Dárdai magyar segítője nem ért egyet Gulácsi Péter megnyilvánulásával

2021. április 5. 10:58
„Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom” – mondta Petry Zsolt.

Petry Zsolt, a Hertha BSC magyar kapusedzője nagyinterjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben kitért többek között a hazai futballválogatott szereplése mellett Gulácsi Péter nagy port kavaró, az LMBTQ közösséget támogató kiállására is.

A magyar válogatott nagyot lépett előre

Petry szerint a nemzeti tizenegy a Rossi-érában hatalmasat lépett előre a „Storckkal a végén már döcögő, majd Leekensszel egy helyben topogó” állapothoz képest. A szakember az elmúlt időszak zajos sikerei helyett inkább az olyan mérkőzéseket emelte ki, mint a San Marino és az Andorra elleni, ugyanis szerinte a nemzetközi futballelit rendkívül szoros,

„leszámítva egy-két szigetországot, ahol még mindig dobják a tizenegyest, már egyik csapat ellen sem lehet biztosra menni.” 

Így fordulhatott elő többek között az is, hogy Észak-Macedónia válogatottja idegenben győzte le Németországot, „korábban ilyet el sem tudtunk képzelni” – tette hozzá.

Gulácsi véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet

Petry az interjú során Gulácsi Péter az LMBTQ közösséget támogató megnyilvánulásával kapcsolatban elmondta, hogy „Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet”. Ezt követően megjegyezte, hogy „elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét”  

„Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben” 

– tette hozzá a kapusedző.

A sportolók közéleti állásfoglalásaival kapcsolatban Petry meglehetősen határozottan foglal állást: „A sportolókat, adott esetben Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak. Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom.”

Nem megengedhető, hogy a konzervatívok véleményét ritkábban tolerálják

Az interjú végén a Hertha BSC stábtagja elmondta, hogy teljes mértékben a nemzeti, konzervatív oldallal szimpatizál társadalompolitikai kérdésekben. 

„Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van” – mondta.

A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy.

Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel.” –

zárta interjúját Petry Zsolt.

Címlapkép: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 135 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gulácsi képtelen volt a liberális fősodor sodrásának ellenállni. Ha szuverén, akkor tudott volna barátságosan és megalapozottan ellentmondani az erőszakosan nyomulós, mert alap nélküli divatnak.

Szerintem nem kell ebből ügyet csinálni. " Keresd a nőt" Valószínűleg a barátnője lelkes aktivista és egy nő sok mindenre rá tudja venni az embert.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés