

Nem sokkal a tárgyalások befejezése után a külgazdasági és külügyminiszter videóban is beszámolt a fejleményekről közösségi oldalán. 

Szijjártó Péter elmondta, hogy a téma az immár hatodik Oroszországgal szembeni brüsszeli szankciós csomag volt, illetve annak hatása Magyarországra, a magyar gazdaságra. 

A miniszter hangsúlyozta: ez a szankciós csomag „hatalmas problémákat okozna Magyarországnak, amennyiben hatályba lépne”,

„hiszen Magyarország energiaellátása eddig biztos lábakon áll, ugyanakkor ennek a szankciós csomagnak az elfogadása lerombolná az energiabiztonságunkat,

hiszen ennek hatálybalépése esetén lehetetlen volna beszerezni Magyarország, illetve a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges mennyiségű kőolajat. 

Szijjártó Péter szintén hangsúlyozta, hogy az egyeztetésen részletesen tájékoztatták az Európai Bizottság elnökét „a Magyarországot érő hatásokról és azokról a problémákról, amelyeket ez a szankciós csomag okozna. Kértük, hogy ezeket a problémákat fontolják meg. Mindaddig, amíg az Európai Bizottság nem kínál megoldást ezekre a problémákra, addig természetesen Magyarország ezt a szankciós csomagot támogatni nem tudja, hiszen ez a szankciós csomag ebben a formájában, a megoldási javaslatok nélkül, egy magyar gazdaságra ledobott atombombával ér fel.” 

A bejelentkezését azzal zárta a miniszter, hogy „némi előrelépést elértünk, talán egy kicsi lépést tudtunk menni előre, de még nagyon sok mindent kell megbeszélni ahhoz, hogy ezen álláspontunk adott esetben megváltozzon. Hiszen azt

nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizetessék meg ennek a háborúnak az árát”

– húzta alá Szijjártó Péter.

A teljes beszámolót alább tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 194 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Üres ígéretekkel ne érjük be!

Sunnyognak. Megvárják, míg Orbán Viktor kijárja helyettük is az utat.
Nem ez az első eset.

Nem tudunk "lelépni az orosz olajról."

Próbálod nyelvészkedéssel megoldani, de csak hülyeség lesz belőle.

A horvátoknál, szlovéneknél nincs megfelelő kapacitású vezeték. Számítottunk a román fekete tengeri gázmezőkre, de az amerikai Exxon, amely megvette a kitermelési jogokat, nem tett semmit, hogy a kitermelés elinduljon. A románok most vásárolják vissza a részüket. Görögország nem építette meg a rá eső vezeték szakaszt, ezért az azeri gáz nem jut el idáig.

Van még más ötleted?

Mit követelsz, amikor nyitott kapukat döngetsz egyrészről.
Másrészről Ursula azt találta ki, hogy elhagyja a vétót és egyszerű többséggel szavaztat.

A hazai olajellátás mégis csak a MOL feladata, várnám az ötleteket, ki tudna olcsóbban szállítani.
Az EU megoldási javaslata pusztán az embargó, anélkül, hogy helyette bármilyen alternatívát kínáljon. Mert mondhatnák azt is, hogy aki akar, az embargózzon, ezt rábízzák a tagállamokra. Ahogyan a NATO sem testületileg szállít fegyvert, hanem a tagállamok belátására bízza.
Ennek a háborúnak miért fizessük meg az árát? Az EU a saját jól felfogott érdekeit sutba vágva egy lépést nem tesz a béke érdekében, meg sem mer szólalni, mert az USA ráparancsolt.

Az a bevételünk 4 azaz négy százaléka, te nagyonhülye.

Javaslom, hogy alternatívakén ajánljuk fel az oroszkrémtorta és az orosz sütőolaj embargóját. Lelkileg ez teljesen hazavágná Putyint.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés