Felülteljesített Magyarország gazdasága

2021. március 01. 09:42

A KSH adatai alapján nőttek a beruházások a tavalyi negyedik negyedévben.

2021. március 01. 09:42
null

A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaeséssel ellentétben, a negyedik negyedévben a 2019-es év azonos időszakához viszonyítva 2,5 százalékkal, a 2020 harmadik negyedévéhez képest – szezonálisan kiigazítva – 4,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai

2020 egészében a fejlesztések 3,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi rekordmagas szinttől – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A beruházások újbóli felfutását elsősorban a költségvetés és a háztartások növekvő aktivitása okozta,

miközben a vállalkozások fejlesztései továbbra is csökkentek.

A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 3,6 százalékkal csökkent, amiben meghatározó szerepet játszott, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások továbbra is visszafogták fejlesztéseiket. Ugyanakkor a beruházások 18 százalékát realizáló költségvetési szerveknél az új tárgyi eszközök vásárlásai kiemelkedően, 10 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest.

(MTI)

(Címlapkép: Légi felvétel egy gyárról. Fotó: MTI/AP/Michael Probst)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dglaj
2021. március 02. 20:50
Ez az egész azért van, mert a kormány, meg a Zorbán mindig lopik... Az Erste is ezért prognosztizál kiugró gazdasági teljesítményt Magyarországtól, mert a Zorbánék állandóan lopnak, meg mindent rosszul csinyálnak... :) :) :) Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
sors
2021. március 01. 16:16
Somogyi Ferenc Nem középiskolás fokon című előadássorozata is kiváló képet ad a magyar gazdaságról, elérhető Youtube-on.
nemecsekerno_007
2021. március 01. 11:44
Kizárt, ez csak kormánypropaganda. :)))))))))) (irónia)
Kiscsillag
2021. március 01. 11:16
Köszönjük Fidesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!