Friss kutatás: kérdéseket vet fel az előválasztás eredménye

2021. október 18. 22:32
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Dobrev Klára támogatottsága duplája Márki-Zayénak, holott majdhogynem fordított aránnyal a hódmezővásárhelyi politikus nyert az előválasztáson.

A Demokrata megbízásából készített friss országos, reprezentatív adatfelvétellel készült kutatásból kiderült, hogy országos szinten Dobrev Klára és Márki-Zay Péter támogatottsága között kétszeres különbség van. A Demokrata szerint ez annyit tesz, hogy  – a többiek kiesésével – „Márki-Zay Péter ugyan valóban jelentősen erősödni tudott (hiszen szeptemberben még ötszörös eltérés volt kettejük között), de a mostani felmérés minimum felveti azt a kérdést, hogy

az előválasztási színjáték hivatalos eredménye mennyire tükrözi az összes ellenzéki szavazó valós szándékát…”

A kutatásból továbbá kiderül az is, hogy szeptemberhez képest szorosabb a Fidesz és a baloldal versenye, de még mindig a Fidesz vezet, ha csak két választási lehetőség van. Ha az összes pártot külön vizsgáljuk, látszik a Fidesz toronymagas előnye 44%-kal, utána jön a DK 18%-kal, majd a többi párt 1% és 4% között, azaz a parlamenti küszöb alatt mozog.

A részletes adatok:

Forrás: Demokrata

***

Forrás: Demokrata

***

Forrás: Demokrata

Nyitókép: Facebook

Összesen 137 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

,,Friss kutatás: kérdéseket vet fel az előválasztás eredménye,,

Nálam azt a kérdést veti fel;
Vajon mi okozhatta, hogy a mostani felmérés szerint Dobrev Klárának a támogatottsága 69 % a versenyben viszont csak 43,3 %-os volt?
- Hogyan lehetséges, hogy Márki-Zynak most 31 %-os a támogatottsága a versenyben pedig 56,7 % volt?

Elsőre valamilyen trollkodás ugrik be.
Amennyiben ez történt, akkor ez spontán, vagy szervezetten történt?
Amennyiben szervezetten történt, ki szervezhette?

Csak nyugalom. Lesz itt még műsor a képviselő helyek elosztása terén. Javaslom a kávé és italkészlet feltöltését.

Azt hiszed, hogy a mi figyelmünket ez elkerülte? Nálunk nem hitkérdés a politika. Pontosan tudjuk, hogy milyen a fidesz és a propagandája.

Ennek tudatában választunk kormányzó képes pártot.

Aztán ki fog háborúzni? A pufajkás nyuggerhada a dékának? Nem néztél túl sok amerikai akciófilmet, ostoba!?

Ha a 663 ezer szavazótokból jelentékeny mennyiségű a fidelitas szavazó, akkor ti hányan vagytok valójában, kedves lélekben háborúzó hívő?

A számok ezek szerint jók, csak az eredményhez más nevet írtak:-)

Gyurcsány József (MZP szerint így hívják a Ferit) megmondta: először többséget kell szerezni, aztán ha mi (DK) leszünk a legerősebb frakció, majd jelölünk minelnököt.

Tegnap az atv-ben négy politológus mondta, hogy nem találtak gyanús jelet arra, hogy bármelyik jelölt mellett fideszesek szavaztak volna.
Viszont a szavazatokat nem helyben, hanem központilag számolták. Nincs semmilyen kontroll, ellenőrzésí lehetőség. Nem csodálkoznék, ha már megsemmisítették volna.

Valóban, milyen véletlen, hogy a három pártvezérből kettő azonnal kiesik, ezzel szemben a DK-s egyből első lesz. Sztálin is megmondta, az a fontos, hogy te számold a szavazatokat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés