Parlamenti önéletrajzával szemben a jelek szerint nincs közgazdász diplomája az MSZP-s Bangónénak
Bangóné Borbély Ildikó és a csepeli szocialisták életét jól ismerő forrásunktól azt az információt kaptuk, hogy az MSZP-s parlamenti képviselő valójában nem szerzett közgazdász főiskolai diplomát, holott a parlament.hu-n szereplő önéletrajza szerint ez a végzettsége. A szocialista politikus nyilvános életrajza szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Gazdaság és menedzsment karára (szerk.: a képviselő a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának gazdálkodási és menedzsment képzésére gondolhatott) járt és 2013-ban végzett.
A képviselők felelnek az önéletrajzuk tartalmáért
A Mandiner közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy megtudjuk, Bangóné Borbély Ildikó járt-e a BGF-re, s ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e ott diplomát. Az egyetem azt válaszolta, hogy „tanulmányi rendszerünk archívumában az Ön által kérdezett személyre vonatkozóan
Megkerestük az Országgyűlés Hivatalát is. Onnan azt az információt kaptuk, hogy nekik semmilyen kompetenciájuk nincsen arra, hogy ellenőrizzék egy országgyűlési képviselő önéletrajzának tartalmát. Azért kizárólag a képviselő felel.

Bangóné Borbély Ildikót is megkerestük állítólagos közgazdász diplomája kapcsán, a szocialista politikus azonban csütörtök óta nem válaszol arra a kérdésre, szerzett-e diplomát a BGF-en.
Bangóné 2003-ban lépett be a Magyar Szocialista Pártba, előbb a megyei választmány tagja, majd 2008-ban a nádudvari szervezet elnöke volt, 2010-ben a megyei elnökség tagjává választották. A 2010-es önkormányzati választásokon a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe került be. 2011-ben a püspökladányi időközi országgyűlési választásokon az MSZP jelöltje volt, a harmadik helyen végzett a fideszes Bodó Sándor, illetve a Jobbik jelöltje mögött. 2012-ben az Országos Elnökség és a Választmány tagjává választották, jelenleg a párt csepeli szervezetének az elnöke.
Csak listáról juthat be a parlamentbe
Bangóné 2014 óta tagja a parlamentnek, első alkalommal a Hajdú-Bihar megyei 5. számú – Hajdúszoboszló központú – országgyűlési egyéni választókerületben indult, ahol azonban csak harmadik helyen végzett, ismét a fideszes és jobbikos jelöltek mögött. Ám az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-lista 20. helyéről sikerült mandátumot szereznie. 2018-ban az MSZP-Párbeszéd csepeli jelöltje volt, de a választás előtt visszalépett Szabó Szabolcs (Együtt) javára, aki így nyert is, így Bangóné megint lista 14. helyéről jutott az Országgyűlésbe.
Egy emlékezetes botrány is kapcsolódik a személyéhez, a szocialista képviselő ugyanis 2019-ben tavaszán lepatkányozta a Fidesz szavazóit. „Ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon, ha már a patkánytéma felhozódott Budapesten” – mondta az ATV-műsorában Bangóné, miután arról kérdezték a 2019-es európai parlamenti választások kampányában, mégis miért ilyen nagy a Fidesz támogatottsága.
Idén szintén az ellenzék közös országos listáján szeretne befutó helyre kerülni, mert
Az ellenzéki előválasztáson ugyanis újra Hajdúszoboszlón próbálkozott pártja, valamint a Párbeszéd és a DK színeiben. Ám 54,5:45,5 százalék arányban vereséget szenvedett Kiss Lászlótól, akit a Momentumon kívül a Jobbik, az LMP, az Új Kezdet, az Új Világ Néppárt és Márki-Zay mozgalma is támogatott.
Összesen 314 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Így plagiummal nem vádolható:-))))
Ezeknek ez a heppje, Bangónétól Hajnal Miklóson át Karácsonyig: nem létező végzettségeket hazudnak maguknak.
Mondjuk a megszólalásai alapján én sem vádoltam volna közgazdász diplomával... (bár mintha Márki-Zaynak tényleg az lenne, és mégis is egy vadbarom).
Ne védd már a védhetetlent! Csak te is égsz miatta. Ebbiony lebukás. De ugye nem akarod azt mondani, hogy Bangóné a szíved csücske? Engedd el szépen.
És Kósa Lajos hazudott arról, hogy van diplomája? Amúgy ez pont az az egyetem, ahol már 1994 óta nyelvvizsga nélkül nem engedték záróvizsgázni az embert. Csak egyetemi adjunktus lehetett megfelelő irányú pártkapcsolatokkal.
Nem mondom, hogy minden világos, de te biztos érted. Csak cuppanj le róla. Ha egyértelmű ügyekben is véditek a hazugságot, akkor mit akartok csinálni ezzel az országgal?
Majd azt mondja, rossz helyen keresték, mert ő egy külföldi főiskolán tanult. Pl Panama? (Bokros)
Ausztráliában miniszterelnök is lehet valaki tízéves (leaving certificate) tanulással.
Viszont portás sem lehet, ha végzettségéről hazudik.
Kommunista párttagkönyve volt a felmenőinek. Az minden kaput nyit, hetedíziglen az illiberális Magyarországon.
Gondolom pártja, vagy annak hiányában a szavazói már vissza is hívták a parlamenti megbízatásából.
Bejelentkezés