Petőfi mint az első magyar influenszer – Demeter Szilárd a Mandinernek

2022. március 11. 16:41
Farkas Anita
Mandiner
Nem érdekelnek sem a személyes, sem a politikai szimpátiák: a kultúrharcnak a kicsinyes belháborúk helyett arról kellene szólnia, hogyan tudjuk saját értékrenddel bíró, önálló nemzetként megőrizni magunkat a globális őrületben - mondja Demeter Szilárd. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját a március 15-én kezdődő Petőfi-bicentenárium apropóján kérdeztük.

Ha csinálnánk egy közvélemény-kutatást arról, ki a magyarok kedvenc költője, a többség egészen biztosan Petőfi Sándort mondaná, függetlenül attól, az életmű mekkora szeletét ismeri. Ezért egyszerre nagyon könnyű és nehéz Petőfi-emlékévet szervezni, pláne a születésének kétszázadik évfordulóját ünneplő bicentenáriumi programsorozatot. El lehet, kell lépni a „szabadság, szerelmet” hirdető lánglelkű forradalmár toposzától?

Petőfiben az a nagyon izgalmas, hogy minden korszak, kurzus, uralkodói ideológia vagy kormányzat megtalálja benne a maga számára érvényes, csak őt megszólító réteget, mondanivalót. Erről már készítettünk egy kultusztörténeti kiállítást korábban, most az állandó Petőfi-kiállításunkat gondoljuk újra. Ráfér. Mert arról néha meg szoktunk feledkezni, hogy Petőfi nem egy csillagközből érkező Syrius-lovagharcos volt, aki egyedül fogott fegyvert az egész világ ellen. A kora adja meg a nagyságát, mondom ezt anélkül, hogy kisebbíteni vagy csorbítani akarnám az egyébként vitathatatlan zsenialitását. De attól még tény, hogy az, amit mi Petőfinek ismerünk, a figura, a brand csak ebben a kontextusában érthető és értelmezhető a maga teljességében.

Mire gondol pontosan?

A XVIII. század végén, a XIX. században rengeteg nagy formátumú ember került össze a föld e kis szegletében szerencsés csillagállás alatt. Kazinczy, Kölcsey, Vörösmarty, Liszt, Kossuth, Széchenyi, Arany János, és még hosszasan sorolhatnánk: a történelem- és irodalomtankönyveinkben szereplők jó része a hosszú reformkorban élt és alkotott. Ezért amikor elkezdtük tervezni a bicentenáriumot, Petőfit márkaarcként használva az is célunk volt, hogy rajta keresztül a hosszú reformkorra is ráirányítsuk a figyelmet. Ennél fontosabb időszak ugyanis kevés van a magyarság történetében. Megnyílt a lehetőség az elit és az istenadta nép politikai egysége, közössége előtt, és ennek következményeként megszületett a modern magyar nemzet. A szabad magyar sajtó elindulása révén pedig tömegesedett a kultúrához való hozzáférés. A kultúra innentől fogva már nem egy szűk réteg kiváltsága, előjoga volt, bárki hozzáférhetett, különböző kulturális „termékek” jöttek létre. Petőfi mindebben élen járt: a Pesti Divatlap hivatalos segédszerkesztőjeként merészen építette a saját brandjét, rengeteget dolgozott az imázsán – mondhatni, ő volt az első magyar influenszer.

A hosszú reformkor kifejezést használta. Mit ért ezalatt?

A reformkor kezdetét attól számítom, amikor Kazinczyék úgy döntöttek, hogy magyarul veszik birtokba a világot. Ez a magyar kopernikuszi fordulat, vagy az, hogy az Akadémia elődjeként működő Magyar Tudós Társaság felállításával megteremtették a magyar tudományosságot, óriási lépések voltak az önálló nemzetté válás útján. Ha ők nincsenek, nem biztos, hogy később sor kerül olyan hihetetlen fejlesztésekre, mint akár a Lánchíd megépítése. Mert persze, hidat építeni két part között több ezeréves tudás, de olyan hidat csinálni, ráadásul közadakozásból, a kor legnagyobb műszaki színvonalán, amely sok évtizeddel, évszázaddal később is egy ország szimbóluma; ahhoz kivételes képességű emberek kellenek. A hosszú reformkor tele volt ehhez hasonló nagyszerű teljesítményekkel, amelyek azért jöhettek létre, mert sokaknak egyszerre lett bátorsága magyarul nézni a világra. És az a magyar világ, amit ők Bécsről leválva létrehoztak, kétszáz éven át megtartott minket. Erről kőkemény személyes tapasztalatom is van. A romániai kommunizmusban,

a Ceausescu-éra utolsó évtizedében voltam gyerek, és biztosan elveszek, ha nincs anyanyelvi kultúra körülöttem

Jó lenne, ha a fiatalok elé ezt a példát tudnánk állítani ahelyett, hogy más közép-kelet-európai országokhoz hasonlóan egyre szervilisebben másoljuk a nyugati mintákat. Amik nem biztos, hogy csípőből rosszak, de azért a saját kultúránkból táplálkozó, évszázadokon át bevált mintáinkat előtérbe helyező kritikus gondolkodás néha nem ártana.

Nemzeti kultúra kontra globalizmus? Van ennek a kérdésfeltevésnek egyáltalán ma még értelme?

Hogyne lenne. Éppen erről beszélek. Ha egyszer már sikerült a túlerő ellenében saját értékrenddel bíró, önálló nemzetté kovácsolódunk, most miért hagynánk magunkat beolvadni a globális masszába? A kultúrharcnak, vagy amit mi annak szoktunk hívni, pont erről a kérdésről kellene szólnia a kicsinyes belháborúk helyett. Nagyon veszélyes, ahogy a nyugati szórakoztatóipar gyakorlatilag homogenizálja az egész világot, miközben olyan kulturális mintázatokat közvetít, amelyek nem biztos, hogy a mi kulturális kódrendszerünkön alapulnak. Jellemzően nem a mi életünkről szólnak, nem a mi valóságunkból táplálkoznak. Tipikus példa erre a dramaturgiailag indokolatlan LMBTQ-szálak túltolása a különböző streamingplatformok műsorkínálatában. De a mindent leuraló woke-ideológia erőszakos nyomulása még ennél is veszélyesebb. Ez egy újfajta diktatúra, amiben nem az érdem, a tehetség számít, hanem a szexuális orientációja vagy a bőrszíne alapján jut valaki előnyökhöz vagy szenved el hátrányt. Halkan kérdezem: nem láttuk már ezt valahol? Hasonló eszméktől vezérelve nem gyilkoltak meg sok millió embert a múlt században? És ahelyett, hogy ebből tanultunk volna, visszajutottunk a XX. századi rossz válaszokhoz.

Itt van most az orosz–ukrán háború kapcsán az orosz művészek vagy a sportolók bojkottja. Ez nettó nácizmus.

Mit lehet tenni ez ellen az – ahogyan ön fogalmazott – „globális őrület” ellen?

A saját kulturális identitásunkat kell minél jobban megerősíteni. De nem úgy, hogy együtt porosodunk vele a vitrinben, hanem hogy jól érezzük magunkat benne. Petőfi kora éppen arról szólt, hogy a saját életünket kell jókedvűen élni, nem az osztrákokét, a franciákét vagy az angolokét. Természetesen ezt a szemléletet nem avítt, hanem kortárs formanyelven kell tolmácsolni. El kell érni, hogy a fiatalok büszkék legyenek a magyar teljesítményre, kultúrára, örökségre, határokon innen és túl.

Fotó: Földházi Árpád

Ez nagyon szépen hangzik, de a tizenévesek számára, akik Netflixet néznek, Spotifyon hallgatják a többnyire angol nyelvű zenét, hogyan lehet mindezt vonzóvá tenni?

Egyrészt az online térre kell koncentrálni. És ezzel kapcsolatban sajnos a teljes magyar kulturális élet óriási lemaradásban van. Pedig a kultúrafogyasztás, ha tetszik, ha nem, ma már javarészt ott zajlik, és nem csak a tizenéveseké: egy 2019-es erre vonatkozó nagy felmérésben a megkérdezettek több mint hetven százaléka azt válaszolta, hogy többnyire online fogyaszt kulturális tartalmakat. Ezért villámgyorsan be kell foglalni az online tér minél nagyobb szeletét a magunk számára.

Hogyan?

Mi két irányból támadunk: van egy kiváló kulturális digitális adatvagyonunk, ezért elkezdtük felpörgetni a közgyűjteményi digitalizációt. A terveink szerint néhány év múlva egy nagy platformon lesz az egész kulturális örökségünk.

És mi a másik?

Ma már az emberek nem csupán nézni akarják az eseményeket, hanem részt is szeretnének venni benne: az augusztus 20-ai tűzijátékot például sok tízezren közvetítették a helyszínről a telefonjaikkal. És ha ez a szokás kialakult a közösségimédia-platformokon, akkor nekünk muszáj megpróbálnunk olyan környezetet teremteni, ami ugyanígy egyszerre off- és online. Ezért hívtuk életre a Petőfi-bicentenárium apropóján a vidéki és határon túli múzeumokra és kiállítóhelyekre, illetve azok közgyűjteményeire koncentráló Magyar Géniusz Programot. A jövőben, ha mondjuk elutazom az Őrségbe, egy applikáció segítségével tudni fogom, hova érdemes a környéken bemenni, és ott élményt is kapok, amit akár közvetíthetek is. A programhoz kapcsolódva elindul a Magyar Géniusz vándorkiállítás is a vidéki intézmények legértékesebb tárgyaival, és persze lesz rengeteg kapcsolódó program, múzeumpedagógiai foglalkozás, szakmai konferenciák, kiadványsorozat. A Kárpát-medencei közgyűjtemények ily módon való megmozgatása a reményeink szerint azt eredményezi majd, hogy Zala megyétől Szabadkán át Kézdiszékig élményszerű módon találkozhatunk a saját örökségünk egy darabkájával. A magyar és külföldi turisták pedig rácsodálkozhatnak, hogy nem csak Budapesten van élet.

Minderre hárommilliárd forintot osztanak szét a Nemzeti Kulturális Alapban tavaly létrehozott ideiglenes kollégium döntése alapján. A bicentenáriumhoz kapcsolódó események és programok összköltsége ennek háromszorosa, mire költik a többi pénzt?

További milliárdokból megújítjuk az irodalmi emlékházakat, emlékhelyeket. Ez már 2017-ben elkezdődött, amikor a PIM-hez tartozó Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete elkészítette az előzetes felméréseket, hol, mekkora és milyen típusú segítségre lenne a leginkább szükség. De itt is igaz, hogy nem elég ezeket kívül-belül helyrepofozni, élményszerű tartalommal is meg kell tölteni őket. Ezért a Petőfi Kulturális Ügynökséggel (PKÜ) arra készülünk, hogy a lehető legtöbb irodalmi emlékhely közelében vagy akár az emlékházba magába írói rezidenciapontokot alakítunk ki. Magyarán egy kortárs író két-három hónapig alkothat például a Mikszáth-kúria mellett, és azonkívül, hogy írja a saját művét, speciális tárlatvezető is lesz arra az időre. Emellett, amennyire az örökségvédelem engedi, átalakítjuk a PIM otthonául szolgáló Károlyi-palotát: újragondoljuk a kiállító- és közönségforgalmi tereket,

az épületet pedig összenyitjuk a Károlyi-kerttel, a Nemzeti Múzeumtól az Egyetem térig egy passzázst létrehozva.

Szeptemberben elindul a Petőfi vándorbusz, a PKÜ Könnyűzenei Igazgatósága Petőfi-színpadhálózatot hoz létre szerte a Kárpát-medencében utazási és bemutatkozási lehetőséget kínálva a magyar zenészeknek, műfajtól függetlenül. De mindenekelőtt most, március 15. után a Nemzeti Közművelődési Intézettel közösen beindítjuk a Petőfi-klubok hálózatát.

Ez olyan úttörősen hangzik.

Nyilván nem a művelődési házakba szeretnénk kötelezően beterelni az embereket mindenféle unalmas eseményekre.

Hanem?

Nem a helyszín a lényeg, hanem hogy az adott településeken dolgozó közművelődési munkatársak kvázi Petőfi-klubként szervezik majd meg a regionális kulturális eseményeket, illetve fogadják az olyan már létező, nagy országos programokat, mint például a Déryné Társulat előadásai, a Nemzeti Filmintézet vetítései, a Filharmonikusok koncertjei, a Hagyományok Háza vagy a Szépművészeti Múzeum utazó tárlatai. Horizontális hálózatot szeretnénk kialakítani, ami nem kézből etetődik Budapestről, hanem a tagjai egymás között is kommunikálnak. Régi mániám, amolyan romantikus hevület: vissza az olvasóhoz! Vagyis minél szélesebb társadalmi réteg számára minél inkább hozzáférhetővé tenni az anyanyelvi kultúrát. Erre azért is óriási szükség van, mert a Századvég Intézettel kielemeztettük az elmúlt tizenkét év kultúratámogatási adatait, és fekete-fehéren kiderült, hogy rossz a rendszer: a legtöbb pénz oda jut, ahol már eleve van, azaz Budapest és környékére, a Balaton-felvidékre és Északnyugat-Magyarországra. Ezt szeretnénk egyensúlyozni azzal, hogy a járási központok mindegyikében – ez a külhoniakkal együtt körülbelül kétszáz település – 2023-ban már működjenek a Petőfi-klubok mint a helyi kulturális élet csomópontjai.

Fotó: Földházi Árpád

És a harmadik hárommilliárd mire megy?

A nyílt, meghívásos és egyedi pályázatokra. Hogy csak egy jellemző példát mondjak, Petőfi Sándor Apostol című, alulértékelt remekművéből a világszerte elismert Futaki Attila rajzol képregényt. Mivel őt Franciaországban jól ismerik - a Le tatoueur (Kivarrt) című munkája ötvenezres kezdő példányszámban jelent meg -, ezt tervezzük lefordítani franciára és természetesen angolra is. A szubkultúrákba is szeretnénk bevinni Petőfi és a reformkor esszenciáját.

A szórakozóhelyeken lesznek reformkori DJ-szettek, a kültéri kondiparkokban Wesselényi-kihívást indítunk,

a székelykeresztúri Petőfi-körtefa oltványait – a hagyomány szerint itt látták Petőfit utoljára élve – pedig az Erzsébet-táborokban fogják elültetni a gyerekek. Beszéltünk a MÁV illetékeseivel is, nyitottak rá, hogy a vonatokon kvázi hangoskönyvként, valódi színészek előadásában a reformkor nagyjainak műveiből vett részletek szóljanak. És van még egy nagy álmunk. A Petőfi Kulturális Ügynökség tulajdonába került a Hajógyári-sziget déli része, ahol szeretnénk Európa legnagyobb fedett játszóterét felépíteni a saját történelmi-irodalmi figuráinkkal, helyszíneinkkel, mesehőseinkkel.

Konkurencia a Disney-nek?

Miért ne? Nekem is van egy eleven eszű, kíváncsi ötéves kisfiam, aki hihetetlenül vágyik az élményekre. De ő is nyilván beleesett abba, hogy majd megőrül a most divatos dolgokért, a Mancs őrjárat rajzfilm-sorozatért, és folyamatosan Chase, Marshall meg Rocky kutyafigurákkal akar játszani. A globális szórakoztatóipar, ahogy mondtam, elfoglalja a gyerekeink agyát is. Ezzel nem azt állítom, hogy a Mancs őrjárat rossz, de szülőként igenis megtehetem, hogy azt mondom, oké, nézel egy részt ebből, azután egyet a Magyar Népmesékből. Persze jó lenne, ha erre volna egy Netflixhez hasonló platform, ahol a közmédia tulajdonában lévő gyermek és ifjúsági filmek, audiovizuális tartalmak fent lennének. Reklámmentesen. Szerintem velem együtt sok szülő hajlandó lenne fizetni azért, hogy a neten mesenézéssel töltött fél óra után a gyerek ne azt kérdezze, mi az a prosztata, vagy ki az a Gyurcsány Ferenc.

Ha már közmédia, novemberben bejelentették a Petőfi Tv és rádió megújulását is. Van értelme ezt erőltetni?

A bicentenárium szimbolikus alkalmat kínált rá, hogy Béli Ádám csatornaigazgató irányításával teljesen újrahangoljuk és egységesítsük ezt a két felületet. A két platform hasonló célközönséget igyekszik megszólítani, ám a köztük lévő szinergia lehetőségei eddig kihasználatlanok voltak. Pedig tévében, rádióban és online kapcsolatban külön-külön gondolkodni ma már értelmetlen. A cél egy olyan popkulturális újmédiás csomag létrehozása, amelyben a tartalmak összefüggenek, kiegészítik egymást. Ehhez teljesen meg kell változtatni a belső gyártási logikát, ki kell mozdítani a tévéseket, rádiósokat a komfortzónájukból. Azt már sikerült elérni, hogy a tévé után a rádiót is kivittük a Kunigunda utcából az A38 hajóra, onnan sugároznak. Itt közel húsz kiállási pont van, ahol le lehet szúrni a kamerát. Ugyanezt a logikát próbáljuk alkalmazni a nyári fesztiválszezon során, illetőleg az eleve ezzel az újmédiás gondolkodással kezdtük kiépíteni a hajógyári platformot is. Mind ehhez olyan kreatív csapatokat toborzunk, akiknek nem a megjelenési forma a lényeg, hanem tartalmakban gondolkodnak, és friss képi nyelven próbálnak megmutatni mindenféle értéket. Péterfy Boritól Lovasi Andráson át Mező Misiig.

Vagyis nem Demeter Szilárd ízlése diktál majd?

Az irodalmi viták kapcsán is mindig el szoktam mondani, az én ízlésem elég szigorú. Ha ez döntene, akkor a mai magyar kulturális szereplők közül nagyon kevesen jutnának állami pénzhez. Egy objektíve megnyerhetetlen

ízlésvitát erőltetni semmi értelme,

amúgy is az idő dönti majd el, mi a maradandó. Ezért soha nem is akarom a saját ízlésemet érvényesíteni. Az összes területen szakmai bizottságok végzik az előszűrést, legyen szó akár a Térey-ösztöndíjról, akár most a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó pályázatokról. Nekem egyetlen ambícióm és célom van: a multikulturális katyvaszban megerősíteni a nemzeti kultúrát. Ahova az én olvasatomban minden és mindenki beletartozik, aki az anyanyelvi befogadóra céloz, tehát azt szeretné, hogy magyarok olvassák, hallgassák. Nem érdekelnek sem a személyes, sem a politikai szimpátiák, a pártlojalitás nem váltja ki a tehetséget.

Nem túl naiv gondolat ez?

Kellene végre egy közös premissza, és ez az lehet. Mint Petőfiék idejében: Széchenyi és Kossuth bizonyos kérdésekben homlokegyenest ellenkező álláspontot képviselt, de egyikőjük számára sem volt kérdés, hogy minden gondolatukkal, tettükkel a magyar nemzeti érdekeket, a magyarság és a magyar kultúra megszilárdítását, felemelését szolgálják. Ehhez az utóbbi évtizedekben teljesen eltűnt közös nevezőhöz kéne mindannyiunknak visszatalálnunk. Lehetőleg gyorsan, különben késő lesz.

(Nyitókép: Földházi Árpád)

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés