Holland admirális: A NATO-nak folytatnia kell az elrettentésre és védelemre épülő politikáját

2022. január 13. 22:39
„Oroszország egyre agresszívebb külföldön, és egyre elnyomóbb magatartást folytat a határain belül” – jelentette ki Rob Bauer, a Holland Királyi Haditengerészet admirálisa, a NATO Katonai Bizottságának elnöke Brüsszelben csütörtökön, a bizottság vezérkari főnöki szintű kétnapos tanácskozását követően.

Rob Bauer hangsúlyozta, hogy a NATO-nak folytatnia kell az elrettentésre és védelemre épülő politikáját minden lehetséges fenyegetéssel szemben. Ezek közül az Oroszország és a terrorizmus jelentette veszélyt emelte ki. A katonai bizottság elnöke kijelentette: meg kell győzni minden felet arról, hogy bármifajta ellenséges lépés a szövetségesekkel szemben súlyosabb következményekkel fog járni az agresszor számára. Ehhez erősnek, ugyanakkor hitelesnek is kell lenni – mondta.

Tudatosítani kell, hogy a katonai szövetség megfelelő módon fogja használni képességeit agresszió esetén – tette hozzá.    

A NATO-Oroszország Tanács szerdán tartott megbeszélésével kapcsolatban Bauer azt mondta, a tárgyalás nehéznek bizonyult, és világossá vált rajta, hogy nem lesz könnyű áthidalni a nézetkülönbségeket. Pozitív jelnek nevezte ugyanakkor, hogy az összes NATO-szövetséges és Oroszország egy asztalhoz ült, és érdemi témákkal foglalkozott.    

A NATO soha nem látott kihívások sokaságával szembesül

Az Oroszország jelentette, nem szűnő fenyegetés mellett Kínát emelte ki, amely – mint mondta – egyebek mellett kihasználja gazdasági és katonai erősödését saját népének ellenőrzésére és arra, hogy befolyásolja a nemzetközi ellátási láncot, valamint a nélkülözhetetlen infrastruktúrát. A szövetségesek egyre bonyolultabb kiber- és hibrid támadásoknak vannak kitéve, nem szűnik a terrorfenyegetettség, bizonyos országok pedig hiperszonikus és interkontinentális rakétákat tesztelnek és gyártanak.

Egyre gyakoribb az új technológiák támadó célú fejlesztése, ahogy az emberek, köztük a migránsok eszközként történő használata is

– mondta, majd kijelentette: a felsorolt globális kihívások egyre inkább veszélyt jelentenek a közös biztonságra. Válaszul meg kell erősíteni a NATO reagálási képességét krízishelyzetekre, biztosítani kell érdekeinek és értékeinek védelmét, fokozni a katonai erejét, meg kell erősíteni a társadalmakat, továbbá szorosabbra kell fűzni az Európa és Észak-Amerika közötti együttműködést – mondta.

Tájékoztatása szerint a tanácskozás résztvevői megerősítették azt a célkitűzést, amely szerint az euroatlanti térségben a szükséges erők a megfelelő időben a megfelelő helyen legyenek. Annak fontosságát is hangsúlyozták, hogy a szövetség a lehető leghamarabb és a leghatékonyabban legyen képes reagálni a váratlan helyezetekre. Leszögezték továbbá, hogy a szövetségnek képesnek kell lennie megvédeni minden szövetségesét a szárazföldön, a levegőben és a világűrben egyaránt – tette hozzá a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

(MTI)

Fotó: Gints Ivuskans / AFP

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az orosz agresszíven rakétákat telepített az USA határaihoz, ugye?????
Mindenkit hülyének néznek?

Igen. De nem vagyunk azok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés