Svédországban is összegyűltek az aláírások a nemzeti régiók mellett – már csak egy ország hiányzik a sikerhez

2020. december 25. 15:31
Pesty László szerint a hátralévő hat hétben még legalább egy, de lehet, hogy két országban is elérik a kitűzött célt.

Összegyűlt Svédországban is a szükséges számú aláírás a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által útjára indított, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására – erről számolt be a Székelyhonnak Pesty László budapesti rendező, újságíró, az aláírásgyűjtési kampány vezetője, aki szerint a hátralévő hat hétben még legalább egy, de lehet, hogy két országban is elérik a kitűzött célt.

Már csak egy ország kell!

Az erdélyi magyar portál cikkéből kiderül: Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország és Litvánia után szerdán már Svédországban is összegyűlt a szükséges számú támogató aláírás, így még csak egy országban kell teljesíteni ezt. Ismert: A Székely Nemzeti Tanács által elindított, a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés aláírási időszakát a világjárványra való tekintettel a fél éves időszak után újabb három hónapra, 2021 február 7-ig meghosszabbították.

„Karnyújtásnyira van megítélésem szerint a székelység 21. századi eddigi legnagyobb sikertörténete. Egy ország hiányzik, és hat hét maradt, azt gondolom, ezt mindenképp meg tudjuk valósítani, efelől nincs kétsége a kampánystábnak. Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik akár Székelyföldön, Budapesten, vagy Európa más városaiban, Svédországban ezen dolgoztak. Nagyon összehangolt hálózatról beszélünk, nagyon sok emberről, akarásról, szaktudásról, profizmusról. Köszönöm szépen nekik, hogy így, karácsonyra megörvendeztettek ezzel” – nyilatkozta Pesty László.

Nem kellett a politika segítsége

Szerinte Svédország esete azért is különleges a közel 11 hónapja tartó kampány történetében, mert ebben sem politikai párt, sem szervezet nem volt benne, kizárólag Instagramon működő influenszerekkel érték el az eredményt. ,,Ez kicsit visszaigazolja a tavaszi eredményt is, mert a május 7-re összegyűlt 1 millió Kárpát-medencei aláírásnak az előkészítésében nagy mértékben benne volt a politika, a magyar politikai erők támogatták, a kormánypártok és az ellenzék is, de az aláírások tömegét azt influenszerek – popsztárok, sportolók, színészek és más hírességek közösségi oldalainak követőtábora adta, némi médiarásegítéssel. Most Svédország azt bizonyítja, hogy politika nélkül is van eredmény” – emlékeztetett.

Az oldal kérdésére, hogy melyik országban gyűlhet össze még a szükséges számú támogató aláírás, Pesty László azt mondta, pontosan tudják, melyik lesz a hetedik ország, de nem szeretnék nyilvánosságra hozni, mert azt látják, hogy olyan emberek, akik semmit sem segítettek, önmagukat ünnepeltetik a svéd számok kapcsán is, és úgy tesznek, mintha közük lenne hozzá. Ugyanezt tennék a hetedik, illetve nyolcadik ország esetében is, ezért nem nevezik meg az országokat, inkább rájuk bízzák, ők mondják meg, melyik lesz a következő.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elismerés Pestynek és csapatának.
Ez, ha összejön, lesz akkora jelentősége, mint a pesti srácoké volt egykor, úgy értem, a médiában.
Bár lehet, agyon fogják hallgatni.
De ez csak még inkább előre kell lendítsen mindenkit.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés