A DK-s polgármester a főváros dolgát végzi, miután Karácsonyék otthagyják nekik a szemetet

2021. szeptember 22. 19:59
„Felmerült bennem, hogy ezek valós adatok-e. Hogyan növekedhetett egyharmaddal a hulládék mennyisége? És mire költik a pénzüket?" – teszi fel a kérdést Veres Zoltán, az erzsébetvárosi Fidesz-frakció vezetője.

Az előterjesztés szerint Erzsébetváros saját takarítócége kiterjeszti takarítási feladatait a fővárosi területekre úgy, hogy erről a fővárossal megállapodás nem született. Ráadásul az erzsébetvárosi önkormányzat saját pénzéből, humán erőforrásainak bevonásával és takarítógépek használatával kívánja végrehajtani – áll a Magyar Nemzetben ma megjelent írásban. 

Fővárosi területnek számít a Damjanich utca, a Dózsa György út, az Erzsébet körút, a Károly körút, a Rákóczi út, a Rottenbiller utca, a Thököly út, a Baross tér és a Lövölde tér. Ez közel hatvanezer négyzetméter fővárosi területet jelent. 

Veres Zoltán, az erzsébetvárosi Fidesz-frakció vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: 

„Gyurcsány polgármestere azt mondja, hogy Budapest főpolgármestere nem látja el a feladatát, és a fővárosi takarítócég nem takarítja a kezelésében lévő utakat, járdákat Emlékezetes, hogy Karácsony Gergely egy évvel ezelőtt a fővárosi hulladékgyűjtő-kosarak jó részét leszedette, nyilván spórolás okán, de ettől a szemét nem lett kevesebb. Ennyire koszos Budapest az elmúlt évtizedben sohasem volt, mint most. Rengeteg a hajléktalan és rendkívül koszosak az utcák: lombokkal, csikkekkel és ürülékkel van minden tele – mondta a Magyar Nemzetnek a frakcióvezető. 

„A kerületi takarítócég egyébként sem bír el a saját területén lévő szeméttel. Most képzeljük el, ha átcsoportosítják a takarítócég kapacitását a hatvanezer négyzetméter fővárosi területre, ettől biztos nem lesz tisztább a kerület”

 – vélekedett Veres. Kiemelte, hogy mindezt úgy teszi az önkormányzat, hogy nem kötött megállapodást a fővárossal, ezért jogi vitákat is okozhat, ugyanis másnak a területén végez szolgáltatást, amiért a főváros nem fizet és hozzájárulást sem adott.

A frakcióvezető szerint ez birtokjogot is sérthet, de felveti a hűtlen kezelés gyanúját is. 

„Az önkormányzat úgy költi el az önkormányzat pénzét másnak a területén, hogy arra nincs felhatalmazása. Ha a jogi feltételek meglennének, akkor azzal nem lenne probléma, hogy elvégezzük azt a feladatot, amit a fővárosi önkormányzat nem. Az viszont nincs rendben, hogy a fővárosi költségvetésbe ez a pénz be van állítva, a pénz a cég rendelkezésére áll” – szögezte le a kormánypárti frakcióvezető feltételezve, hogy egyéb mulasztások is történhettek a cégvezető, a szakbizottság és a főpolgármester részéről, hiszen „szemmel láthatóan nem végzik el a feladatot”.

A dokumentumok szerint a főváros a takarításon nem spórol, hiszen a FKF költségvetésébe ezek a források be vannak állítva a tevékenység ellátására,

de valamiért ez nem történik meg. Az a kérdés, hogy hová tűnik ez a pénz.  Itt a VII. kerületben az Erzsébetváros Kft. végzi ezt a tevékenységet, a júniusi előterjesztésben azt írták: az elszállított szemét mennyisége ezer köbméterrel nőtt 2020-ban, abban az évben, amikor kijárási tilalom volt. Nem voltak turisták, zárva volt a bulinegyed” – mutatott rá Veres.

„Felmerült bennem, hogy ezek valós adatok-e. Hogyan növekedhetett egyharmaddal a hulládék mennyisége? És mire költik a pénzüket? Az előző két ciklusban is előfordult, hogy feladatátvállalási szerződést kötöttek a fővárossal különböző területeken, mint a parkolási vagy a rendészeti feladatokban, majd többoldalú szerződésben a felek rögzítették a jogokat és a feladatokat. Most nem született ilyen megállapodás, ráadásul a kerületi utcák így is nagyon koszosak. Ezt a pluszfeladatot úgy húzza magára a kerület, hogy eddig sem tudta megoldani a kerület tisztán tartását” – nyilatkozta a képviselő.

Fotó: MTI/ MTVA/ Róka László

 

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés