Malajzia után Magyarországon lesz a világ második legnagyobb kínai egyeteme

2021. május 27. 17:54
Egy online előadáson beszélt a kínai Fudan Egyetem alelnöke a budapesti kampuszról – írta meg a Telex.

Az intézmény vezetője beszélt arról, hogy milyen az egyetem négy sanghaji kampusza, melyben 40 ezer hallgató taul, több mint 3000 oktatótól. Megemlítette a magyar államtól kapott támogatást, valalmint a született megállapodást, melyent Palkovics Lászlóvak írtak alá – írta meg a Telex. 

A Fudan Hungary University egy független, önálló egyetem lesz, melyet Magyarországon regisztráltak a célból, hogy magyar diplomát adhasson ki.

Az alelnök megnevezte a Campus helyszínét, és a négy kart: bölcsészet- és társadalomtudomány, műszaki- és természettudományok, orvosi fakultás, valamint közigazgatás.

Budapesten 6000 diák fog tanulni, akiknek egy része lesz csupán magyar, lévén a Campus Európa egészéből fog toborozni tanulókat. Őket 500-600 oktató fogja tanítani, akiket szintén a világ minden tájáról toborozzák, mert „a globális verseny szereplőivé szeretnének válni” – hangzik el a videóban. 

Ez lesz a második legnagyobb kínai kampusz Kínán kívül, a legnagyobb Malajziában lesz, Európában pedig egyelőre ez lesz az egyetlen” 

– írja a Telex.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés