A disznószívtől a világhírig

2021. december 31. 7:00
Ő maga cáfolja, hogy különleges képességei lennének, ám volt biológiatanára szerint „olyan tehetség, akivel mindenképpen illett foglalkozni”. Csak hosszú évtizedek után láthatta küzdelmének eredményét, mégsem adta fel soha. Íme Karikó Katalin portréja.

Konopás Noémi írása a Mandiner hetilapban.

Százmilliókat oltottak be világszerte azzal a koronavírus elleni vakcinával, amelynek technológiáját ő fejlesztette ki, mégis végtelenül szerényen nyilatkozik a türelmetlen sajtómunkásoknak a világ napjainkban talán legismertebb magyarja, Karikó Katalin. Nem csoda, hogy egykori bio­lógiatanára, Tóth Albert – mint ragaszkodik hozzá: Berci bácsi – úgy fogalmazott, Kati legnagyobb értéke az egyszerűség. „A világ »Karikó-lázban« ég, a legkülönfélébb helyeken díjazzák, Kati mégis megőrizte azt, ami a média által feltupírozott hülye világból kiveszett: meg tudta tartani a családjából, az iskolájából és a városából hozott értékeket” – jelentette ki. A korát meghazudtolóan aktív Berci bácsit júniusban látogattuk meg Kisújszálláson, a Móricz Zsigmond református gimnáziumban, hogy meséljen nekünk arról, mi az, ami egykori diákját a világhírig repítette.

Fotó: Mandiner-archív

Harmónia Kisújszálláson

Karikó Katalin Szolnokon látta meg a napvilágot, mégis tősgyökeres kisújszállásinak vallja magát. A Karikó família számos más családhoz hasonlóan pénzért szerezte vissza 1745-ben, a török háborúk után elvesztett földjét. Szülei köztiszteletben álló kisújszállási polgárok voltak, édesanyja könyvelőként, édesapja hentesként dolgozott. Katalin már gyerekként szívesen asszisztált édesapja mellett a disznóvágásokon: óriási tudásszomjjal vizsgálta a kezébe helyezett disznószívet, a szívbillentyűket keresgélve rajta. „Azt hittem, úgy néz ki, mint a zongorán a billentyűk” – mesélte az Ez itt a kérdés című műsor róla készült portréadásában. A család vályogházban lakott, nem volt hűtőszekrényük és tévéjük sem, de nem is hiányzott nekik, mint mondta, „másnak sem volt”. Anélkül is boldogok voltak – idézte fel. Derűlátását édesapjától örökölte, aki minden problémát megoldott, és aki nem csak szimplán optimista volt, egyszerűen áradt belőle a jókedv: a szomszédok onnan tudták, hogy éppen otthon van, hogy állandóan fütyörészett.

Meg tudta tartani a családjából, az iskolájából és a városából hozott értékeket”
Fotó: Mandiner-archív

Karikó Katalin tanulmányait a kisújszállási Arany János általános iskolában kezdte meg. Legjobb barátnőjével, Kovács Anikóval nyolc éven át ültek egymás mellett a padban, az általános iskola negyedik osztályától a gimnázium végéig. Nem szakadtak el egymástól egészen Anikó idén nyáron bekövetkezett haláláig. „Még találkozhattak az utolsó órában. Hátborzongató, de mintha a barátnő megvárta volna, hogy hazajöjjön Kati, és elbúcsúzhasson tőle – elevenítette fel a szívfacsaró pillanatot Berci bácsi könnyes szemmel. – A lelkük volt harmóniában. Mindenki tette a dolgát, a ma már világhírű Kati Amerikában, a barátnője pedig a Hortobágyon. Ez a távolság nekik semmit nem jelentett. Ezt értse meg a mai ember!”

Karikó Katalin a biológiát korábban is szerette, a háromszáz éves középiskolában pedig végre igazi szakmai alapokat kaphatott. Ott nyerte meg toronymagasan a megyei bioló­giaversenyt hetedikesen. „Kati messze kiemelkedett a többi diák közül, olyan tehetség volt, akivel mindenképpen illett foglalkozni, sőt kötelessége is volt a pedagógusoknak, köztük magamnak is” – emlékezett vissza Berci bácsi. A tanár a verseny után sebtiben meg is hívta a tehetséges diákot az 1966-ban alakult kisújszállási Jermy Gusztáv bioszféraszakkörbe. A kutatópalánta már másnap ott is volt. Egykori tanára ma is őrzi a naplót, amelyet Katalin a szakkörről írt. Komoly munka zajlott, a diákok Berci bácsival közösen 1972-ben még Szent-Györgyi Albertet is megkeresték egy levélben, amire postafordultával jött is a válasz a világhírű, Nobel-díjas tudóstól. A kisújszállási csapat Selye Jánossal is levelezett. „Emlékszem, Karikó Katinak a nyolcszor Nobel-díjra terjesztett, ám az elismerést soha meg nem kapó Selye volt a példaképe, a stresszről szóló könyvét ronggyá olvastuk, Kati bibliájává vált diákkorában, már akkor az orvoslás felé vette az irányt” – idézte fel 
a pedagógus.

A szőke Tisza partján

„Minden szép és jó Szegeden történt velem” – mondta a biokémikus a Délmagyarnak életének következő fontos állomásáról, egyetemi éveinek helyszínéről. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban Duda Ernő és Kondorosi Éva egy napon azzal kereste meg a laborban, hogy foszfolipideket analizáljanak, mert ezek segítségével DNS-t szeretnének bejuttatni emlősök sejtjeibe. Karikó Katalin örömmel csatlakozott a két tudóshoz, s ez a kutatás egész életére kihatott. A központban a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el foglalkozni az RNS-sel is, azután, hogy Tomasz Jenő, a téma meghatározó kutatója meghívta munkacsoportjába az RNS-laborba, ahol megalapozta az mRNS mai felhasználására vonatkozó tudását. Szeged nem csak kutatói karrierjének meghatározó helyszíne volt, itt ismerte meg férjét, később itt házasodtak össze, a lányuk is a szegedi klinikán született. Nem csoda hát, hogy a kutatóbiológus meghatódott, amikor arról értesült, hogy a város díszpolgárává választották idén májusban.

Fotó: Mandiner-archív

Ám nem csak boldog pillanatok érték a csongrádi megye­székhelyen. Éppen harmincadik születésnapjára esett – milyen jellemző, hogy ezen a napon is dolgozott –, hogy minden további nélkül kiadták az útját a kutatóközpontban. Pedig nagyon szeretett ott dolgozni; úgy érezte, végre megtalálta azt a helyet, ahol mindent meg tud csinálni. Mivel kitartó keresgélés után is csak rutinállások ásítottak rá a hirdetésekből, nagy elhatározást hozott a család: kivándorolnak. Eladták a Ladájukat, hogy legyen pénzük külföldön, feketén átváltották a pénzt, aztán belevarrták a kislánya játék macijába.

Meg sem álltak a tengerentúlig, Philadelphiáig, ahol a helyi Temple Universityn sikerült állást szereznie. Módosított nukleozidokkal dolgozott, közben pedig kereste a módját, hogy a saját témájával is foglalkozzon. Fel is ajánlottak neki egy állást a Johns Hopkins Universityn, ám miután a főnöke tudomást szerzett erről, megfenyegette: ha elmegy az egyetemről, kitoloncoltatja Amerikából. „Még a beidézést is megkaptuk” – mesélte a kutató az Ez itt a kérdés című műsorban. Nem sokkal később a főnöke még azt is elintézte, hogy a Johns Hopkins visszavonja az állásajánlatot, így hát Karikó munka nélkül maradt. Ám még ekkor sem adta fel, sőt ahogy a Forbesnak elmondta: nem emlékszik rá, hogy valaha bármit is feladott volna.

Fittyet hányva a pofonokra

Amikor arról faggattuk Berci bácsit, hogyan élte meg a pofonokat volt diákja, úgy fogalmazott: „Fittyet hányt rájuk, nem izgatta. Az erős jellemek sajátossága, hogy bármit lehet rájuk mondani, sőt még le is lehet köpni őket, ám az élet őket igazolja. Ennek a bizonyítéka a hitelességgel megszerzett érték.” Karikó Katalin erről így vallott: „Különleges képességekkel nem rendelkezem. Inkább kitartó és szorgalmas vagyok, olyan, aki a körülmények hatására jobban kapaszkodik, mint a többiek.”

Kati messze kiemelkedett a többi diák közül, olyan tehetség volt, akivel mindenképpen illett foglalkozni”

Philadelphia után Washingtonba került, majd visszatért, és a University of Pennsylvanián folytatta kutatásait. Ott, miután egyetlen pályázatot sem nyert el, lefokozták professzori állásából, a fizetése kisebb volt, mint a mellette álló technikusé. „Az, hogy valaki elérjen valamit, nem sétagalopp. A lényeg, hogy a kudarcok ellenére mennyire tudja megtartani a lelkesedését” – nyilatkozta a Forbesnak. A pennsylvaniai intézményben ismerkedett meg Drew Weissmannel, akivel aztán egy évtizednyi közös munka után kidolgozta a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS-terápiás alkalmazások szabadalmát. Közösen alapítottak céget, amely 2007-ben egymillió dollárt kapott az amerikai egészségügyi központtól; ez volt az első alkalom, hogy Karikó mRNS-re fókuszáló pályázata sikeresnek bizonyult. Ezt követően ha lassan is, de végre kezdte elismerni a szakma a munkáját, 2013-ban pedig már a németországi BioNTech alelnöke lett, azóta ingázik Philadelphia és Mainz között.

Fotó: Mátrai Dávid

Kétségtelen, hogy a kitartó munka gyümölcse nem érett volna be a biztos családi háttér nélkül – erre Karikó Katalin is több alkalommal utalt. Az Ez itt a kérdés műsorban elmondta, hogy a legtöbb áldozatot a férje hozta a családért. Mindenben segítette őt, amikor sokszor éjt nappallá téve a családjától távol dolgozott. „Ő sosem panaszkodott, akkor sem, ha helyettem főzött, vagy ha vele javíttattam a műszereimet” – idézte fel.

Idén az egész világ várta, hogy Karikó Katalinnak ítéljék a tudományos élet legrangosabb elismerését; az egyik vezető tudományos hetilap, a Nature néhány héttel az orvosi-élettani Nobel-díj kihirdetése előtt a magyar tudóst említette a legvalószínűbb várományosként. Végül nem rá esett a bizottság választása. Berci bácsi szerint, akit nemrég ismét megkerestünk telefonon, „egyértelmű, hogy egy hirtelen berobbant nagy tehetség nem kaphatja meg elsőnek” a díjat. Ezt az álláspontot osztja Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutató is, mint a Mandinernek fogalmaz: „már az is óriási öröm és büszkeség, hogy magyar kutató került ilyen közel a legnagyobb tudományos elismeréshez”. A döntés Karikót sem szomorította el: mint azt a díjátadó után a Forbesnak elmondta, egyedül az érdekli és arra koncentrál, amin tud változtatni, amire van ráhatása. Olyan határozottan és mélyről jövően vallja ezt, mint azt, hogy kutató marad mindörökké.

Nyitókép: GettyImages /  Bloomberg

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés