Politika előtti politika

2021. szeptember 2.

Szánthó Miklós
A semlegességnek álcázott liberális ideológia mélylélektanáról

A 2022-es országgyűlési választásig már csak bő hét hónap van hátra. És ahogy közeledünk azon áprilisi nap felé, úgy rajzolódnak ki egyre élesebben annak a kérdésnek a körvonalai, mely ott lappang a mélyben valójában 2010 óta: lehet-e egy országot a nemzetközi liberális fősodorral szemben kormányozni – és legfőképpen, lehet-e ezzel a liberális fősodorral szemben választást nyerni? A 2006 óta a Fidesz–KDNP által sorozatban megnyert tizenkét országos választás azt mutatja persze, hogy igen – a jövő tavaszi azonban sok szempontból más lesz, mint az eddigiek.

Többek között azért, mert mára végérvényesen kiderült: nemcsak egy-két ügyben, nemcsak Brüsszel alkalmi fricskázásának kedvéért és nem puszta napi politikai megfontolásból, hanem általánosságban is megtagadta a magyar jobboldal a magát semlegességnek álcázó liberalizmus szolgálatát. Magyarország más irányba megy, mint a Nyugat többi része, és ez a baloldalt láthatóan nagyon idegesíti. Legfőképpen azért, mert ők a „fejlődő társa­dalomszervezés” egyetlen lehetséges útjának a neomarxizmussal feldúsított liberalizmust állítják be, ergo nem lehetne, nem létezhetne más, működő alternatíva. Zavar támadt az erőben, hiszen mindennek úgy kellene működnie, ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindenkinek úgy kellene alkalmazkodnia, ahogy azt az egyedül elfogadhatónak tételezett „neoliberális konszenzus” megköveteli.

Csakhogy ezt a „neoliberális konszenzust” rúgta fel az Orbán­-kabinet – már amennyire konszenzusnak lehet nevezni egy, a nyugati civilizáció hivatalos politikai sztrato­szférájában hegemón pozícióba került ideológia egyoldalú kinyilatkoztatását. Azért ez persze nem tűnik a széles nyilvánosság, a hétköznapi populáris tapasztalás számára oktrojátumnak, mert az a szimbolikus (képi, nyelvi, jogi, civil, politikai stb.) mező, mely a progresszió hirdetőfelületeként szolgál, magát jóemberkedő, pártos értékektől kilúgozott, eszmementes jelen- és jövőképbe bugyolálja. Ahogy Békés Márton fogalmaz Kulturális hadviselés című könyvében, a mindent megoldó neutralitással való ilyetén piaci kufárkodás, a csúnya politikai ellentétek cseppfolyóssá változtatásának álságos ígérete „a liberalizmus mesterkedése: a »történelem végének« tézisét a rajta kívül álló összes többi történet­lehetőség diszkreditálásának céljával fogalmazta meg, fennen hirdetett semlegessége korántsem volt semleges, az »ideológiák végének« elképzelése pedig csupán saját ideológiájának észrevétlen érvényre juttatását szolgálta”.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés